Forrás, 2005 (37. évfolyam, 1-12. szám)
2005 / 11. szám - 100 ÉVE SZÜLETETT CS. SZABÓ LÁSZLÓ - Borbándi Gyula: Pótolhatatlan nyugati magyar intézmény
címet viselő írásában, amely 1972-ben keletkezett. Az Ország és irodalom című kötetében két tanulmányban is (A koronatanú, Egy ország vérben áll) foglalkozik a magyar irodalom és történelem kérdéseivel. Ezenkívül meg kell említeni azt a vitairatot is (Torz magyar irodalomtörténet), amelyben a Klaniczay Tibor, Szauder József és Szabolcsi Miklós által írt és összeállított Kis magyar irodalomtörténet megállapításaival száll vitába. Cs. Szabó László bizonyságot tesz esszéivel amellett, hogy jól ismeri a modern magyar irodalmat is: Illyés Gyuláról Illyés Gyula új versei, Németh Lászlóról A mintadiák, Szabó Lőincről Szabó Lőrinc, Tamási Áronról pedig a Háztüznézö istenek című tanulmányában ír. A londoni rádió (BBC) munkatársaként interjúkat készített az Angliába látogató magyar írókkal: Illyés Gyulával, Weöres Sándorral és Pilinszky Jánossal. Ezeket a beszélgetéseket és a vele készülteket (amelyeket Peéry Rezső, Siklós István és Kabdebó Tamás rögzített) gyűjtötte egybe a Két tükör közt című kötetébe. Az interjúkban fontos irodalomtörténeti adalékok találhatók azokról az alkotókról, akiket megszólaltat, s az 1945 előtti és utáni magyar irodalomról. így, rendszerbe szedetten válik láthatóvá, hogy Cs. Szabó az esszé műfaját a nyilvános tájékozódás lehetőségének tekintette. Műveiben elsősorban az európai civilizáció és ezen belül: a magyar társadalom elmélyülő válságára keresett magyarázatot: hagyományokat és eszméket kutatott. Az esszéírás valójában nem is munkásságának tárgyát, inkább alkotói felfogását és írói módszerét jelölte meg, ami legfőképpen gazdag műveltséganyagára, s személyes jellegű állásfoglalásaira épült. Az esszékben a távlatos érdeklődése - ami a múltból tanulságokat tudott levonni a jelen számára -, a modemitásra és a szellemi meg- hökkentésre való hajlama, a mélyebb összefüggéseket feltáró, ezzel együtt elemző módszerével egyformán érvényesült. Magyar versek Aranytól napjainkig Ezzel a címmel 1953-ban jelent meg az az antológia, amelyet Cs. Szabó László gyűjtött egybe, s amelyhez a bevezetést írta, valamint részletes jegyzetapparátussal látta el az összeállítását. Miért jelentős ez a kötet ott és akkor, ahol és amikor megjelent? Először is azért, mert emigrációban kellett összeállítania, távol a hazai könyvtáraktól. Másodszor azért érdekes ez a munka, mert egy állapotot tükröz, pontosabban azt, hogy 1953-ban milyen forrásokhoz lehetett külhonban hozzájutni. Harmadszor pedig azért izgalmas ez a nagyszabású vállalkozás, mert választ ad a kötet arra is, hogy Cs. Szabó számára mely versek voltak a'kkor (az ötvenes évek elején) és ott (Rómában) fontosak, hogy bekerülhessenek e válogatásba. Negyedszer pedig azért egyedülálló ez a munka, mert a Békés Gellért bencés teológus vezetése alatt álló, Rómában székelő kiadó egy református emberre bízta ennek az antológiának az össszeállítását. Cs. Szabó munkájának legnagyobb nehézségét az okozta, hogy az emigrációban nem állt rendelkezésére egy hazai könyvtár sem. Ezért elsőként a British Museum régi magyar anyaga szolgáltatott segítséget. Fő támaszát Cushing professzor jelentette, akinek használhatta a magánkönyvtárát. Támaszkodhatott Szabó Zoltán barátjára is, mert ő volt az egyetlen magyar író, aki kivitette a könyveit. A szerkesztés fő szempontja száz év magyar költészetének szem előtt tartása volt. Az első verset Arany János írta 1847-ben, a szabdságharc előtt, az utolsók 1948-ból valók. A gyűjtés rendkívüli (1952-1953) körülményei miatt az emigrációban fontos szempont volt, hogy az öt világrészben szétszóródott magyaroknál a nyilvános és házi könyvtárat kellett pótolni ezzel a kiadvánnyal. Ahogy ez Cs. Szabó megfogalmazásában is szerepel: „gondoltam arra is - ez volt a másik rendkívüli szempont -, hogy egy meghamisított költészet valódi arcát kell helyreállítanunk az ördögi alapossággal véghezvitt átfestések, torzítások, csonkítások és elhallgatások ellen. Kettő célja a gyűteménynek, hogy majd egykor a hazaiak is használhassák első útbaigazítóként addig is, amíg a felocsúdó, független irodalom új könyvekről gondoskodik." Ez a felismerés és történelmi szkepticizmus adja a kötet másik jelentőségét. Erről a megállapításról az Előszó (V-VII. három oldal) tesz említést. A Bevezető (IX-LXIII; ötvenöt oldala; London, 1953. október 10-i dátummal) igyekszik belehelyezni a magyar költészetet a korszak történelmébe és az európai lírába. A főrészben (1-459. old.) a versek keletkezési és a költők születési sorrendjében következnek. A Jegyzetekben (461-496. összesen: 36 oldalon keresztül) elsősorban könyvészeti és életrajzi adatokat közöl. Egyenként adja meg a versek történelmi és tárgyi adatait. A Névmutatóban 69 név szerepel. Az emigrációban meglehetően sok kritika érte az antológiát. Legtöbbször a bevezető tanulmányt bírálták az „önkényes" mondatai miatt. Bikich Gábor is foglalkozik ezzel az írásában: 132
