Forrás, 2005 (37. évfolyam, 1-12. szám)

2005 / 12. szám - Ittzés Mihály: Zrínyi szózata

- A „Psalmus [hungaricus]" méltó pórja ez, tartalmi mélységében és méreteiben is [...] Annak kirobbanó ereje lobog ebben is, és az a csodálatos, hogy mindez az erő most kíséret nélküli kar-műbe sűrűsödött. [...] Eszmeileg a Zrínyi [szózatai rokonságot tart Vörösmarty Szózatával is, és ott, ahol a Szigeti veszedelem költője arról beszél, hogy „Itt győznöd vagy halnod kell", Kodály a Szózat két eredeti verssorát idézi Egressy dallamával.

Különösen szép és mélyértelmű pillanata a kantátának, amikor és ahogy beleszövődnek a 19. századi szavak-dallamok a korábbi és későbbi alkotó művébe: „A nagy világon e kívül / Nincsen számodra hely." Ezt folytatja a Vásárhelyi által idézett mondat, előbb a latin eredeti szerint (Hic vobis vincendum vei moriendum est), majd magyarul.

Ki gondolta volna 1955 decemberében, hogy kevesebb, mint egy év múlva nemcsak áhítatos történelemidéző szavak-hangok lesznek e sorok-dallamok, hanem véresen komoly, életbe vágóan fontos kérdésként vetődnek fel a nemzet egésze és egyesek számára is: „Itt élned/győznöd vagy halnod kell."

A „maradni vagy menni" kérdése kétszer is feltűnik a zeneszerző által összeállított szövegben, szinte verssé formált tömörséggel a szólista és a kar párbeszédében. Először a Vörösmarty-Egressy idézet bevezetéseként:

„Elfussunk? Nincs hová! Sehol másutt Magyarországot még nem találjuk. [...]

Az mi némés szabadságunk az ég alatt sehol nincs, hanem Pannóniában."

Itt kapcsolódik be a múltidézés halk, vallomásos hangjaival a Szózat, hogy aztán átadja helyét Zrínyi eredeti, erőteljesebben zenébe foglalt szavainak a győzelem vagy halál alternatívájáról.

A keserű kiábrándultság, a biztatás és bizakodás, a kétségek, az önvád és ostorozás költői-szóno- ki-zenei hullámverésének sodrában tűnik fel másodízben is. Szerteszaladó imitációs szólamok festik a török elől ide-oda futkosok, a Váradot s Erdélyt elvesztők tanácstalanságát, aztán fájdalmasan kiált fel a kórus:

„Boldog Isten, mely hitványság! S mi vagyunk a magyarok? [...]

Ne is hadakozzunk bár azután, Hanem fussunk ki az országból."

A szólista szavai vetik fel az egyik lehetséges megoldást:

„Úgy hallom Brazíliában elég puszta ország vagyon, kérjünk spanyol királytól egy tartományt, csináljunk égy kolóniát, légyünk parasztok!"

Talán nem a vátesz előrelátása volt ez 1955-ben, utólag mégis beleérthetjük sokak 1956 utáni s miatti választását, sorsát.

Ezt a gondolatpárt egyébként már a második világháború vészterhes idején, 1942-ben, a Gazdag Erzsi versén alapuló Balassi Bálint elfelejtett éneke című művében is - hiteles személyes vallomásként - fogalmazta zenébe Kodály:

„Csak né volnék véred, / Könnyen felednélek, / Elmennék én messzire.

De jaj, hová fussak, / Hogy soha né jussak / Vissza hazám földjére?"

Tudjuk, Kodály Zoltán válasza mindkét esetben a maradás, az itthoni helytállás vállalása volt a kemény kérdésre.

Számos évszázados versre írott kórusműben szólt Kodály koráról s korának. Tudatosan vállalta a 19. századi s még régebbi nemzeti költői hagyomány folytatását. Egyik utolsó művében, a Mohácsban Kisfaludy Károly szavaival énekelteti a vegyeskarral: „[...] a múlt csak példa légyén most, / S égve honért, bizton nézzen előre szemünk." Ezt az előrenézést, reménykedést, a jobbítást, bizakodó tettre hívást és a tettekhez szükséges jogos önérzet kifejezését szolgálják a hol csendesen, hol meg határozott erővel megszólaló mondatok Zrínyi-Kodály művében. Például így énekelnek:

„De miért kelljen elvesznünk, avagy kétségbe esnünk,

míg csontjainkban velő, ereinkben vér, míg Isten mennyországban bizodalmunk lehet, míg karunkban kopját, markunkban szablyát szoríthatunk."

„Csak jobbítsuk meg magunkat, szabjunk más rendét dolgainknak,

Egy nemzetnél sém vagyunk alábbvalók!"

A Psalmus hungaricusra rímel gondolatilag az utolsó szakasz: amott a kevélyek letaszíttatásáról, emitt az ellenség elveszejtéséről énekel aláhulló dallammal a kórus:

„Új hadakat választa az Úr, és Ő forgató fél az ellenség kapuit."

De akárcsak a Psalmusban, a felmagasztalás sem marad el. A záró részben bibliai hivatkozást találunk: az ószövetségi Bírák könyve 5. részének, a Sisera vezette elnyomó hadak fölött győztes Débóra prófétaasszony diadalénekének utolsó versével zengi a kórus a fennséges záró Ámen-fuga előtt:

74