Forrás, 2005 (37. évfolyam, 1-12. szám)
2005 / 10. szám - Jagielski, Wojciech: Kőtornyok (Fordította: Pálfalvi Lajos)
rejtélyes szó, túl sok volt a többértelműség, az interpretációs szabadság, ami rájuk hagyta a döntést, erőfeszítésre késztetett, és nem garantálta a jó választást.- Keressétek magatokban az Urat, és megtaláljátok a lelketekben az igazság útját - mondták most a sejkek a szabadság korában eligazodni nem tudó hegyilakóknak, akik nem nagyon tudták, mit kezdjenek ezzel a tanáccsal, de szégyelltek volna tovább kérdezősködni. Azt is mondták még a sejkek, hogy nem a szertartások aggályos betartása számít, hanem a Magasságoshoz való törekvés, a tökéletesedés, a belső harmónia és tisztaság. A fiatalok, akik arábiai tanulmányaik után hazatértek, valami mást mondtak.- Nem tudjátok, hogy kell élni? Mi sem egyszerűbb ennél - mondták vállat vonva. - Olvassátok a Szent Könyveket, ott minden meg van írva. Minden részletben kövessétek Mohamed prófétát, tegyetek úgy, mint ő, még öltözködjetek is úgy, mint ő. És akkor győz az igazság. Néhány egyszerű és magától értetődő útmutató határozta meg, hogyan kell élni és imádkozni, ez volt a válasz minden kételyre, kérdésre és aggályra. Ez az új tanítás hihetetlenül tárgyszerű volt, a hétköznapi élet legapróbb részleteit is gondosan szabályozta, így megszabadított a döntés kínjaitól, ezért hihetetlenül vonzónak találták az utat tévesztett kaukázusi mozlimok. Ebben nem volt helyük teológiai disputáknak, misztikus mélységeknek, szabad interpretációknak. Akik világos életcélra vágytak, egyre szívesebben hallgatták a jövevényeket. Tanításuk egyszerű volt, és kész receptet kínált arra, hogy azonnal jobbra fordítsák a sorsukat, ezért a tévelygő kaukázusi hegyilakók egyre gyakrabban fogadták el sajátjuknak, nem is gondoltak arra, hogy ez a mudzsahidek, a világot járó istenfélő harcosok hite volt, akik keresték az alkalmat arra, hogy teljes dicsőséget arassanak vagy mártírhalált haljanak a szent háborúban. A csecsének Oroszország elleni fegyveres felkelése csábította őket a Kaukázusba. Gyülekeztek a szent háború, az afgán, a kasmíri, a balkáni, a tádzsik és az arab háborúk majd' minden csatáinak veteránjai. Nem sokan jöttek, mert akkor még csak kevesen hallottak a hegyek közt rejtőző kis köztársaságról. De a szent háború, a dzsihád jelszavai narkotikumként hatottak a kétség- beesett, megalázott és reményeiket vesztett hegyilakókra. Az éhségtől haldokló nyomorultak napról napra népesebb hadseregére. S mindenekelőtt a fiatal emberekre, akiknek nemcsak lelki vigaszt nyújtottak, megmentve őket a reménytelen tengődéstől, hanem életcélt is adtak. Méghozzá forradalmi célt. Mert nem mértékletességre, és nem is türelemre tanítottak. Ellenkezőleg, harcba hívtak, tettekre, az igazságtalan, rossz rendszer megdöntésére szólítottak fel. De a dzsihád célja nem az államhatalom megszerzése volt, mert a harcosok magukat az államokat tartották bűnösnek, hiszen ellentétben állnak a Próféta tanításával, aki csak a hívek közösségét hirdette. Elrendelte, hogy az alapoktól kell építkezni, és az isteni törvények szerint élő közösségeket kell létrehozni a falvak, a kerületek és a szomszédság szintjén. A dzsihád nemcsak a halál utáni üdvösséget kínálta, hanem a földi életben is komoly előnyökkel kecsegtetett. A sok-sok háborúban az Arábiából érkezett jövevények egységeinek volt a legjobb fegyverzetük, ennek köszönhették a biztonságukat. Derekasan harcoltak, ez pedig meghozta a hősöknek járó dicsőséget. 38
