Forrás, 2005 (37. évfolyam, 1-12. szám)
2005 / 10. szám - Jagielski, Wojciech: Kőtornyok (Fordította: Pálfalvi Lajos)
- jobban mondva csempészésével a másik halászattal (azaz orvhalászattal) foglalkozott, megint mások földművesek, kereskedők, pásztorok vagy bortermelők voltak. A művészien kidolgozott hatalmi piramist is nemzetiségi kritérium szerint építették fel; minden népnek a nagyságának, gazdagságának, befolyásának, hagyományainak megfelelő számú képviselője volt. Itt semmi sem történhetett spontán módon. A klánok közti megállapodások, bonyolult szerződések eredménye volt minden, a belső békét és egyensúlyt is beleértve. Úgy tűnt - legalábbis kezdetben -, hogy még a hirtelen beütött szabadság sem zavarhatja meg a régi rendet. Ellenkezőleg, alkalmazkodott hozzá, azt szolgálta. Amikor beleütközött, nemcsak gyengébbnek bizonyult, hanem rettenetesen el is fajult, szinte felismerhetetlenné vált. Az önfeledt szabadság átváltozott semmiféle szankcióval sem korlátozott ököljoggá, az erőseket szolgálta, a gyengéktől és az élhetetlenektől pedig mindent megtagadott. Az egyes emberek jogai fontosabbak lettek, mint a közösség iránti kötelességek, így sikerült megszabadulni attól a feladattól, hogy a közösség minden egyes tagjáról gondoskodni kell. A Kaukázusban a létért folytatott könyörtelen harccá változott a szabadság, az egyenlőség - az erősebb jogává, a testvériség az erősebbet feljogosította a közösség vezetésére, a gyengébbeket vazallusi sorba taszította. De a modernizálódás, a demokrácia, a szabad piac és a gyors átalakulás vihara így is végigsöpört a Kaukázus szurdokain, így a nemzetségfők - bár évszázadok óta ők uralkodtak a lelkeken, igencsak lejáratták magukat a kollaborációval, a megalkuvással és a határozatlanságukkal - kénytelenek voltak átengedni a helyüket olyan embereknek, akik már nemcsak előkelő származásukkal tűntek ki, hanem merészek, vállalkozó szelleműek voltak, nem aggályoskodtak, és nem ismertek könyörületet. Ok találtak magukra a leghamarabb, ők boldogultak a legjobban ebben az új, kiismerhetetlen korban. Azt is ők értették meg a leggyorsabban, hogy a szabad piacon minden áruvá válhat, mindennek van ára, beleértve a szabadságot is, amit - bár kivívták már — el is lehet kótyavetyélni. Szóval az egész Kaukázus irtóztató bazárrá változott, ahol gyakorlatilag mindent árultak. A háborúban tönkrement Csecsenföld nemcsak a Kaukázust látta el az azerbajdzsáni vezetékekből rabolt olajjal, hanem még a krasznodari és a sztavropoli körzetet is, szóval Oroszországba is jutott belőle. Eszak-Oszétiában állították elő az egész Oroszországban gyártott vodkamennyiségnek majdnem a felét. A vlagyikavkazi bazárban három liter vodkát adtak egy dollárért. Csempésztek Kaszpi-tengeri kaviárt, kábítószert, fegyvert. Az emberek is áruk voltak, elrabolták őket, majd váltságdíjat kértek értük. S bár főként a csecsének nyakába varrták, az élő áruval folytatott kereskedést valójában mindenki beszállt az üzletbe. Talán még a csecsének a legkevésbé, bár amióta megtagadták az engedelmességet Oroszországtól, náluk lehetett a legbiztonságosabban elrejteni a foglyokat. A moszkvai lapok tele voltak az orosz határőrparancsnokokról szóló cikkekkel, akik megfelelő harács ellenében csak azért küldték ki őrjáratba a katonáikat, hogy elrabolhassák és eladhassák rabszolgáknak őket. 34
