Forrás, 2005 (37. évfolyam, 1-12. szám)
2005 / 12. szám - Darvasi László: Virágzabálók
Nem tudom, miről beszél..., köhécselt Pelsőczy. Arról a zacskó forintról beszélek, Pelsőczy úr, és Jóó vagyok, ha méltóz- tatott volna elfeledni engemet. Két napig vártam a maga korcs árnyékára a szabadkai úton, és amikor megkérdezte a kocsmáros, miért nem utazom már tovább, és én azt válaszoltam, hogy magát várom, tisztelettel, hát úgy kikacagott, mintha huszárruhában masírozó sánta cigány lennék! 'A nevem Jóó, kedves uram! Én vagyok Jóó, a fuvaros, aki egyszer agyonverte a lovát, mert nem húzott eléggé a dög. Milyen ló volt az, Jóó úr?, kérdezett hirtelen közbe Pelsőczy. Hogyhogy milyen ló? Gondolom, engedetlen csikó volt, nézett Pelsőczy figyelmesen a hatalmas arcba, egy lusta csikó, ugyebár. Nem csikó volt, vicsorogta a fuvaros. De kehes volt mindenképpen, bólintott Pelsőczy. Már miért lett volna kehes? Ah, szóval lesántult az a balszerencsés hátas? Nem sántult le, nem, suttogta a fuvaros. Gondoljuk végig ezt a dolgot, Jóó úr. Ön, ugye, tisztességes, becsületes ember. Vesz mondjuk egy lovat, ami nem kehes, nem sánta, és mégsem húz... Nem vettem. Hát ez az, csapott a saját tenyerébe Pelsőczy, nem vette, mert a sajátja volt. Maga nevelte, maga abrakolta, maga kefélte a szőrét, maga gondozta, igaz? Na, de mi köze ennek a...?! Ó, kérem, nagyon sok. Mert például a maga lova... Az ég szakadjon magára, Pelsőczy, kit érdekel az a ló! A fuvaros úgy bömbölt, hogy kidagadtak a halántékán az erek. A pénzemet akarom! Kamatostul! A... a fájdalomdíjat akarom! Most azonnal, ordította a fuvaros, s néhány halász feléjük fordult, érdeklődve bámulták a jelenetet. Pelsőczy úgy tett, mintha nem tartaná szokatlannak, vagy éppen fenyegetőnek a szokatlan hangerőt. Fájdalmasan elmosolyodott, és halkan beszélt. Tudja, akkor, pontosan akkor, amikor maga várt rám abban a csárdában, nos akkor meghalt a fiam, Jóó úr. Nem állt módomban magához visszatérni, s ezt igencsak fájlalom. Elszállt az én kisfiam lelke, Jóó úr, a tüdeje gyenge volt, úgy sípolt, mint egy gyönge nádszál, és a homlokán fénylett az izzadság. Hektika, maga Jóó úr, nyilván így ismeri ezt a szörnyű kórt. Nos..., mondjuk, találkozzunk a, mondjuk, a..., Pelsőczy eltűnődött. Klára látta, hogy az apját nem érinti komolyan az incidens. Nem nézett a földúlt fuvaros mindjobban vöröslő arcába, inkább a víz felé pislogott, mintha onnan várna valami segítséget. A hatalmas ember a lányhoz hajolt, és fullasztó hagymafelhőt lihegett Klára arcába. Hogy hívták a testvéredet, he? Hogy hívták a te sosem volt, hazugság testvérbátyádat, kislány?! Hagyja őt, Jóó, szólt erre élesen az apa. Hallani akarom, mit mond a kölköd, Pelsőczy, s ekkor a fuvaros megragadta a lány karját, aki felszisszent a fájdalomtól. Dühösen előremozdult az apa, s a 8
