Forrás, 2005 (37. évfolyam, 1-12. szám)

2005 / 12. szám - Széles Klára: Milyen világban élünk?

nőies alakokon, fejeken egyaránt megjelenhetnek. Éppúgy, mint ahogy egyiptomi fejdísz, lakkozott köröm vagy balett-táncos lábszár, lábfej. A mitológiai egyszarvú is fület, füleket is visel, halak tátoghatnak az emberfejek tetején. (Nagy vörös vihar, A pásztorkirály, Karnevál, Napforduló, Találkozás stb.) Aligha lehet kimerítő a felsorakoztatás. Teljes tetszőlegesség? Nem. Teljes belső szabályszerűség. Ugyanonnan fakad a felsorolt figurák megteremtése, mint ahonnan a lebegő múmia, az angyalszárnyú ördög női karokkal, avagy a cérnaszálakra függesztett könnycseppek egy arcon. (Es még azt hiszi, - vö. másféle könnycseppek ld. Sárgaorr, Jött stb.)

Mindezek a sajátos lények mégis: egyneműek. Nemcsak megálmodójuk azonossága jogán. Ebben a művészi álomban valamennyien mindig szárnyalnak, úsznak, kúsznak, emelkednek - mozgásban vannak -, miközben, ennek ellentmondóan, szobor- vagy inkább bábszerűek. A mozgás, állandó úton levés egyik gyakori tárgyi jele, eszköze: a kerék.

De hát mi is ez a „kerék", amely szinte valamennyi képen helyet kap? Attól függ, hogy bicikli, babakocsi, cirkuszi mutatvány-eszköz stb.? Ha így vizslatjuk, meglepve észlelhetjük: hiszen legtöbbször talán egyik sem, hanem inkább része, tartozéka - netalán szerves „testrésze" egy-egy figurának. Vagyis, akkor összenőttek? A tárgyi alkatrész emberré, emberivé - avagy máskor állattá, állativá: például madárláb folytatásává lett, avagy fordítva: az élőlények gépiesedtek, tárgyasodtak ekképpen? A „gép", a „gépiesítés" beépül a lények közé.

Mert hiszen ezek a lények, alakok maguk is lényegében magának a vázolt közegnek részei. Mintegy beleolvadnak. Nemcsak ember és állat, nemcsak az élőlények és a gépi alkatrészek, hanem valamennyiük egy húron pendül a „közeggel", azzal, amelyben élnek, lebegnek. Hasonlóan amorfak, amőbaszerűek (az óceáni, űri világhoz illően), kocsonyásak. Esetleg bábjelleggel. Hiszen kétségtelen, állandóan jelenlétük fő célja, feladata az, hogy hangsúlyosan látsszanak. Mint akik éppen föllépnek: karneváli szerepben, cirkuszi porondon, színpadon, avagy társaságban stb. Hiszen mind „mezt" viselnek (ha nem is meghatározott jelmezt), álarc nyomait láthatjuk rajtuk sokszor, figyelmet felhívó, kirívó, feltűnő jegyeket, jeleket viselnek, akár fejdíszről, akár egy-egy arc-, tet-megjelölésről (tetoválás?) van szó. Álcázottság ez? Rejtőzés? Vagy inkább tehetetlenség, kiszolgáltatottság?

Eleve nem az emberről, nem az emberiről van szó? Vagy inkább az eleve és tüntetőén középpontba állított csonkult, torzult emberről, emberiességről. Mintha éppen a hamis, hamisított (megtévesztett?, inkább önmagát megtévesztő) embereket árasztó, termesztő korunk álembervilága, „ember"-viselkedése, elembertelenedési formái, változatai tárulnának fel. Szomorú, meghamisított, kiürült, imitált egymáshoz kötődéseivel együtt, ezek között. A „találkozás"-küllemű, megjátszott együttlétek, szövetségek, barátságok stb. tarka menetében. A festő mindezzel, s „robbanásig feszített szelídséggel" (Sebestyén Mihály) - azt is hozzátenném: finoman adagolt éles könyörtelenséggel - a humánumhoz fellebbez. (Itt érzem találkozását a mottóként idézett fiatal József Attilával.) Mintha épp azt kiáltaná a festő művészi „harsányságával": az ember nem hal, nem madár, nem disznóba oltott cirkuszi mutatványos. Ám mindezt kitűnően mímelheti, önmagára, egymásra ráduplázva, hihetetlen formációkat öltve, beállva az álarcosbálba, vállalva a karneváli szerepet, az érdekharc báljában forgolódva (netán önészrevétlen), megtagadván lassan eredeti embervoltát. A képek igazi főszereplője, megcélzottja maga a mesterkéltség, a művi lét. Mintha a képek és keretek egybeszabottságának (néhol „összeférceltségének" Gellér Katalin, „megtűzött deszkakereteinek" Sebestyén Mihály) is ez lenne az egyik közös nevezője: ideiglenes tákoltság, alkalomra - a fellépés alkalmára - készültség, erre összpontosítás. Adott esetekben egyúttal az alkotófolyamatban született lelemény: a képek lényegének és kiállításuk módjának egybecsengése, stílszerűen, felerősítően.

93