Forrás, 2005 (37. évfolyam, 1-12. szám)
2005 / 11. szám - 100 ÉVE SZÜLETETT CS. SZABÓ LÁSZLÓ - Füzi László: Az esszéíró
magát tőle. Ennél a naiv tudatlanságnál még Tisza István gyűlölete is jobb volt. A magyar írók megérhették, hogy nincs rájuk szükség, az országot »svábokból« jött városatyák nélkülük is föl tudják építeni." Kérdés persze, hogy Cs. Szabó kit és mit látott kora irodalmából, de hát Illyést, Németh Lászlót biztosan látta, s ha, mondjuk a „sültrealizmuson" kívül is élt, az akkori magyar irodalom nagyobbik részének közvetlen társadalmi indíttatását és társadalmi szerepvállalását biztosan érzékelte. Mégis: hol és milyen formában létezett az az irodalom, amelynek Cs. Szabó is részesének tudta magát? Az írásban erre a kérdésre is megtaláljuk a választ: „De a magyar józan ész még ebben a zűrzavarban sem merült el egészen, megvívott magával, győzött a kételyein s a harmincas évek óta ismét részt vesz egy olyan eszményi közéletben, amelyet maga teremtett magának, csak a képzeletében él s a magyar önismeretet éppen úgy magába foglalja, mint a fél évszázad óta elmaradt rendszeres népi reformokat. Ebben a különváló írói közéletben egyesült aztán a dunántúli cselédfiú s a szegény székely nemes, a pesti tanárfiú s a hajdúsági paraszt. Senki se tudja pontosan, hogy miképp és hogyan történt ez, s kinek az intésére vagy miféle jelekre? Mindenesetre évekig tartott, amíg az irodalom életereje és életkedve helyreállt ebben a valóságfeletti, de a valóságra folyton igényt tartó közéletben." Figyeljünk az irodalom által teremtett közeget a valóságtól elkülönítő kifejezésekre: teremtett, eszményi, valóságfeletti közélet, amelyik valóságfelettiségében tart igényt a valóságra. Cs. Szabó akkor mondta ezt, amikor senki nem mondta ezt, amikor írói küzdelmektől volt hangos az ország, amikor szociográfusokat fogtak perbe, amikor írók vonultak ki - a számukra már nem létező - közéletből, amikor még senki nem beszélt az írók megváltozott társadalmi helyzetéről. Mindez minden másnál érthetőbbé teszi, hogy Cs. Szabó nem társadalomban és társadalmi küzdelmekben gondolkodott, hanem kultúrában. S ha érezte is a kultúra egészének a megkérdőjeleződését, a kultúrán belül otthon érezte magát, ez az otthonosságérzet segíthette a kultúra társadalmi szerepének megváltozását kísérő kételyek legyőzésében. Mai világunk felől nézve akár különösnek is tűnhet a magatartása, a különböző szellemi (és társadalmi) közegekben való biztos mozgását éppenséggel a kételyeknek az önmaga világán való kívülre helyezése magyarázhatja. S az, amiről beszéltem, sok mindent meg is magyarázhat abból, amit tett: például a rádióban végzett munkáját, a kultúrán belüli folytonos mozgását, a társadalmi csoportok közötti „ingázását". Az emigrációban, amikor írósága mögül eltűntek az írói szerep felhajtó erői, ez a fajta kétely-nélküliség ugyancsak segítette, ne felejtsük, akkor, amikor Cs. Szabó 1949-ben úgy döntött, hogy római útjáról nem tér haza - ahogy Vajda Miklós írja - „még nem volt bizonyíték, hogy ilyen kaliberű, magyarságának elkötelezett, élvonalbeli író idegenben is megmaradhat magyar írónak; hogy a mű egyáltalában folytatódhat." Ma már tudjuk, folytatódhatott, ehhez viszont a dolgok szerencsés - szerencsétlenségben szerencsés - összejátszásán túl az is kellett, hogy Cs. Szabó valóban kultúrában-irodalomban, magyar kultúrában-magyar irodalomban létezzen, s ebből életének megváltozott keretei sem tudták kibillenteni, mi több: a megváltozott kereteket műve gazdagítására használta fel, ezzel pedig a későbbi - főképpen 1956 után külföldre került - fiatal íróknak is példát mutatott... Cs. Szabó László neve elválaszthatatlanul összekapcsolódott az esszével, s neve említésekor azonnal felidéződik az esszéíró nemzedékként megörökítődött laza csoportosulás vagy inkább szellemi alakzat is. Cs. Szabó, ha egyáltalán foglalkozott ezzel a kérdéssel, önmagát hol írónak, hol esszéistának tekintette. Már visszatekintve írta: „De jó néhá- nyunknak bergsoni volt a hitünk, hogy a teremtő, eleven tudat s a tudatlan múlt és jelen összetartható egyidejűsége erősebb a lomha széthulló anyagnál s a lélek kiszámíthatatlanul hat a matériára... Ha a modem esszé keletkezéséről beszélünk, tudni kell, hogy 146
