Forrás, 2005 (37. évfolyam, 1-12. szám)

2005 / 11. szám - 100 ÉVE SZÜLETETT CS. SZABÓ LÁSZLÓ - Czigány Lóránt: SzerenCSÉnk volt, hogy volt Csénk...

London, szeptember 27. Este Siklós, aki már régen nem írt, mert a posztja teljes embert kíván, mondja, hogy ő is elkészí­tette a Csé-köszöntőt. Örülök neki. Nem tudom megállni, felhívom Illyéséket, mit tudnak Cséről. Ott lakik, és otthon is volt. Úgy tűnik, jól vészelte át a reentryt. A hangja kiegyensúlyozott, ugyanúgy kérdőre vonólag csattan fel, amikor a nevemet mondja, mind a két szótagot egyformán hangsúlyoz­va: Ló-ránt?" A tőle megszokott hangnemben mondja, Sopronban alig húsz percig tartott az akklima- tizáció. Pillanatok alatt eltűnt a 31 év távoliét. Őszintén örülök, hogy a Nagy Visongó hazatért, bár az új helyzet implikációit a nyugati magyar irodalomra vonatkoztatva még nem tudom lemérni. London, október 5. Zoltán telefonál Bretagne-ból, [...] Charaire Veronikától értesült néhány napja, hogy Csé Magyarországon van, s tőlem kérdezi a részleteket. Ezek szerint Csé nem tájékoztatta Zoltánt a pesti útról. Még nem határozta el, hogy mérges, de a hangja vészjósló. Árulást szimatol. Szegény Zoltán, szegény elárult írófejedelem, ott a bretagne-i Rodostóban. Kétszeresen dühítette, hogy Veronikának Boldizsár azzal dicsekedett: Illyéséknél találkozott Csévél. London, október 11. Cseng a telefon: megjött Kati és Csé, mint mondja „Ószerbiába", a civilizált Nyugat után, Magyarországról. Előadása jól sikerült a Képzőművészeti Főiskolán, s magánemberként Illyéséknél lakott, aki, úgy tűnik, az út végéhez közeledik - keservesen panaszkodik az orvosokra, s igen erőtlen. Naponta csak félórára-órácskára kel fel. Környezetében nem hiszi senki, hogy sok van még hátra neki. Hát ez bizony rossz hír. Aczél fogadta Csét a Parlamentben, „ötnegyedórás" konferenciájuk volt, mint mondja, de a részletekkel még adós. Az utazás jót tett neki, s ennek csak örülni lehet. London, október 12. Délután Csééknél vagyunk kávéra. Pesti élményeiről csak keveset tudunk beszélni, (annyi derül ki csupán, hogy még jobban néz ki a város, mint a harmincas években) mert a Csé-Festschrift részle­teit kell megbeszélnünk. Nagyon kell Csének, hogy a műveiről bibliográfiát készítsek, ezt Szépfalusi adná ki. Egyébként Csé nagyon fújtat a Szabadegyetemre, főképp Szépfalusira, a pesti útjáról nem tájékoztatta például Szöllösy Árpádot. London, október 15. A Csé-Festschrift. Csének régi vágya, hogy elkészítsem összes műveinek bibliográfiáját. Ettől a feladattól mindig is fáztam, mert túl nagy munka. Végül mégis bele kell egyeznem, mert Kati itt van, és ő elvégzi a kulimunkát. Ma persze kiderült, amikor a részletekről tárgyaltunk, hogy Csé minden cikkét több példányban eltette, gondosan kijavítva benne a sajtóhibákat. [...] De Csé nemcsak az írásait, hanem a rá vonatkozó hivatkozásokat is több példányban őrzi meg, így építgeti a saját szobortalapzatát. Mivel írásai mind külföldön jelentek meg 1948 után elszórva, sokszor obskúrus sajtótermékekben, a bibliográfia mégiscsak hasznos lesz - ennek alapján lehet majd műveit otthon kiadni, ha rákerül a sor. S ha nem kell hozzá számtalan periodikát átlapozni, hanem csak az ő gyűj­teményét feldolgozni, akkor nem is olyan kilátástalan a feladat. London, október 20. Javaslatomra István gazda felkérte Cushing-t, hogy a Szepsi Csombor Kör Csé születésnapi műsorában vegyen részt. Cushing elvállalta, ez fog elhangzani a BBC-ben is, s leadom Cushing engedélyével az Új Látóhatárnak is, mivel Borbándiék nem terveznek semmi különöset. Este a Great Britain/East Europe Centre fogadásán [...] a nagykövetet kapacitálom, hogy jöjjön el a Csé-estre. Hümmög és diplomatikus, de talán van benne szemernyi hajlandóság, csak hát ugye, nem jöhet a saját szakállára. [...] London, október 22. A Csé-bibliográfia rendezése közben Csét egyre inkább perspektívában látom - óriási a tel­jesítménye az életmű külföldi szakaszában 1950-1980 között. Kati lelkesen cédulázik, ma este is átvettem vagy kétszáz tételt. Pihenésként fényképeket nézegetünk Csé pesti előadásáról, meg az Illyéséknél készülteket. A képeken látszik, hogy Illyés nemcsak megöregedett, de bizony nagyon beteg is. Moldován Domokos akart az Illyés-Csé-találkozóról fényképeket készíteni, de a család, nagyon helyesen, lebeszélte róla. így végül is Kati csinált néhány kitűnő amatőrképet. Csé is 84

Next

/
Thumbnails
Contents