Forrás, 2005 (37. évfolyam, 1-12. szám)

2005 / 11. szám - 100 ÉVE SZÜLETETT CS. SZABÓ LÁSZLÓ - András Sándor: Cs. Szabó László fikciós prózájáról

Szerb Antal kifejezését variálva és bírálva, egyben Cs. Szabó fikciós prózáját remélhetőleg nem túlzottan megítélve azt lehet mondani, hogy Cs. Szabó is megszállott volt, de a béke és az eleven rend megszállottja, viszont megszállottsága keretem belül szeretett vadul szökdelni. Igaza volt Szerb Antalnak, hogy Cs. Szabónak egy kicsit sok volt az exp- resszionizmus és Joyce, bár inkább a Finnagan's Wake volt számára sok, nem az Ulysses. Szerb Antallal és Gyergyai Alberttel együtt le akarta fordítani Joyce Ulyssesét, akkor pedig nyilván nemcsak bámulta Párizsban a Shakespeare & Co könyvesüzletében, de olvasta és sokra is tartotta a könyvet. És mintha magára is gondolt volna, amikor Joyce-ról mondta: „Nem véletlen, hogy egy másik kis nép önkéntes száműzöttje, a honfitársaival szerelmesharagos viszonyba összebogozott Ibsen volt egyik korai eszménye" (Őrzők, 563. o.), Cs. Szabó visszafogottan végezte átmeneteit hangból hangba, szerepből szerepbe, műfajból műfajba, de végezte. A béke és az eleven rend, mondjuk a joyce-i epifánia, a pillanatokra átlényegülő, úgy megélhető világ megszállottja volt egy huzamosan másféle világban, amelyik vad szökdelésekre is késztette. Amikor ez a kétféle és ellentétes vonzalom és inger együvé illett, jelentősei alkotott, szerintem újítóan; amikor nem, akkor a feszültség hiánya többé vagy kevésbé megakadályozta abban, amire képes volt. Méltányolni persze azt kell, amikor célba talált. Mellélőni mindenki tud.

5.

A sokféle történet között van teljesen stilizált szatíra (Az angol postakocsi, A csere), van mitizált-szatirikus fantázia (Béke az országban), pszichologizáló realisztikus elbeszélés (A délutáni előadás, Az érme), álom-delírium-szöveg (Délután hatkor), mitizáló álomtörténet (A görög hajó), realisztikus abszurd (Az egér, A zászlósúr, Az ördög), személyes emlékező múlt-jelen montázs (A colmari katonasír), realisztikus elbeszélés (Titusz beszél, A hajótöröttek), fantázia (Húsvét Amalfiban), egymásba montírozott két történet két korból (A híd) és így tovább.

Pszichologizáló realisztikus elbeszélés lenne A kígyó is, ha a megírás módja, az elsőből a harmadik személybe váltakozó elbeszélő nem éreztetne - feltehetőleg: már akinek - repedést a realisztikuson, ha nem derengne elő az írásosság, az elkészítés. „Szerb Antal szellemesen neofrivolnak hívott" mondta egy beszélgetésben (Hűlő árnyékban, 260), az elmúlt időkben a „posztmodem" volt a sokak számára találó jelszó, magam a neorokokó előcsillanását látom Cs. Szabónál.

Realisztikus igényére jó példa A délutáni előadás 1983-as kiadásához fűzött lábjegyzet: „A kútszobrot azóta áthelyezték az Engels térre" (104. o.), (amihez ma hozzá kellene fűzni, hogy az Engels teret pedig átnevezték). A Cs. Szabónál szokásos idő és hely megjelölés a fikciós prózák alcímében, ezúttal a Történik 1920-ban, Budapesten maga nem magyarázza a lábjegyzetre ösztökélést. „A görög hajó" alcímét: Történik Velencében, az 1960-as években viszont nem magyarázza az 1983-as kiadáshoz írott jegyzet, hogy „Elbeszélésemmel ellentétben" Tintoretto egészen haláláig ép ésszel jelentősei alkotott (591. o.), amit, meg a többit, azért vélt Cs. Szabó fontosnak elmondani, mert az 1960-as évekbeli én-elbeszélő a 2. résztől a 16. századbeli Tintoretto én-hangjába vált, a 4. részben ez az álom-én mintegy elegyedik az 1. rész 1960-as elbeszélő énjével, hogy aztán az utolsó, az 5. részben egy addig ismeretlen énnel szóljon, szót sem ejtve az 1. részben bevezetett útitársról, Eszterről, viszont hajósinasnak álljon be egy olyan hajóra, amelyen Dionüszosz a kapitány. A jegyzetekben a lezárás görög nyelvű dialógusát magyarító fordításhoz hozzáteszi: „Úgy gondoltam, hogy halandóba rejtőzött antik istennel még mindig görögül illik beszélni, ha csupán újgörög is a nyelv." (591. o.)

A jegyzetek persze csak az 1983-as budapesti kiadásban olvashatók, említésük és idézésük egyfelől Cs. Szabó valós igényeinek, másfelől az írások vegyületének jelzésére szol51