Forrás, 2005 (37. évfolyam, 1-12. szám)
2005 / 12. szám - Fried István: „…amennyi szó szerint is benne van…”
arra nevezetesen, hogy a játékosság csupán rövid időre képes elterelni a figyelmet a poétikai különbözőségektől; a lírai én teljesen más típusú elemekből kísérli meg önazonossága igazolását, számolván azzal, hogy talán utoljára nyílik tere egy szubjektumpozíció elhatárolására, ezen keresztül önmaga megnevezésére. Ismét József Attila, valamint Arany János segítségét kéri a lírai én. A Születésnapomra bravúrra késztető (külső) formája Szőcs Gézától Orbán János Dénesig ébresztette föl a vetélkedni szerető poéták kedvét a maguk változatának közlésére. Lövétei Lázár László radikálisabb megoldásai és abszolút formahűsége versen belüli vitahelyzetet teremtenek. Míg Szőcs Géza belép József Attila versterébe (azzal a közléssel, hogy ő is harminckettő lett), Lövétei Lázár beszélője kívül marad. A vers indítása: „Harminckettő leszek vajon?" eleve az időbeli távolság révén érzékelteti a megszólalás eltérését, a közlés helyébe lépő kérdést és annak következményeit. Majd a megcélzott jövőidejűség a bizonyosság esélyével játszik el, s ezt tetézi a lírai én önidézete: az egyes szám első személyű beszélő a „mondom"-mal jelölt megszólalását idézőjelek közé teszi, szavait övéihez(?), a világhoz(?), utókorához(?), kritikusaihoz)?) intézve: Ma reggel csak az érdekel, Hogy vajon hogy érhettek el, ha ott halott leszek? További elmélkedésre késztethetne a ha ott/halott rímjáték, amely a ha ott hiányzó Z-je körül forogna, az előbb elhallgatott, eufemisztikusan körül/leírt állapot kimondását nem halogathatja, a halott a „semmit" immár névvel és alakkal ruházhatja föl (hogy magam se mellőzzem a szövegköziséget), s a vers további részében, minthogy a nehezen közölhető leíratott, immár nincs akadálya a nyersebb megszólalásnak, az Z-ben sincs hiány: mondom majd jóval azelőtt, hogy járnátok a temetőt, ahol - a hol napi beszélgetésre várva (...) Nemcsak az „eredeti" hely íródik szét, a lírai én mit sem törődik a szó „egységével", szétdarabolja a rím kedvéért, így az összecsengés, verselési bravúr mögött húzódó, véletlenszerű összefüggésekre nyit, egy-egy mássalhangzó elmaradása, beiktatás révén a hiány és kiegészítés kapcsolódásaira derítve fényt. Ha úgy tetszik, a halál szakralitásának profanizálása lesz elgondolhatóvá: olyan majom halott nincs, hogy kényelmesen egyszerűen csak elpihen a föld fölött 58
