Forrás, 2005 (37. évfolyam, 1-12. szám)

2005 / 11. szám - 100 ÉVE SZÜLETETT CS. SZABÓ LÁSZLÓ - „A mi korunk már egy átmeneti kulturtípus”

Mint messzi Kim földjén vasúti, bus karambol újságban furcsa hir s nem tépi idegen.

Azt hiszem, hogy a numerus clausus vita miatt jött ide, diákverést akar látni, s miután a diákság nagyon fegyelmezetten sztrájkol, alkalmasint leforrázva fog Belgrádba utazni. Ezeknek a nemzetközi humanistáknak a legnagyobb része tulajdonképpen Prága - Varsó - Belgrád összekötő tisztje, s ahogy egykor Erdélynek sikerült az érzelmes angol-szász protestánsokat Bécs ellen fölvonultatni, úgy használja most ki az amerikai protestánsok által pénzelt nemzetközi plátó-akadémiákat Prága.

Este a Kék-Madár mulatóban voltunk. Ott volt Nadzsi bej molett szeretőjével, Kotschlik kíváncsiskodva közeledett hozzá, de a török minket alaposan megszégyenítő zárkózottsággal utasította vissza ezt a nemzetközi barátságot.

Febr. 15. szerda.

Az udvarnál. Hohenlohe herceg ismét bebizonyítja, hogy az állatok, a gyermekek s a hercegek közös rózsabokorban születtek. „Ezs ki ezs?", kérdezte minduntalan. A német kérdésekre is szívósan magyarul válaszol, most az összes Csehországból és Ausztriából ideszállingózott földnélküli mágnások tüntetősen törik a magyar nyelvet, sőt Hohenlohe ma már verset is mondott fel:

Szilágyi Erzsébet levelét megírta szerelmes könnyével azt is telesírta,

aztán egy pecsétet is tett rá - mondta halkan a herceg -, de ezt már nem tudom, hogy hogyan megy.

Febr. 17. péntek.

Unalmas estély Verebélyéknél, ahol a háziak között ünnepelnek, mint ragyogó konkur- lovast a kormány bizalmasát, az elnökség s egy wellingtoni hűvösség mintaképét. Micsoda Falcher Princz válna belőlem!

Febr. 18. szombat.

Karousszel. Este Mec [?] jelmezbál. Edmée. O a hallgatólagosan megválasztott bálkirálynő. Gyöngédsége s megnyugtató célzásai dacára folytonosan aggódom. Azt hiszem, hogy gyávaságom, szemérmem és ál-fölényem cudar szentháromsága, amely szerelmeimben idáig mindig meglékelt, most is visszatartott a kellő pillanatban, s én megkéstem. Azzal a fáradsággal, amellyel a felszínen tartom magam életrevaló és vakmerő riválisaim között, valamikor egy gótikus katedrálist fölépítettek. Milyen komikus és micsoda fölsülést érdemel az a férfi, aki óvatosan késlekedik a csókkal. Az előkelőség, úgy látszik, csak a művészetben minden.

Febr. 19. vasárnap.

Elnézem a régi szárnyasoltárok pásztorkezeit, a kassai, lőcsei, bártfai oltárképek és szobrocskák spirituális kézmozdulatát, az ágy-mester József „halk kezeit", az apró-szenteket irtó katonák hangtalanul mozgó, fájdalmas kezeit, az imában megnyúlt ujjakat, amelyeknek a végéről mintha minden pillanatban egy tiszta lélek szállna el. Ez volt hát az a sötét kor, amikor nem volt iskolakötelezettség, városirtó hadvezérek zsarolták a népet, a jobbágy nem viselhetett hivatalt, s a törvényhozói és bírói hatalom nem volt elválasztva egymástól. Hiába, a liberális, Michelet féle történészetnek az az alapelve, hogy másról

5