Forrás, 2005 (37. évfolyam, 1-12. szám)
2005 / 10. szám - „de én hálok a világgal, /nem énvelem ő”
ják rám, hogy Nagy László-epigon vagyok. Különösen azokban volt ez meg, akiket az irodalomtörténet (vagy irodalompolitika) szeretett is akkoriban ezzel a címkével („Nagy László-epigon") ad acta tenni, és végleg elfeledkezni róluk. Mintha nem ismerték volna azt a Weöres Sándor-i gondolatot A vers születéséből, miszerint a hatás nem baj, sőt igazi költő csak a hatások összességéből plusz egy kis icipici eredetiségből tevődhet össze. Az pedig természetes volt akkoriban, hogy Nagy Lászlónak volt a legerőteljesebb a hatása. A szigorlati kérdésedre annyit mondanék most csak, hogy a legfontosabb kapocs Nagy László és a későbbi utódai között az etikai tartás. Az a fajta etikus költészet, amelyik nem feledkezik el arról, hogy a poétikai, a szorosabban vett esztétikai értékek mellett van valami olyan morális kötelezettsége is egy alkotó embernek, amiről, ha elfeledkezik, ha lemond róla, vagy csak részben lemond, akkor könnyen kibicsaklik az alkotás. Azok, akikkel én ebben a tanulmánysorozatban foglalkozom, azt hiszem, ebben mindenképpen Nagy László örökösei. Elek Tibor: Akkor a többieket is segítségül hívom, mennyire van jelen szerintetek a kortárs magyar költészetben a Nagy László által képviselt alkotói, szellemi magatartás, akár ez az etikus közelítés, amiről Gábor beszélt? Buda Ferenc: Sajnos, nagyon hiányzik a Nagy László-i etikus magatartás. Barátaim, már réges rég nem a költészetről van szó, hanem a világról: rólunk, a kölykeinkről, unokáinkról, dédunokáinkról. Akiknek Nagy László üzent élete vége felé, s akiknek, nem tudom, lesz-e afféle csókolni való emberi arcuk. Mert már most pusztulóban az emberi arc. Arról persze sokat lehet elmélkedni, hogy a költészet búvópatak-e, s hogy kinek a költészetében milyen reminiszcenciák fedezhetők fel, ám a lényeg ezeken túl keresendő. Meg kell valljam, a jövőmre nézvést nem vagyok bizakodó. Ezzel nem akarnám összekorcolni a zsáknak a száját, beszélgessünk csak tovább vidáman... Zalán Tibor: Szerintem nemcsak hogy ez a fajta etikusság nincs jelen a mai költészetben, legalábbis nem nagyon fedezhető föl, de maga Nagy László sincs jelen olyan mértékben, amennyire az ő költői ereje és nagysága ezt megkövetelné. Ezt abban látom, hogy a halála után elindult egy igen kemény, a Nagy László-i költészetet tépázó huzavona, ami nyilván arra szolgált, hogy a tárgyias költészetnek és a nyelvkritikus költészetnek a helyét megcsinálja a magyar költészetben. Ezek nyilvánvalóan nem a szándékoltan etikus megszólalási formákat keresik, sőt azokat szinte ki is zárják az érvényességi körükből. A világunk is rendkívüli módon szétesett ugyanakkor, és nem vagyok biztos abban, hogy meg tudjuk találni az összefogásához szükséges erkölcsi kapcsokat, és az is bizonytalan, hogy meg tudjuk-e mi jelenítem ezeket az erkölcsi kapcsokat, s kell-e, hogy megjelenítsük őket. Nagy László biztosan ki tudta volna mondani az ehhez szükséges szavakat. Én, spéciéi, nem vagyok biztos abban, hogy meg tudnám találni őket. Egyszerűen nem értjük ezt a mai világot, ezt a politika és média által ránk oktrojált Magyarországot, én legalábbis nem értem. Következésképp tiltakozni tudunk csak, de a tiltakozás még nem etikai tett. A költészetnek lehet alapanyaga a kimondás, valaminek a kimondása, de önmagában az elhatárolódás, az nem oszt, nem szoroz. Ma nincs már jelen az a társadalom sem, amelynek azt a fajta erkölcsiséget közvetíteni lehetne, kellene. A ma olvasóját - tisztelet a jelenlévőknek, természetesen - feltehetően sem az erkölcsös dolgok kimondása, sem az erkölcstelen dolgok kimondása, se meg nem rázza, se meg nem rendíti, se nem is érdekli. A költészet egy kicsit kényszerpályán, talán parkolópályán van társadalmi szinten, de ez nem veheti el az ember kedvét attól, hogy ki-ki a maga erkölcsisége szerint próbáljon ebben a szélcsendben valamit előállítani. Buda Ferenc: Egy közbeszúrást engedjetek meg még nekem. A mai paradigmák és paradisznóságok közepette roppant kényelmetlen a Nagy László-i örökség. Nehéz mit kezdeni a műveiben és személyében megtestesülő emberi tartással. Hagyjuk, úgymond 60
