Forrás, 2005 (37. évfolyam, 1-12. szám)
2005 / 12. szám - Fried István: „…amennyi szó szerint is benne van…”
től-akiktől az Arany-vers beszélője elhatárolódik. S bár a verselés eleve kizárja a fentebb stílt, a látszólagos fenséges hamar leszáll az alsóbb régiókba. Ezzel szemben Lövétei Lázár körmönfontan és körülírtan céloz csupán a helyzettudatból fakasztható „költőiség"-re. Elhatárolódása nem az elő(d)szövegnek szól, hanem a helyzettudat retorizáltságának, amelyhez képest határozná meg a maga pozicionáltságát. Ami azonban a leglátványosabban érzékelteti az imitatio minéműségét, egyben a két korszak „elvárásai"-val szembenálló beszéd visszavágását az elfogadott költészettanokkal szemben, az alábbi versszak (melynek Erdélyi Jánostól származó félreértését már megemlítettem): Arany János Lövétei Lázár László Elpipáznék téli este Kávéházban, névnapon: Koppasztanám a madarat, Ha már meg nem foghatom; Fosztanám a tollat, tudniillik a... De amiről szólni sem po... Litika Egy nap halott nagyapámmal; Egy nap »pirosfülű tél«; Egy nap fönn, vadvizeknél; Egy nap »Gond egy szál se!« - vér, S még egy csomó »Hát ez meg mi - Féle« lom, De amiről szólni sem i... Rodalom... Hogy Arany versében valóban utalás található-e Pató Pálra (ki elpipázza életét), de legalábbis olyan „vágyra", amely e patópálos életmódot kívánná élni, kétséges. Ám ismét a Bach-korszakbeli (és Jókaitól Az új földesúrban visszatekintve némileg megszépített) létezés kerül szóba, a kimondatlanság a szójátékban és annak visszavonási kísérletében „formálódik", akképpen lesz verssé, hogy a töredezettség, az elhallgatás az áthajlások „szabálytalanság"-át használja arra, hogy eltaláljon a rímig. A rím felé vezetés aztán igazolja még a képes beszédben is közölhetetlen megnyilatkozás töredékben maradását, az allegória védettségében megszólaló tehetetlenségét a hatósági (?) tiltással szemben, így akarva-akaratlanul vét a verselés szabályai ellen, szétválasztja az összetartozót, sorvégi határról nem látszik tudomást venni, ezzel (Erdélyi János a tanú) szabályt szeg, szokatlanra és meglepőre vetemedik. Ám éppen ennek segítségével figyelmeztet a szólás (külső és részben belső) akadályaira. Lövétei Lázárnak már nem kell törődnie a költészettanok előírásaival, az Arany János törte ösvényen bátran haladhat. A környezet különbözősége, nem kevésbé a „történelmi" korszak lényegi másfélesége, valamint az olvasói „elvárások" eltérései alkalmat kínálnak arra, hogy Arany ötleteiből közvetlenebbül irodalmi önreflexiós stratégiát szervezzen. E vers egy korábbi versszakában Lövétei Lázár elismerte Arany kezdeményeinek jelentőségét, s csak e kezdeményekkel kezdett dialógus után „jöhet a többi geg" (bár inkább kérdez, mint állít). Ami a politikai megnyilatkozás, az allegorikus versbeszéd számára nem adatott meg a Bach-korszakban, az a XXI. századra a történelem/kultúra emlékezetévé vált, ellenben az irodalmiság körvonalazódása, a „lom" bevonása az irodalom körébe, az egymás mellé rendelt, személyhez szabott, személyesként megélt „ötletek" versbe írhatósága legalább annyi töprengésre ad okot, mint Aranynak a madár koppasztdsa. Az elitirodalmi és a „népszerű" összefogása, a költőiség kritériumainak átértékelődése, a poétikai átrendeződés elméleti igazoláshoz juthat, ám messze nem bizonyos a „lom"-ok irodalomként befogadása általában. Persze, nem pusztán e kissé talán túl közvetlen fordítás segít értelmezni a XIX. és XXI. század két egymással találkoztatott versét. Az azonban mindenképpen hangsúlyosnak mondható, hogy előbb a politika az a tényező, amelynek kimondásakor a folyamatos beszéd nehézségekbe ütközik, utóbb az irodalom, méghozzá olyan formán, hogy a később született vers 61
