Forrás, 2005 (37. évfolyam, 1-12. szám)

2005 / 12. szám - Vári György: Előszó (Balassa Péter Esterházyról)

dik a „grammatikai térbe", ahol mozoghat, viliódzhat, oszcillálhat a szöveggé, nyelvvé váló sorsok, traumák, személyes és közösségi vonzások és választások közt. A regény felépíti a nemzeti emlékezet prózai panteonját, és úgy válaszol a mi a magyar, ki a magyar rossz kérdésére, hogy egyúttal el is törli a kérdés definitiv, normatív és kizáró - nyilván fenyegetettség-érzetből eredő - agresszivitását. (E kérdéshez esetenként Balassának is volt mit hozzászólnia.) „A grammatikai tér én vagyok" - áll a Termelési-regényben, és Balassa külön írást szentel ennek a mondatnak. Épp így, a Harmóniában felvillantott lehetőségek, történetfragmentumok, identitáspróbák nem eltörlik, hanem kiegészítik egymást, nem kioltják, ellenkezőleg, kitágítják az elbeszélő szubjektumot: Magyarország válik grammatikai térré, és a Termelési-regénynek az a mondata, amit Balassa a szöveg poétikai önleírásaként olvasott, úgy bővülhet ki, hogy minden, ami volt, van, Árpád és Zalán, Werbőczy és Dózsa, a sok nemzetség, mely egymásra tör, egyszóval Magyarország mindmind én vagyok. A szöveg nem szétírja a nemzeti narratívát, hanem tágasabbá teszi. „A főcím hagyományosan állítást tartalmazó szövegösszefüggéseit, az »Egy«-et a szöveg egésze nem teljesen oltja ki, a visszavétel és a kifordítás nem totális megsemmisítés vagy érvénytelenítés, hanem kritikai gyöngítés, bővítő tagadás, kiszabadító relativizálás, soka- sítás, vagyis irodalmi, költői létrehozás: a vesztés, a vereség, a kifosztás folyamatának, drámai felgyorsulásának... ellenjátéka a költői - és nem jogi, nem politikai, nem materiális - jóvátétel folyamatszerűvé tétele, a műalkotás jólcsináltságának visszavonhatatlan ténye által" - írja Balassa.

Esterházy radikális poétikája, annak deklarálása, hogy minden lehetséges világ minden lehetséges világok legjobbika, terapikus célokat szolgál, azt is jelenti, hogy kizárólag minden lehetséges világok együttese, összegyűjtése egyetlen grammatikai térben, egyetlen virtuális panteonban, a sok az egyben, ahogy Balassa mondta, eredményezheti az elgondolható, elbeszélhető és emlékezhető világok legjobbikát, a lehetőség szerinti harmónia caelestist. Mindez, az, hogy a Termelési-regénynek Balassa által feltett kérdések nagymértékben érvényben maradtak, és az ott bevezetett értelmező kategóriák termékenynek bizonyultak, azt mutatja, hogy Esterházy Péter pályája meglepően egységes, valamint az Esterházy-poétika Balassa- féle leírása meglehetősen pontos. Ezen túl pedig sok mindent megmagyaráz Balassának az Esterházy próza iránti fogékonyságából, jelzi közös kérdéseiket.

Ezt az általa leírt jelenséget, a mellérendelés poétikáját Balassa Esterházy „demokrata" attitűdjének nevezi, demonstrálva hitét, hogy az „esztétizmus", az „alanyban-állítmány- ban" gondolkodás megférhet ezzel a demokratizmussal. Kérdés mégis, hogy nem férnek-e meg ezzel kényelmesen, hol vonzó, hol meglehetősen ellenszenves arisztokratikus manírok is. A rokonszenves arisztokratizmus mint tartás, illetve, mint a „Sok" poétikájából következő bőség, pompa, egyszóval: Szépség maradt meg a Harmóniában, mint esztétikai jóvátétel és harmónia, a harmónia akarása és csinálása, arisztokratizmus mint poiészisz. „Az első könyv csaknem kétséges, helyenként veszélyes sokasága, bősége, a Sok, mint formalehetőség és a gazdagság minőségteremtő értékeit emeli ki - mit lehet kezdeni egykor és most a »megörökítő« emlék műfaji, hangvételbeli stb. sokaságával, a költői feldolgozás gazdagságával, habár az irónia, sőt a paródia intonációjával állandóan kiegyensúlyozva és egységesítve". Miközben a családtörténet mint kizárólagos narratíva ironikusan visszavonatik vagy legalábbis relativizálódik - „a családtörténet, mint nyilvános élet az antikvárius típusú történelmi emlékezet és emlékműállítás paródiájává válik, a megörökítés gúnyiratává" -, azonközben, éppen ebben a mozgásban, létrejön a strukturált bőség mint formaelv, esztétikai arisztokratizmus. A Sok strukturált, ennyiben öntudatosan arisztokratikus. A második részben erről beszél a Balassa által a regény egyik csúcspontjának tartott jelenetben a dédapa a 19-es kommunista komisszárnak a Sok rendezetlenségéről, strukturálatlanságáról mint a forma és tartás haláláról. Másrészt azonban

44