Forrás, 2005 (37. évfolyam, 1-12. szám)

2005 / 10. szám - Jagielski, Wojciech: Kőtornyok (Fordította: Pálfalvi Lajos)

Ezekben az alakulatokban fizették a legmagasabb zsoldot, így jólétben élhettek. Mindig számíthattak támogatásra és segítségre azok a hívek, akik az arabok által épített mecsetekbe jártak imádkozni. A jövevények nemcsak szentélyeket emeltek saját költségükre, hanem medreszéket és nyomdákat is alapítottak, könyveket és újságokat adtak ki, az ifjúságot meg kiküldték tanulni Szaúd-Arábiába, Egyiptomba, Jemenbe és Pakisztánba, a hitoktatásban élen járó akadémiákra. Ok maguk pedig egyre nagyobb számban telepedtek le a Kaukázusban, ők vezették az imádságot az irányításuk alatt álló mecsetekben, ők tanítottak a szentélyekhez tartozó iskolákban. A nyári szünetben pedig elvitték tanítványaikat az erdő borította hegyekbe, sporttáborokban képezték ki őket a legkülönbözőbb fegyverek használatára. A nyári táborok legjobbjai aztán szétszóródtak a környéken, hogy valamelyik háborúban adjanak számot tudásukról, a gyakorlatban próbálják ki a kiképzésen tanultakat.

Nagyobb veszélyt jelentettek a változatlan, régi, örök rendre, komolyabb problémát okoztak, mint a demokrácia. Ellentétben akár a sejkekkel is, akik a hagyományokhoz való hűségben látták a menekülés útját, nem akartak semmit sem megjavítani vagy megmenteni a katasztrófától. Nem láttak semmi rosszat a régi világ pusztulásában. Azt tanították, hogy előbb mindent le kell rombolni, és csak aztán lehet elkezdeni újjáépíteni a hívek közösségét, ahol mindenki egyenlő lesz a Magasságos színe előtt.

Ez az egalitarizmus esélyt kínált a Kaukázusban azoknak, akik nem híres nemzetségekből, hanem a társadalom alsóbb régióiból származtak, tehát nem szólhattak bele sem a politikába, sem a gazdaságba. Csecsenföldön a forradalom esélyt adott Samil Baszajevnek, miközben Aszlan Maszhadov rendületlenül kitartott a hagyomány mellett.

A mázlim forradalmárok megszegték a tradícióhoz való hűség és a nemzetségeken belüli engedelmesség örök, szent kötelességét, ez pedig nemcsak a térség identitását, hanem a nemzetközi rendet is fenyegette. Nem ismerték el a vérségi kapcsolatokat, a nemzetiségi különbségeket. Nem ismerték el az államokat, sem a kormányaikat, a határaikat, a szövetségeket, nem ismertek el semmiféle tekintélyt - a Próféta szaván kívül. Ha sikerül saját képükre formálni a Kaukázust, és meggyőzni arról az ősidők óta viszálykodó kaukázusi népeket, hogy lényegében egyetlen hívőközösséget alkotnak, akkor nem lehet továbbra is egymás ellen uszítani a hegyilakókat. És akkor nincs olyan erő, amely leigázhatná vagy rabságban tarthatná őket.

A kaukázusi főurak és sejkek fölismerték a halálos veszélyt, és a Moszkvából küldött emisszáriusokhoz hasonlóan előbb megpróbáltak egyezségre jutni a forradalmárokkal. De azok süketek és érzéketlenek maradtak, hiába próbálták kísérteni őket a gazdagság, a kiváltságok és a hatalom délibábjaival, a tudós teológusok érveivel pedig a Koránból vett idézeteket állították szembe. A hatalom ezért erőszakhoz és elnyomáshoz folyamodott.

A kaukázusi forradalmárok többsége a föllázadt Cecsenföldre menekült, mert az ország a neofiták buzgalmával kereste útját. A csecsének kísérleteztek a legbátrabban azzal, hogy miként élhetnének Isten törvényei szerint. Mások meg úgy jártak el, mint az őseik, ha újabb támadás fenyegette őket, ki tudja, hányadszor.

39