Forrás, 2005 (37. évfolyam, 1-12. szám)
2005 / 12. szám - Fried István: „…amennyi szó szerint is benne van…”
súlyozza a Két szék között jelentőségét, bizonyára nemcsak a kötet számára), a depoétizált címadás azonban nem zárja ki a szó szerinti idézések beillesztését (kurziválva emelődik ki az egyik, míg a Babits-vers címe szintén belesimul a versmenetbe), talán a ritmus figyelmeztet a leginkább arra, merre kutakodjunk a vers elő(d)szövegeinek nyomába eredve. Még egy tényezőt említenék: csak az első versben bukkanunk közvetlen, hatásszerű érintkezésre, ezúttal nem a Lövétei Lázár által idézőjelbe tett verseimre utalok, hanem arra az előadásbeli „anomáliára", amely Erdélyi János és Arany János között polémiához, magyarázkodáshoz vezetett. Az Arany által az 1850-es években valóban (jobb esetben enigmatikus, rosszabb esetben) rendhagyó strófaszerkesztés, az abbahagyás, az áthajlás szótagokat elválasztó, a rejtőzködés és tévesztés módszerével, József Attila közvetítésével (Taní-/tani) ért el a XX. század végi költészethez, a játékosság, sikeres változatában az ambivalencia sugallata bújik meg benne. Lövétei Lázár László több ízben alkalmazza, minden esetben a közöttiség állapotát érzékeltetve, szöveg-, nyelv-, poétika-köziséget mint „helyzettudatot" érzékeltetve. Az 1850-es esztendők allegorikus költészetét kifordító Arany-versre reagál Lövétei, amikor úgy sajátítja ki az Arany-vers ötletét, ritmusát, „eljárását", hogy megfosztja kontextusától, adódó „referenciáitól", s a magáévá birtokoltat önhelyzetét értelmező sratégláinak veti alá. Minek következtében az azonosságok eltéréseiben, valamint az eltérések azonosságaiban egyaránt érdekeltnek mutatja versbeszédét. Néhány példával illusztrálok: Arany János Árkádia-féle En is Árkádiában... szt! Magas hangból kezdettem - Engem sem a gólya költött! Nagy dolgokra születtem: Jártam egykor, mint akárki Négykézláb, S vagyok mostan, mint sokan nem Ép-kézláb. (...) Közdologban, ahogy illik Vezetném az ügyeket; Nem esnék oly osszejövés, Hogy ne vinnék szerepet; Nem esnék - azt minden ember Hiheti Olyan vásár, sem országos, Sem heti. Lövétei Lázár László „Árkádia-féle" Én is Árkádi... Na persze. Ez hiányzik még nekem! Olyan jó volt nézelődni... Már azt hittem, hogy... De nem. Eddig nem volt bennem semmi Eszement... Ez a semmi most mégis tül Messze ment. (...) Volna még egy mániám, de Ezt nagyon jól titkolom. Legyen elég ... erről ennyi, Hogy jobb híján itt lakom. Teszek rá, hogy mit adok és Mit kapok: Egyszer majd úgyis »Hazámmá Rothadok«... Ez a két szakasz szemlélteti a két költő, a két korszak, a két vers irónia-felfogását, az énszemlélet eltávolítását a periódus „köz"-költészetétől. Lövétei Lázár László-vers kevesebb, mint Aranyé, hiszen mindenekelőtt „reagálás", reflexió, ha úgy tetszik, imitatio (s ezt ő maga állítja az idézőjelbe tett címmel), egy „kész" formába telepíti beszédét. Ugyanakkor egy lényeges ponton elfordul tisztelt előzményétől: a Bach-korszak népszerűséget hajhászó hazafiaskodását (a ,,dalidók"-at?) megcélzó vers ama formákat és alakokat helyezi a szati- rizálás tartományába, amelyek-akik a korszak kritikáinak tárgyaiul szolgáltak, és amelyek60
