Forrás, 2005 (37. évfolyam, 1-12. szám)
2005 / 12. szám - Kapuściński, Ryszard: Utazások Hérodotosszal
barbárok vittek véghez, sem az, hogy milyen okok késztették őket a háborúra egymás ellen. Ez a mondat az egész könyv kulcsa. Először is, Hérodotosz tudtunkra adja benne, hogy valamiféle kutatásokat végzett (én szívesebben használnám a „felfedezés" szót). Ma már tudjuk, hogy ezeknek szentelte egész - akkoriban hosszúnak számító - életét. Miért tette ezt? Miért döntött így ifjúkorában? Valaki biztatta őt erre? Vagy talán utasította? Lehet, hogy Hérodotosz valamilyen nagyhatalmú embernek szegődött a szolgálatába? Vagy a vének tanácsának engedelmeskedett? Vagy valamilyen jóslatnak? Kinek kellettek a felfedezései? Mire? Vagy lehet, hogy mindezt saját elhatározásából tette, hogy valamiféle megismerési vágy kerítette hatalmába, nyugtalanító és meghatározhatatlan kényszer hajtotta? Lehet, hogy születésétől fogva felfedező elméje volt, amely szüntelenül ontotta az izgalmasnál izgalmasabb kérdéseket, amelyek elűzték szeméről az álmot. Ha viszont ilyen, másoknál is előforduló egyéni és teljesen privát hóbortja volt a kíváncsiság, hogyan talált időt arra, hogy ezt a kíváncsiságot éveken át kielégítse? Hérodotosz elismeri, hogy rögeszmésen foglalkoztatta az emlékezet - meggyőződése volt, hogy az emlékezet illékony, időleges, törékeny, sőt csalárd dolog. Hogy az, ami emlékeinkben megmaradt, megőrződött, nyomtalanul elpárologhat, eltűnhet. Hérodotosz egész nemzedékét, az akkori világ minden emberét ugyanez a félelem hatotta át. Emlékezet nélkül nem lehet élni, hiszen az emlékezet emeli az embert az állatok fölé, ez formálja az emberi lelket, ugyanakkor annyira kétes, csalóka, megfoghatatlan. Ezért van az, hogy az ember önmagában sem lehet biztos. Várjunk csak, hiszen az úgy volt... Na, jusson eszedbe, hogyan is volt? De hiszen ez akkor volt... Na, jusson eszedbe, mikor is volt? Nem tudjuk, és e mögött a „nem tudjuk" mögött a tudatlanság tere húzódik; a tudatlanságé, vagyis - a nemlété. A mai kor embere nem aggódik az emlékezete miatt, hiszen raktározott emlékezet veszi körül. Ott van minden a keze ügyében - enciklopédiák, kézikönyvek, szótárak, kompendiumok. Könyvtárak és múzeumok, antikváriumok és levéltárak. Hang- és filmszalagok. A világháló. Szavak, hangok, képek lakásokban, raktárakban, pincékben és padlásokon őrzött végtelen készletei. Ha kisgyerekről van szó, a tanító néni mindent megmond neki, ha egyetemistáról, megkérdezi a professzorát. Ezekből az intézményekből, berendezésekből és technikákból semmi vagy szinte semmi sem létezett még Hérodotosz korában. Az ember annyit, csakis annyit tudott, amennyit emlékezete képes volt megőrizni. A kiválasztottak papirusztekercseken vagy agyagtáblákon kezdtek írni tanulni. De a többiek? A kultúra művelése mindig arisztokratikus kiváltság volt. Ott, ahol a kultúra eltér ettől az alapelvtől, el is pusztul. Hérodotosz világában az emlékezetnek szinte egyetlen letéteményese az ember. Ha tehát el akarunk jutni ahhoz, amit megőrzött az emlékezet, el kell jutni az adott emberhez, ha pedig az illető messze lakik, útra kell kelni, s amikor végre találkozunk vele, le kell mellé ülni, végig kell hallgatni a mondandóját, 20
