Forrás, 2005 (37. évfolyam, 1-12. szám)
2005 / 12. szám - Darvasi László: Virágzabálók
Nem fogom elfelejteni, bólintott a doktor. Sajnos igen. Kilépek ezen az ajtón, és már nem leszek. A doktornak hirtelen pír gyúlt a homlokára. Kötve hiszem, fiatalúr. Bármikor kifoszthatnám, mondta élesen Ádám. Holott nem akart fenyegetőzni, s meg is bánta nyomban az erős hangot. Elfelejt doktor, szólt tehát békítőleg, és csak akkor emlékszik rám, ha majd újra lát. Nyugodtan fölállt, töltött magának egy kis pálinkát, s magára hagyta Herr Schützöt. Azon a napon, azon a téli éjszakán, amikor január volt, az 1848-as esztendő tele, Ádám betört Szép Imre házába is. Holott nem volt ez betörés mégsem, hiszen néhány nappal ezelőtt látta Klárát, és a nő tekintete azt üzente, hogy várja. Hogy jöjjön, mert késő lesz, jöjjön, mert szüksége van rá. A bonyodalmakat is erőltetni kell. Néhány napig elveszetten és tanácstalanul téblábolt. Aztán erőt vett magán és elindult, éjfél után volt már, fázott nagyon. Belépett a nappaliba, hol nehéz növényillat és földszag terjengett. Egy gyertya lobogott a komódon. Minden nehéznek és túlzottan is valóságosnak tűnt. A fiú hirtelen kétségbeesett. Kinyílt a hálószoba ajtaja, s a lány lépett ki rajta. Könnyű kis köpenyben volt, térdig látszott a lába. Ádám, mondta. Én itt, mondta halkan a fiú, és körbemutatott, én itt nem vagyok. Nem is itt kell lennie, mosolyodott el Klára, s lett két kis gödör a szája sarkában. Közelebb lépett. Úgy simított a fiú felé, mintha megérintette volna a hirtelen pirosra gyúló arcbőrt, de persze nem ért hozzá. Nem akarta ezt, vagy talán nem így akarta. A szerelem olyan állapot, amely végeredményben minden tudást rád bíz, mégsem leszel általa okosabb soha. Klára néha arra gondolt, hogy csak úgy szabadna tévedni, hogy az a másiknak jó legyen. A fiú itt állt előtte. Néhány perce, amikor felkelt, mert megérzett valami szorongatót, hallgatta kicsit a férje egyenletes szuszogását, elbámulta az alvó nyugodt arcát, majd átment a nappaliba a virágokhoz, melyekhez ő nem érhetett. Nem öntözhette és nem táplálhatta őket, Szép Imre határozottan megtiltotta, hogy ilyesmit tegyen, és ha kellemetlen vonás jelent meg a férfi arcán, akkor leginkább arra gyanakodott, hogy a felesége megszegte a szabályt. De Klára nem tett Imre ellenére olyan ügyekben, melyekben nem érezte magát illetékesnek. És a növények élete ilyen volt. És a növények között most ott állt az ő virága. Elmosolyodott újra. A fiú megnyugodott, s lassan, két tenyerét kifordította, mint aki azt akarja mutatni, semmije nincsen. Klára megszédült. Nem, ilyen nincsen, ilyen álom. Az életünkkel csak akkor játszunk így, ha tudjuk, hogy kivételes jutalom vagy olyan büntetés lesz kiróva, amely megváltással is járhat akár. Úgy kell bízni, hogy fájjon. Még mindig érezte a bőrén Szép Péter hivalkodó oroszlánszagát. Érezte a vállát, hol Szép Imre harapása okozott jóleső fájdalmat a húsában. És biztosan látszanak a gyengéd fognyomok is. Pontosan nyolc lefelé ívelő foltocska egymás mellett. Nem szabad szégyenkezni sem. Nem szabad egyetlen embert és egyetlen mozdulatot sem kisebbíteni, amellyel mások javára válunk. Ma már ketten, 12
