Forrás, 2005 (37. évfolyam, 1-12. szám)
2005 / 10. szám - Jagielski, Wojciech: Kőtornyok (Fordította: Pálfalvi Lajos)
ha nem tudnak ellenállni, akkor alkalmazkodnak. S idővel őket is megtámadta minden leigázott nép betegsége. Rosszabbnak érezték magukat a hódítóknál, és szerették volna mindenben utánozni őket. Elhagyták, megtagadták a hitüket. A kommunista birodalomban, ahol kártékony babonának, a múlt szégyenletes csökevényének tekintették az istenhitet, a vallás divatjamúlt, egzotikus rituálévá korcsosult, a legkevésbé sem illett a számítógép, az űrrepülések, az iparosítás és a globalizáció korához. Aki igényt tart arra, hogy nagyvilági, modern embernek tartsák, nem teheti ki magát annak a veszélynek, hogy rajtakapják, amint hajlong a mecsetben. A kommunista iskolákban és egyetemeken nevelkedett fiatalok az elmaradottság és a hanyatlás szimbólumának tekintették a vallást, különösen az iszlámot. A kaukázusi fővárosok egykor a szellemi élet, a művészetek központjai, áruval megrakott karavánok úti céljai, híres zarándokhelyek voltak, most a periférián tengődtek. Bezárták a régi mecseteket és medreszéket, aztán lerombolták őket vagy átalakították kultúrházzá, sportcsarnokká, élelmiszerbolttá. Azt a keveset, ami megmaradt, folklorisztikus skanzenként tartogatták néhány külföldi turistának. Nemcsak a vallást tekintették szégyenletesnek, nemcsak azt ítélték feledésre, hanem a hagyományt, a múltat őrző régi szokásokat, sőt még az anyanyelvűket is, amelyet egyre szívesebben cseréltek le az oroszra. Megfosztva történelmüktől - nem tanulhattak róla az iskolában, nem írhattak róla tudós könyveket - példamutató homo sovieticusszá váltak a Kaukázus lakói, márpedig a kommunista utópia legalapvetőbb célja e típus megteremtése volt. Megfosztva istenüktől, történelmüktől, emlékezetüktől, elszakítva gyökereiktől már a nyelvüket és önmagukat is szégyellték, így alávetettségük teljessé vált. Bár önként, örömest költöztek le a hegyeikből, az orosz síkságon sem érezték jól magukat. Nem lettek szlávok. De már a régi hagyományaikat őrző hegyilakók sem voltak. Mint ahogy jó mozlimok sem.- Hát akkor kik vagyunk? - tűnődtek csendben az utat tévesztett hegyilakók. Akkor ütött be a szabadság, amikor ilyen nyugtalan lelkiállapotban voltak, tele volt a fejük kétségekkel, és nehéz szívvel vették tudomásul, hogy minden elpusztult, pedig ez volt az életük. Egyik napról a másikra odaveszett minden. Minden kétségbevonhatatlan tekintély, világos útmutatás, minden tájékozódási pont, kivétel nélkül. A biztonság és a kiszámíthatóság érzetét felváltotta az a tudat, hogy az ember tökéletesen ki van szolgáltatva a nála hatalmasabbaknak és a bizonytalan holnapnak. Oly sok nemzedéket neveltek már szigorú gyámkodás alatt, hogy leszoktak minden önállóságról, elvesztették kezdeményezőkészségüket, most meg egyik pillanatról a másikra, minden helyzetben bizonyítaniuk kellett, hogy vállalkozó szelleműek, szabad döntéseket hoznak, és viselik ezek következményeit. A váratlanul nyakukba szakadt szabadság sokak számára túl nagy kihívást jelentett. Nem volt már istenük, mert meg kellett tagadniuk. Szégyenkezve engedtek a kényszernek. Cserébe fölajánlották nekik az államba, a legerősebb, legyőzhetetlen nagyhatalomba vetett hitet. És íme, a birodalom, melynek örök dicsőségét 30
