Forrás, 2005 (37. évfolyam, 1-12. szám)
2005 / 11. szám - 100 ÉVE SZÜLETETT CS. SZABÓ LÁSZLÓ - Füzi László: Az esszéíró
vívó írók képviselője volt, miközben maga is író volt. Akkor, amikor senki másnak nem adatott meg, hogy a különböző - nemzedéki, ízlésbeli, ideológiai-politikai - különbségektől szétszakadó magyar irodalmi világot együtt lássa. Valóban együtt látta? Azt hiszem igen, bár íróként más szerepet töltött be, mint az irodalom szemlélő]eként... Nem tudok szabadulni attól a gondolattól, hogy ezt a kettősséget nemcsak azért teremtette meg, mert a kultúrában való létezés törvényeiből ez egyébként is következett, hanem azért is, mert kételyei voltak a maga szellemi teljesítményével kapcsolatosan. Idézem egyik vallomását: „Talán nem voltam elég merész, elég megszállott, elég eredeti. Csak magamra vethetek érte. Valószínűleg vittem annyira, mint Batsányi János vagy Bajza József, s ez sem csekélység, de csupán Csokonainak és Vörösmartynak érdemes lenni." Csokonaik és Vörösmartyk persze abban az óriásokat teremtő korban sem akadtak nagy számban, ahhoz, hogy valaki Csokonai vagy Vörösmarty legyen, egyébként is a sors és a kor különös kegyelme szükségeltetik minden időpillanatban. Cs. Szabó kételyeivel kapcsolatosan nekünk is lehetnek kételyeink, ám bizonyos, hogy az így megteremtett kettősséggel termékeny feszültséget teremtett a maga számára. Olyannyira, hogy az említett kettősséget- kényszerűségből vagy sem - az emigrációban is megőrizte a maga számára, egyszerre volt a BBC magyar osztályának „egyszerű" munkatársa, közben pedig az immáron ösz- szefoglalásokra is készülő, aztán pedig az azokat megteremtő író. S hát mindezek mellett irodalmi ember is, a maga irodalmi szerepét - ha lehet így mondani - most már az „alap- tevékenységén" kívül gyakorolta, így támogatta a főképpen 1956 után Nyugatra került fiatal írókat, s volt házigazdája-pártfogója, néha meginterjúvolója a Nyugatra látogató magyar íróknak. Cs. Szabó László is, mint a húszas-harmincas években szinte mindenki, Babits hatása alatt indult. Egyszer már azt is tudatosítani kellene, hogy a harmincas évek magyar irodalmának nagyobbik része Az írástudók árulása című, még a húszas évek végén írott nevezetes Babits-esszé nyomait viseli magán. Babits az örökké valóként, tehát állandóként feltételezett írástudó és a folyton változó kor képét ütköztette egymással: „...még ha semmi reményünk sem volna, s joggal veszítenéd el minden hitedet a Morál és az Igazság erejében: bizonnyal akkor is illik az írástudóhoz a Világítótorony heroizmusa, mely mozdulatlan áll, és híven mutatja az irányt, noha egyetlen bárka sem fordítja feléje az orrát - míg csak egy új vízözön el nem borítja lámpáit". A kultúra veszélyeztetettségének érzete ebből a gondolatmenetből, no meg a maguk életének tapasztalata alapján került az esszéírók gondolkodásába - még akkor is, ha a Babits által mondottak és a maguk tapasztalatainak szembesítésekor vitatkoztak is mesterükkel. A lét veszélyeztetettsége kapcsán pedig hamarosan - sajnos - személyes tapasztatokat is szereztek. Motívumaik- hajó, világítótorony, a hajótöröttség érzete, a csillagok és a partok keresése - megteremtésekor is bizonyíthatóan Babitshoz nyúltak vissza - s Ortegához, aki a kor szellemi újszerűségét is közvetítette számukra. „Az »áruló« írástudó tehát nem avval lesz árulóvá, ha lába nem megy egyenesen a Csillag felé, melyre ujja mutat. Az árulást akkor követi el, ha nem is mutat többé a csillagra" - írta Babits, s ez a metafora egyenesen a Nyugatot követő Magyar Csillagig vezet bennünket - Magyar Csillagban Illyés és Cs. Szabó már szövetségesek egymással. Babitshoz nyúlt vissza Cs. Szabó is, aki innét indulva kapcsolódott nemzedékéhez is. „Nemzedékük volt a legirodalmibb nemzedék a magyar irodalomban. Az irodalom volt az ihletük, élményük, kifejezésformájuk, életformájuk" - írta róluk Poszler György. Irodalmiság, kultúrához kötődés, a korszellem és a kor jelenségeinek kutatása, az esz- szének mint a tájékozódás és kiútkeresés műfajának megtalálása és saját világukra formálása, aztán pedig az „esszé etizálódása", ahogy szintén Poszler György mondja, talán 149
