Forrás, 2005 (37. évfolyam, 1-12. szám)

2005 / 11. szám - 100 ÉVE SZÜLETETT CS. SZABÓ LÁSZLÓ - Monostori Imre: Cs. Szabó László és a népi irodalom

csonka határok fölött őrizni kellett az érintetlen hazát". S ez is „közösségi munka" volt a maga módján. Nehogy - amitől Széchenyi rettegett - „Európa indiánjai: exótikum, néger falu legyünk".

Cs. Szabó egyébként helyteleníti a „polgári" elnevezés irodalmi alkalmazását, mivel szerinte a magyar íróknak van ugyan „polgári erényük, de nincs polgári szemléletük", mivel Magyarországon hiányzik a zárt, polgári életforma. így azután szerinte „a népi és a nemzeti a legjobb megkülönböztetés irodalmunk két oldala között. Nemzeti a jó szó - s nem polgári vagy urbánus. Ebben aztán nincs semmi él; a népi mellett egy másfajta kötelességet jelent, amelyet párhuzamosan vagy akár egyesítve is teljesíthetünk". Nem véletlen, hogy se Illyés, se Tamási Áron nem volt „bizalmatlan ahhoz a másik oldalhoz, amelyet feladata szerint egyforma joggal európainak is, nemzetinek is nevezhetünk. (Párhuzamosan a kelet-közép-európaival, kismagyarral, népivel".) (Kiemelések az eredeti szövegben.)

Nem véletlenül idéztük ily hosszan Cs. Szabó László álláspontját a pongyolán általában csak „népi-urbánus vita"-ként aposztrofált szellemi jelenséggel kapcsolatban. Azt mondhatjuk ugyanis, hogy ily szép világossággal, meggyőző erővel és - nem utolsósorban - mindkét fél számára elfogadhatóan a kortársak közül senki sem fogalmazott. Se előbb, se később. (Még akkor is így van ez, hogyha Németh László Kisebbségben című röpiratának értékelése körül lehet vitánk Cs. Szabó állításaival.) A nagy irodalom mindig nemzeti irodalom. A nemzeti irodalom magában foglalja a népit is. Egyszersmind része az európai irodalomnak. S háromnegyed évszázad távlatából az is jól látható, hogy a „népi-urbánus" egymásnak feszülés nem tartozott a nagy irodalom fejezetei közé - alapvetően más: ideológiai, politikai, társadalmi küzdelem volt (s nem irodalmi).

Cs. Szabó hamarosan megírja a Mérleg folytatását, Márciusi szél címmel.11 Ennek az esszéjének tulajdonképpen Illyés Gyula a főhőse, ám valójában a népi mozgalom szétzilálódása utáni két pólusának egy-egy magatartásmintáját vázolja föl: az Illyését és a Németh Lászlóét. Egyikük útja Babits szellemi örökségéhez vezetett, a másikuké - a Kisebbségben-hez. Németh László feldolgozatlan csalódása miatt „nazarénus"-sá vált: „kivonult korábbi hódításaiból, a napsütötte latin tájakról, az érett kultúrákból, nyugati kalandozásai legszebb emlékeiből. A lélek útja olykor nem kevésbé veszélyes attól, hogy kálvinista önbüntetés vezérli." A népi mozgalom válságos időszakában „Illyés volt az egyetlen író, akiben a válság még szorosabbra fogta [...] a keleti s a nyugati magyart". Németh viszont bosszút állt: „önként fölégette mámorosán megszerzett napnyugati birodalmát, s visszavonult a népi írók közé".

Németh Lászlónak az erre a Cs. Szabó-írásra való heves reagálását később még bemutatjuk. Most rá kell mutatnunk arra, hogy Cs. Szabó László a „népi" és „urbánus" (nála „nemzeti") irodaimat mint mellérendelést értelmező felfogása ebben az esszében indokolatlanul polarizálódik: Illyést és Némethet szembeállítja egymással. Abszolutizálja a megosztottságot. Abszolutizálja a Kisebbségben problematikáját is (mint írói magatartásformálás), nem látja, hogy az Illyés, valamint saját maga által is képviselt „nemzeti" és „népi" egysége, párhuzamos, illetőleg egy időbeni művelése Németh Lászlónál éppen úgy megvan és éppen olyan jellegzetes szemléleti attitűd, mint Illyésnél. Kétségtelen, Cs. Szabót erősen fölkavarta a Kisebbségben, másfelől Illyést kellett odaállítania a nemrég meghalt Babits szellemi őrhelyére („Illyés ma Babits helyén áll" - írja itt). Ez a „Mérleg" azonban mégiscsak a megosztást mélyítő írás lett.

Annál is inkább, mivel maga is úgy látja, azt vallja, hogy: „A népi irodalom ma majdnem az egész magyar irodalom. Barátaimat becsülöm ott".12 Másfelől aggódik, hogy a fiatalok nem ismerik eléggé Babitsot, Kosztolányit, Márait, Illyést, Szabó Lőrincet, Halász Gábort (és a saját maga műveit). Végül is: Illyés ott van a „nemzeti" írók között, Németh nincs. Jóllehet, ebben a cikkében is megerősíti egyébként rokonszenves tételét, hogy ti. ő maga „évek óta makacsul" kitart „az irodalmi Deák párt szerepében", hideg fővel próbálja követni a szellem mozgásait, attól tart, hogy a magyarság túl mélyre merült érzelmeiben, indulataiban. „Ezek a mániák fölszítják a lángészt, de feldúlják és kiégetik az irodalmat" - óv a szenvedélyektől.

„Nyílt sisakkal"

1943 nyarán Cs. Szabó László éles sajtóproblémába keveredett. Nemigen tett ugyan mást, mint a már jól kiérlelt sajátos álláspontját fejtette ki a népi irodalomról, pontosabban annak sebezhető pontjairól; azonban a háborús légkörben és a kiszorítottságban védekező egykori népi mozgalom egyes képviselői számára mindez fölnagyítva, fölhangosítva jelent meg, mintegy leszámolásnak tűnt.

11 Márciusi szél. = Magyar Csillag, 1942. 3. sz. 129-136.1. Ua. Mérleg II. címmel in: Haza és nagyvilág. 190-201.1.

12 Debreceni napló. A coetusban. In: Haza és nagyvilág. 72-75.1.

58