Forrás, 2005 (37. évfolyam, 1-12. szám)

2005 / 11. szám - 100 ÉVE SZÜLETETT CS. SZABÓ LÁSZLÓ - András Sándor: Cs. Szabó László fikciós prózájáról

re egy elbeszélő hang került, a »ki beszél?« kérdésre nincs pontos válasz; sem a beszélő, sem az elbeszélő, sem a történetbeli alak nem azonosítható" (16. o.). Paul Ricoeurt idézi Thomka, hogy olvasói elvárás szerint az elbeszélt események az elbeszélő hang múltjához tartoznak, de maga úgy véli: „Újabb kétely forrása, hogy mindaz, amiről egy történetben szó van, nem feltétlenül szituálható annak a grammatikai múltnak az idejében, amelyet az igeidő megjelöl." (8. o.) Káté Hamburger vetette fel évtizedekkel ezelőtt (Die Logik der Dichtung, 2. javított kiadás, Stuttgart 1968 [1957]), hogy az elbeszélések múlt ideje csupán az elbeszélés jele, nem egy valós múlté. Ezt érdemes figyelembe venni, hiszen nem a kihez, hanem a mihez tartozás kérdését veti föl: nem a beszélő azonosságát, hanem a beszéd fajtáját, módozatát illeti. Ha egy „én"-nel szólónak jelzett hang olvasódik, szólal meg az olvasóban, akkor különbséget lehet tenni múlt és jelen időben szólása között: a jelen idejű megszólalás, akár megszólít, akár nem, vallomásos, vagyis a jelen idő a vallomás, nem az elbeszélés jele. Attól még lehet persze fiktív és meghatározatlan személyé is. Kérdés, mi tudható meg róla, mit mond magáról. Vallomása vonatkozhat arra, amiről beszél, de vonatkozhat saját magára is. Ha erről a saját magáról semmit se mond, akkor csak az tudható róla, hogy ír, és az én-hang vonatkoztatható, de közel sem szükségképp vonatkoztatandó az olvasásban megnyíló írás megadott szerzőjére.

Közbevetőleg, felvetődik ezzel a kérdéssel az is, hogy az író, a szerző személy-e, vagy szerep. Más perspektívából kérdezve: funkció-e, amit egy valós személy alkalmaz. Aki úgy véli, hogy a személy, a persona maga is szerep, ahogyan az „én" is az - a megszólalás itthez (és mosthoz) kapcsolt honnan-szólásának önreflektáló jele - , akkor van/lehet ugyan valós ember, egy adott individuum, ahogyan van/lehet egy ön (self) is, nemcsak egy „én" (I), de minden „én"-nel, megszólalása már a honnan-szólástól független szerep. Ez azt is jelentheti, hogy egy valós individuumnak nincs módja arra, hogy összes szerepeivel egyszerre szólaljon meg. Legfeljebb az lehetséges, hogy egy olyan (fiktív) szerepet választ, amelyet arra használ, arra vél használni, hogy összes szerepeit, illetve teljes magát egyetlen aktusban megszólaltassa. Ilyen különleges (fiktív) szerep a komolynak szándékolt vallomások - gyónások - első szám első személye, attól függetlenül, hogy az olvasók-hallgatók aztán hitelesnek, illetve igazat mondónak ítélik-e meg.

Vagyis a fikciós prózában ha a múlt idő az elbeszélés jele, az elbeszélő hang jelen idővel és „én"-nel szólása ambivalens, esetenként lehet szó szerint kétértékű: a vallomásosság lehet egy fiktív elbeszélőé, tartozhat tehát az elbeszélő hang múlt idejéhez, lehet azonban a valós íróé is, aki egyúttal a tényleges elbeszélő, és mintegy kiszól múltidejű elbeszéléséből és saját magára, mint adott emberre vonatkozva is mond valamit, arról az emberről, aki - sok egyéb mellett - írva elbeszél. A mond (valamit) más, mint az elbeszél, mint a mesél. (Ha az elbeszélésnek, mint olvasható szövegnek egyedi stílusa van, akkor annak az egyedíthető stílusnak a jele, méghozzá úgy, hogy a klasszicista kitétel: „A stílus az ember maga" téves, illetve úgy helyénvaló, hogy „az ember" helyett „fiktívvé alakított- tömörített embert" értünk.)

Cs. Szabó prózájában vannak egyértelműen fiktív én-elbeszélők, például egy Anna nevű asszony (Salamon király), egy Aldo nevű olasz férfi (A koporsók), de akad, amelyikben a jelek szerint valós maga szól egy fiktív - mert múlt-jelen montázzsal megírt - helyzetben (A colmari katonasír: ebben a „Laci" megszólítás csakis Cs.-re vonatkozhat) és van, amikor megállapíthatatlanul keveredik egy teljesen fiktív én-hang a szerző én-hangjával (A zászlósúr), vagy fordítva: a szerzőé az én-hang, de valamiképp bizonyára fikcionált is (Az egér, Az ördög).

A kígyó című írása így kezdődik: „Kelenföld után átmentem reggelizni az étkezőbe." (A kígyó. Franklin, é. n., 7. o.) A 12. oldalon az elbeszélő hang átmegy a 3. személybe, a 18. és a 74. oldalakon egyszer-egyszer ismét az első személy jelez, az utolsó (a 9.) rész (79. o.)

47