Forrás, 2005 (37. évfolyam, 1-12. szám)
2005 / 12. szám - Ittzés Mihály: Zrínyi szózata
Ittzés Mihály Zrínyi szózata Ötven éve mutatták be Kodály Zoltán kórusművét Mint fül- és szemtanú személyes emlékkel kezdem: 1955. december 16-án, a zeneszerző 73. születésnapja alkalmából elhangzott rádióműsorban, majd két nappal később, a Zeneakadémián tartott hangversenytermi bemutatón hallhattam az új Kodály-kantáta kettős premierjét. A szakirodalom a darab keletkezési idejeként 1954-55-öt határozza meg. A bemutató után hamarosan megjelent partitúrában a komponista kézírásának hasonmásában olvasható ajánlás a mű ajándékvoltára utal: „Életem hű társának, betegágya mellett 45-ik évfordulónkra." (Emma asszonyt még 1954 augusztusában érte egy kiránduláson baleset; házasságot 1910 augusztusában kötöttek.) A kottabejegyzés Így folytatódik: „Köszönetem az első előadás remeklőinek: Palló Imrének és a Vásárhelyi Zoltán vezette M. Rádió énekkarnak." A bemutatóra, annak hatására visszaemlékezve elmondhatom: úgy éreztük, nemcsak az említettek, hanem valamennyien, akik hallottuk a bemutatókat, sőt azok is, akik nem hallották, s tán nem is tudtak róla, kaptak ajándékot a zeneszerzőtől. A nyilvános előadás alkalmával a Magyar Rádió Énekkarához a Zeneművészeti Főiskola karénekesei társultak, így hatalmas előadógárda szólaltatta meg a darabot. Győri zeneművészeti szakiskolás diáktársaimmal a zeneakadémisták második emeleti erkélyén állva hallhattam a lenyűgöző előadást, s tomboltunk is rendesen, fergeteges tapssal köszöntve a pódiumon az előadókhoz csatlakozó zeneszerzőt. Visszagondolva fél évszázadot, úgy látom, több is volt az a lelkesedés, mint egy nagyszabású, új remekműnek és méltán tekintélyes szerzőjének kijáró tisztelet kifejezése. Kodály Zoltán személye és műve jelképpé magasodott akkor számunkra. Prófétát, szellemi vezért láttunk és tiszteltünk benne, akinek szavaira-hangjaira oda kell figyelni: nemcsak nekünk, jelenlévőknek szólt, hanem az egész nemzetnek - ostorozva és biztatva, tettekre sarkallóan és értünk perelve -, mint annyi más művében. Kodály éppen ezt a lehetőséget látta meg Zrínyi szavaiban. A bemutató előtt meghallgatta az egyik próbát, s ekkor nyilatkozott a Rádióújság riporterének, Somogyi Vilmosnak. Az újságíró Vásárhelyi Zoltán karnagyot is megkérdezte. Érdemes hosszasan idézni a cikket.- A „Zrínyi szózata" megírását közvetlenül a Rádió sugalmazta. Jól emlékszem: Zrínyi műsort adtak a Rádióban valamilyen ünnepi alkalomból. S ahogy hallgatom az előadást, egyre nagyobb hatással volt rám Zrínyi minden sora, megragadott, milyen hatásos, milyen élő ma is Zrínyi költészete. Akkor rögtön azt gondoltam, hogy mindezt zenei formába lehetne önteni - így még élőbb, még hatásosabb volna. Akkor, ott a rádiókészülék mellett született meg bennem az elhatározás és a bemutató szempontjából nem is gondoltam másra, mint a Rádióra.- Újból elővettem Zrínyi műveit, közöttük a prózában írt „Török áfium"-ot, amit talán diákkoromban forgattam utoljára. Feltűnt akkor sok minden. Például több közös vonás Mikes egyik munkája és A török áfium között. Mikes csaknem szó szerint azt mondja a magyarságról, amit Zrínyi, pedig nem olvashatta A török áfiumot, mert nem adták ki. Mégis, szinte szóról szóra ugyanarra a következtetésre jut a magyarság hibáit illetően, és abban is, hogy benne reménykedik és bízik. Vásárhelyi megjegyezte: bámulatos, hogy Kodály milyen nagyszerű érzékkel szűrte ki nagy énekkari műve számára a prózában írt Török áfiumból mindazt, ami a legérdekesebb, legizgalmasabb, legdrámaibb - mégis, minden szó [kiigazíthatjuk: majdnem minden szó] Zrínyi szava. [...] 73
