Forrás, 2005 (37. évfolyam, 1-12. szám)

2005 / 11. szám - 100 ÉVE SZÜLETETT CS. SZABÓ LÁSZLÓ - András Sándor: Cs. Szabó László fikciós prózájáról

is vele játszottak, legfeljebb magával a játékossággal: „Aki nem hiszi, kérdezze meg a húsvéti angyalokat", olvasható első prózakötete első írásának, a Látogatás Antwerpenben- nek utolsó mondatában. Ha a megkülönböztetések spektrumát kurtára fogva résztvevőt, tanút és elmesélőt különböztetünk meg egymástól, egy fiktív személy, Deák Virgil utasítja az olvasót az idézett mondattal az igaz történet és a mese közti különbséget, illetve a mese tulajdonságát ismerő Ítészekhez.

Az említett írás a következő mondattal kezdődik: „Utoljára tízéves koromban hordtam álruhát." (Apai örökség, Franklin, é.n. 7. o.). A második bekezdésben megtudjuk: „Deák Virgilnek hívnak és a napokban múltam hatvan éves." A harmadik bekezdésben pedig ezt: „Körülbelül ennyit vallók be magamról, ha az antwerpeni zárdafőnöknő kikérdez. Nem tartozik rá, hogy huszonhároméves vagyok" (u. o.). Kérdés, hogy az írás végén megadott évszám: 1928 annak felkutatására késztessen-e, hogy Cs. Szabó László abban az évben 23 éves volt-e, vagy sem. (Annyi volt.) Kérdés az is, hogy Deák Virgil és Zágoni Erzsébet nevei miért tűnnek fel a következő írásban, az Utrecht ostromá-ban is. Ennek első mondata: „Úgy kezdem, mint akinek ünnep az írás" (i. m., 17. o.), az utolsó kettő pedig: „Ezt álmodtam. Ti tudjátok, milyen szomorún." (i. m., 27. o.) Nem kérdés viszont, hogy egyfelől Cs. Szabó fikciós prózájánál az elmondó beszéd problematikus és problematizált jelenség, másfelől az írásokban nem található reflektálás a mesemondó, az elbeszélő halálára, legalábbis bajaira, nem mond ellent egymásnak, sőt éppen ebben az együttesben jelzi Cs. Szabó fikciós prózájának eléggé rendkívüli jellegét. Ezekben az írásokban tapasztalatot akar átadni, nem ismereteket, mint az esszékben, és nem ismeretekkel fűszerezett tapasztalatokat, mint az útleírásokban, de már az elbeszélő halála szindrómájának tudatában, efféle tudatossággal és a hozzá kapcsolódó játékkal, többnyire játékossággal. Számára ez is tapasztalat.

A Hogyan lettem én istenné Ennában című írásban az „én"-nel mesélő-író elmondja, hogy egy vonatút alkalmával, amikor a jegykezelő és a rendőrség együttesen jegycsalás miatt feltartóztatta a vonatot, ő elveszítette a türelmét és rájukdördült egy belőle felszakadó „Hang"-gal, amelytől azok felhagytak tevékenységükkel, a vonat továbbmehetett: „elindítottam a vonatot. Hiszen azért váltam istenné Ennában." (Közel s távol, 391. o.) Akit érdekel, hogy miként történt mindez, olvassa el a történetet. Ezúttal itt csak az fontos, hogy az elbeszélő „istenné vált", hirtelen „az istenek erejével" szólalt meg (i. m., 392. o.), a „hangom"-ból „Hang" lett. A történet humoros, amikor ugyanis a Hang megszólalt, véget ért az elbeszélő addig tartó és hatalmas hasmenése: „A kieresztett hanggal együtt az altestemben dúló démonok is kiszálltak; hirtelen meggyógyultam." (u. o.) A történetet az elbeszélő mégis szomorúnak mondja, „mert rajtam és lefőzött isteni ellenfeleimen kívül senki se tudott csodálatos átlényegülésemről" (u. o.). Az a hang, amelyik ezt mondja (az író vallomásszerű ösztökélésére) az olvasóban, nyilvánvalóan egyszerre az és nem az a hang, amelyik megállította a vonatot, nem is azt teszi, hiszen mást tesz: beszél róla és egyúttal az akkor megbékélt altájról, valamint a visszatekintő szomorúságról. Mindez nyilvánvaló. Kérdés viszont, hogy a vallomásos hang Cs. Szabó Lászlóé-e, és ha az övé, milyen övé, illetve melyik övé. Ez egyúttal egy sor egyéb Cs. Szabó-írásról is elmondható. Közel se mindről, hiszen például a Nem probléma „én"-elbeszélője egyértelműen nem lehet „Cs", míg A garibaldista „én"-elbeszélője „Cs"-nek tűnik, különösen, ha figyelembe vesszük az 1983-as válogatáshoz fűzött megjegyzést: „Fiatal »garibaldista« nagyapám olaszországi levele minden hányódást, vándorlást, viszontagságot átvészelve ma is birtokomban van." (i. m., 590. o.)

Természetesen nem az a kérdés, hogy mikor írt, írt-e Cs. Szabó a maga nevében, hiszen minden írását a maga nevében írta. Nem is az a kérdés, hogy mikor írt vallomásosan magáról és mikor megbízhatóan. Három egészen más kérdésről lenne itt szó. Az egyik

49