Forrás, 2005 (37. évfolyam, 1-12. szám)
2005 / 11. szám - 100 ÉVE SZÜLETETT CS. SZABÓ LÁSZLÓ - Lengyel András: Csé, avagy Csillagtalan László
is nyomtatta. Én a lap 1929. évi 1-2. számának végéről, a külön zöld lapokra nyomtatott mellékletből idézem.) Ez a „csillagos" Szabó (későbbi nevén: Tápay-Szabó) László értelemszerűen fölfigyelt névrokona írására is. Olvasmányaim és megjegyzéseim a tudományos élet köréből című, a Pesti Naplóban futó sorozatának (rovatának?) 1928. november 25-i írásában, amely hat hosszabb-rövidebb glossza laza füzére, a harmadik - számozatlan - glossza a Látogatás Antwerpenben címet viseli, s Cs. Szabó novellájára reflektál. E glossza így kezdődik: „A Széphalom idei évfolyamának 11-12. száma. A 429. oldalon egy novella: Látogatás Antwerpenben. A 436. oldalon meg van nevezve a szerző: »(Budapest 1927) Szabó László«. No lássuk, mit írtam Budapesten 1927-ben? Vannak olyan imposztorok, akiknek annyi illegitim gyermekük van szanaszét a világban, hogy nem is ismerik valamenyiöket. Én is annyit firkálok szanaszét a világba, hogy némelyik írásomat nem is ismerem meg az első tekintetre, amikor csak a címét látom. De amint elolvasom az első mondatot: [...] - mingyárt látom, hogy ezt nem én írtam. Tehát még egy Szabó László, aki ír... Vajon elbírja ezt ez a kis Magyarország?" (Pesti Napló, 1928. november 25. 45.) A cikk ezt követően elmondja, hogy „Szinnyei bácsi", azaz Szinnyei József, a Magyar írók élete és müvei című nagyszabású lexikon összeállítója hogyan osztotta szét két Szabó László között az ő, ti. a „csillagos" Szabó könyveit, s hogyan tűnt föl később egy újabb Szabó László. Majd így folytatja: „Ez a Szabó László, nehogy az én írásaim őt kompromittálják, állandóan használja a Bártfai előnevet. Joga is van hozzá, meg okosan is cselekszik. De most jön még egy Szabó László, akiről csak annyit tudok, hogy most egy rossz novellát írt a Széphalomba... Mi lesz velünk, ha ilyen szépen szaporodunk? Meg fogjuk alapítani a Szabó Lászlók Társaságát?" Ez a helyzet, nem kétséges, a „csillagos" Szabót irritálta, s már csak neve védelmében is ironikus hangot ütött meg. Ám, becsületére legyen mondva, névrokonát nem akarta lehetetlenné tenni, így iróniáját róla szólva némileg visszafogta, s a megalakítandó Szabó Lászlók Társaságáról így írt: „Ha megtennénk, és csak mi hároman lennénk benne [ti. a társaságban], bizony Isten több talentum lenne benne, mint a Petőfi Társaságban. Mert ez a legújabb Szabó László ha rossz novellát írt is: minden megvan benne, ami szükséges ahhoz, hogy nagyon kitűnő novellákat és még kitűnőbb regényeket írjon. Fantázia, produktív erő, stílus-érzék, sőt stílusművészet van benne annyi, hogy teljes elismeréssel állok meg előtte." Ez a glossza tehát, ha eltekintünk kiváltó okától, akár egy új író fölfedezésének is tekinthető, az első „visszajelzésnek", amit Cs. Szabó nyilvánosan kapott. Az alapprobléma azonban ezzel nem szűnt meg: „A közönség [...] meg fog zavarodni, ha ennyi Szabó László fog hemzsegni előtte. Miután a királyok és fejedelmek már kimentek a divatból és emiatt a nyomdákban a római számok úgyis használatlanul hevernek, - talán számozzuk meg egymást, mint a pesti rendőrségnél a Nagy Jánosok és a gothai Almanachban a Reuss hercegek: I. Szabó László, II. Szabó László, III. Szabó László..." Nem tudjuk, Cs. Szabó mikor s milyen körülmények között találkozott a „csillagos" Szabónak ezzel a cikkével. Néhány dolog azonban bizonyos. így mindenekelőtt az, hogy ha addig még nem olvasta volna, Zolnai Bélával való legközelebbi találkozásukkor e cikk (s a fölvetett probléma) bizonyosan szóba került. Sőt az is bizonyos, erről valamelyik Central-beli találkozásuk alkalmával valóban beszélgettek is. Cs. Szabó első, Zolnaihoz írott levele, amely éppen egy ilyen személyes találkozás meghiúsulása miatt született meg, félreérthetetlenül s nagyon markánsan reagál a cikkre s a névproblémára: Kedves Professzor Úr! A nyomorult náthaláz miatt csak szombatra készült el a kézirat, a fullajtárjaim azonban hasztalanul keresték szombaton is, vasárnap is a Méltóságos Urat a Centralban. A legnagyobb aggodalomban és bizonytalanságban vagyok, hiszen a legdrágább dolgozatomról van szó, amelyen két évig kotoltam s vajon nem hasztalanul? Az Istenért ugye nem késtem el és jöhet a márciusi számban? Olvassa el Professzor úr minél előbb, ilyen szépet s hallhatatlant [!] én többet úgy sem fogok írni. A lövési jelenetet igyekeztem melodramatikusra hangolni, remélem nem fog Huszár Károly megvádolni, hogy a Széphalmon keresztül paráznaságra buzdítok. Azt hiszem, hogy a Prof. úr ezt már nem fogja érthetetlennek találni, mint az Utrechtet, egyszerű korképről van szó, Saint-Sauveur grófidban Hincz Viktort írtam meg. Bocsánat a kézírásért, de ágyban kaparom. Mexikóban is ráakasztják a rossz táncosra: „Ne tessék rálőni, úgy táncol, ahogy tud". Maradok Méltóságodnak őszinte, hálás tisztelője Csillagtalan László U. i. Nagyon szépen kérem az Utrechtért a honoráriumot. 11
