Forrás, 2005 (37. évfolyam, 1-12. szám)

2005 / 11. szám - 100 ÉVE SZÜLETETT CS. SZABÓ LÁSZLÓ - István Béla: A megfigyelő közelsége és távolsága

Cs. Szabó László hűségesen őrizte a régi Európa eszményeit és értékeit, ezért azután mind aggodalmasabban tanulmányozta azt a huszadik századi Európát, amelyet különféle diktatórikus ideológiák kívántak kísérleti terepnek és befolyási övezetnek felhasználni. Különös nyugtalansággal vette tudomásul, hogy Közép-Európa, amely a maga magyar, német-osztrák, cseh és lengyel kultúráival valaha a klasszikus Európa egyik műhelye és otthona volt, miként halad a teljes szellemi szétesés - ma így mondanánk: a „harmadik világbeli" lét - felé. Kárpát kebelében című kassai városképében ennek a klasszikus és virtuális Európának a hagyományát idézve figyelmeztetett a dunai népek sorsközösségére: „Nemzeti tudatunk csak most tágul ki szomorú világukig, a történelemben megöregedett magyarság csak most jut el a történelemből kihagyott magyarokig, hogy a legigazibb dunai sorsközösségre eszméljen. (...) Aki ebben a találkozásban fölismeri a békét: a jövőt munkálja, aki faji gőgöt kovácsol belőle: Közép-Európa pusztulását sietteti." Ő ennek a lelki találkozásnak és kölcsönös engesztelődésnek a híve volt, tanulmányának zárószavaival ezért sürgette - szinte litániaszerűen - a megbékélést: „Pax hungarica, Pax danubiana, Pax humana, Pax mundi, Pax Christiana, Pax Civitas Dei! Fölkel a szél a Kárpátokban, lelkem és testem megremeg fenyves illatától s lassan emelkedik. Lélek, mely biztosan magyarnak születtél, röpülj kevélyen a gyűlölet felett!"

Közel és távol - Cs. Szabó László mindig közelről fürkészte a múltat és a jelent, és közben felépítette a szellemnek azokat a magaslati pontjait, amelyekről a magyar és az európai történelem és a mindenkori jelen jól áttekinthető volt, mi több, a jövendőről is meg lehetett tudni valamit. Ez a kettős szemlélet nyilvánul meg szépirodalmi műveiben is. Az ő esetében aligha lehet elválasztani egymástól az elbeszélőt és az esszéírót: novelláit művelődéstörténeti kommentárok és bölcseleti meditációk szövik át meg át, esszéiben pedig minduntalan az epikus, sőt a költő tollát dicsérő tájleírásokkal, jellemrajzokkal találkozik az olvasó.

írói fellépése idején elbeszélő irodalmunk a hagyományosabb realista narrációt készült a kor követelményei szerint megújítani, de továbbra is őrizte, sőt ekkor teljesítette ki igazán a klasszikus ábrázolás módozatait. Cs. Szabónak is vannak ilyen hagyományosabb ízlést tükröző epikus művei, elsősorban A kígyó című kisregényére gondolok, amely a klasszikusok analitikus jellemtanulmányaihoz igazodik. Ezt az örökül kapott elbeszélő módszert aztán kétféleképpen is meghaladta a harmincas évek magyar irodalma. Egyrészt az önéletrajz, illetve a korrajz személyességével és dokumentarizmusával, például Kassák Lajos, Márai Sándor, Illyés Gyula, Remenyik Zsigmond és mások önéletírásaiban és éppen Cs. Szabó László úti beszámolóiban, naplójegyzeteiben, mint amilyenek a Doveri átkelés, a Magyar néző és a Fegyveres Európa. Másrészt azzal a költői jellegű novella- és regényformával, amely a személyiség kialakulásáról, benső világáról adott képet, és ennek érdekében felhasználta a játékosság, az irónia vagy éppen a szürrealista írásmód lehetőségeit. Ennek az epikai eljárásnak a kései Krúdy, az Esti Kornélt író Kosztolányi és mindenekelőtt Márai voltak a mesterei és a Nyugat körül gyülekező fiatalabb írók voltak a hívei, Kolozsvári Grandpierre Emilre, Jékely Zoltánra, Sőtér Istvánra, Rónay Györgyre és természetesen Cs. Szabó Lászlóra gondolok.

Lovass Gyula, aki maga is ennek a személyes és érzékeny irodalomnak a művelője volt, 1943-ban keltezett Játékos Európa című tanulmányában a következőket állapította meg: „Az író a történet egyetlen törvénye s legigazabb élvezője. El ne felejtsük, hogy legállandóbb hőse is. Alig lehet líraibb és szubjektivebb irodalmi modort képzelni a játékosságnál (...) Az egész európai játékosságból hiányzik a hétköznapi vérszag, természetesen naturalista tragikum, hiányoznak az alkotó és cselekvő hősök. Annál több a fiatal lány, az álmodozó férfi, a pedáns és szelíden bogaras mellékalak, az irreális, a tündéri és a földöntúli." Pontos jellemzés, ráillik Cs. Szabó László korai elbeszéléseire is, olyanokra, mint a

40