Forrás, 2005 (37. évfolyam, 1-12. szám)
2005 / 11. szám - 100 ÉVE SZÜLETETT CS. SZABÓ LÁSZLÓ - István Béla: A megfigyelő közelsége és távolsága
ződve, hogy a nemzetnek a nyelv, a kultúra és a hagyomány a meghatározói, nem a hatalom. Ráadásul öntudatosan, egyszersmind megrendültén vallotta erdélyinek magát, nemcsak származása és kolozsvári gyermekkora következtében, hanem annak az erdélyi szellemnek az alkotó birtokbavétele jogán is, amelyet a történelem karakterizált. Ebben a tekintetben ő is a transzszilvánista eszmék híve és gondozója volt, akárcsak Erdélyben Kós Károly, Makkai Sándor és Kuncz Aladár. Cs. Szabó László kiválóan ismerte Erdély múltját és tudatában volt annak, hogy ez a múlt milyen tanulságokkal szolgál az egész magyarságnak. Az ő számára Erdély nem havasi fenyveseket és zúgó vadvizeket, még csak nem is kincses városokat és gazdag bibliothékákat jelentett, hanem a magyarság történelmi sorsának egyik jelképét, amelynek mindig időszerű értelme van. Erdélyben című 1940-es könyve elé Bethlen Miklós híres mondatát írta mottó gyanánt: „Ég mint Mózes csipkebokra, de meg nem emészthetik; sem napkelet egészen el nem foglalhatja, sem napnyugat egészen meg nem tarthatta." Vállalva és ki teljesítve az örökségül kapott erdélyi- séget, erkölcsi posztulátumhoz jutott: „Erdély kicsi, bizonytalan és veszélyes ország volt, ecettel és vérrel etette a fiait, ápolni nem tudott s néha még eltakarni sem, szemfedőnek is keskeny volt. Aki ezt a szülőföldet szereti, a legnehezebb emberi sorsot szereti." Cs. Szabó László történeti szótárában Erdély maga volt a legmagasabb Európa. Kolozsvárról és Marosvásárhelyről egykor Hollandiába, Angliába vezettek az utak, s az erdélyi peregrinusok tudásban, műveltségben gyarapodva tértek vissza a mostoha történelmi éghajlat alá, hogy ha már a politikai szerencse elkerülte szülőföldjüket, legalább a szellemnek teremtsenek biztos otthont. Cs. Szabó László ennek az erdélyiségnek a régi hagyományait követve indult útnak Latin-Európába vagy angol földre, hogy a messzi idegenben gyűjtsön olyan ismereteket és tapasztalatokat, amelyek majd hazáját segítik a hamarosan elkövetkező történelmi csapások elviselésében. „Valamikor - írta Búcsú a vándorévektől című vallomásában - azért voltunk jó magyarok, mert európaibbak voltunk a környező népeknél, ma úgy maradunk magyarok, ha a szomszédokkal legalábbis tovább versenyzünk Európáért." Szerette és már emigrációja előtt nagyszerűen ismerte Európát, a francia középkor, az olasz és németalföldi reneszánsz, az angol tizennyolcadik század - irodalom, festészet, építészet - színpompás képekben jelenik meg útirajzaiban, művelődéstörténeti esszéiben. Mindig fölkészülten utazott, jobban ismerte egy középkori polgárváros, egy székesegyház, egy képtár benső rejtelmeit, mint a helybeliek. Közel hajolt az európai művelődéshez, mintha nagyítóüveggel akarta volna tanulmányozni egy rendkívül bonyolult és gazdag történelmi tabló apró részleteit. Jellemző annak a disszertációnak a címe, amellyel közgazdaságtani doktorátusát szerezte: A középkori háziipar kérdéséhez különös tekintettel afiandriai és a firenzei gyapjúszövésre. Cs. Szabó László Európája ilyen apró részletekből épült fel, csupa konkrétumból, ezért hasonlít annyira az igazihoz. A kép, amelyet Európáról alkotott, pontos és részletes volt, egy Baedekker, egy múzeumi katalógus sem lehetett különb, a sok kicsiny részletből összerakott mozaikot mégis egy látomás fogta egységbe. Cs. Szabó László európai tablójának ez a személyes vízió adta meg az értelmét. Az ő Európája annak a kultúrának a klasszikus földje volt, amelynek a görög-latin antikvitás, a kereszténység, a humanizmus és a felvilágosodás adták a karakterét. Ebben a, fájdalom, mindinkább virtuálissá váló Európában kereste a magyarság helyét és hivatását, és a régi Erdélyt is azért becsülte igazán, mert annak arcán is e virtuális Európának a jegyeit ismerte fel. Erdély a történelem hosszú évszázadai alatt mindig is a nyugati kereszténység, a nyugati politikai kultúra délkeleti védőbástyája volt, és Cs. Szabó nemigen tudta tudomásul venni azokat a talán minden korábbinál radikálisabb átalakulásokat, amelyek a Trianon és különösen a második világháború utáni „methamorphosis Transilvaniae" következményei voltak. 39
