Forrás, 2005 (37. évfolyam, 1-12. szám)
2005 / 10. szám - Pálfalvi Lajos: A szabadság fantomja
A szabadság fantomja Lengyel könyv a csecsen háborúról Bár minden háború rengeteg hazugsággal jár együtt - a modern hadseregekben már külön fegyvernemet alkotnak a vizuális és verbális hazudozás művészetében járatos kommunikációs szakemberek az orosz hódítás és a csecsen ellenállás majd' négy évszázados története ebből a szempontból is igen különleges. A kis kaukázusi népet évszázadok óta támadja és rágalmazza Oroszország a cári birodalmi eszme, a szovjet ideológia, legújabban pedig a nemzetközi terrorizmus elleni küzdelem civilizációs kötelessége nevében. Mintha, mondjuk, Törökország újabb meg újabb támadásokat indítana a török fennhatóság alatt álló, nagyrészt törökül beszélő Örményország ellen, földig rombolná Jerevánt, az elnöke pedig az örményeket okolná a XX. század legnagyobb geopolitikai katasztrófájáért. A konfliktus olyan régi, hogy már a Kossuth-emigrációt is érdekelte az ügy, Lengyelországban pedig már a nagy romantikusok is felfigyeltek rá. A fiatalon Oroszországba száműzött Adam Mickiewicz teremtette meg a cári birodalom romantikus mítoszát. Oroszország e szerint Észak zsarnoksága, miközben a Kelet az iszlám, részben szintén orosz megszállás alatt álló, korántsem ellenséges világa (bizonyíték erre a Krími szonettek). Azért hivatkoztam a történelmi előzményekre, mert nem tartom véletlennek, hogy pont egy lengyel szerző írta meg személyes tapasztalatai alapján a legempatikusabb és leginformatívabb könyvet e háború utolsó fejezetéről (bár az alább olvasható két részletben e konfliktus történetét tekinti át). Wojciech Jagielski (1960) a varsói Gazeta Wyborcza újságírója. A nyolcvanas évek közepén szenvedélyes érdeklődéssel figyelte Afrikát, e kontinens szakértője akart lenni. Aztán néhány év múlva történt valami - ahogy a hatvanas években Ryszard Kapuscinski megkapta élete legnagyobb esélyét, szemtanúja lehetett annak, ahogy a gyarmatok kivívják függetlenségüket és kialakítják politikai berendezkedésüket, ugyanúgy kapott Jagielski esélyt arra a nyolcvanas évek végén, hogy közvetlen közelről figyelje a Szovjetunió felbomlását és az új, független államok megszületését. Afrika lassan háttérbe szorult, bár máig sem tűnt el a képből; Jagielski a Kaukázus, a Kaukázuson túli terület és Közép-Ázsia szakértője lett (Afganisztánba is rendszeresen jár, erről az országról írta Imádság esőért című könyvét). A napi újságírói munka mellett idővel egyre fontosabb lett számára a rendkívüli tapasztalatok könyvterjedelmű, szépirodalmi igényű feldolgozása. Ebben is Kapuscinski tekinthető nagy elődjének, aki annak köszönheti világsikerét, hogy megteremtette a lengyel riport különleges műfaji változatát, amely a sok információ mellett irodalmi élményt is ad. Kapuscinski könyveit akkor is olvassák világszerte, amikor a műveiben leírt politikai helyzet már rég megváltozott: igen jellemző, hogy a hetvenes-nyolcvanas években a tértől és időtől független zsarnokság esszenciáját, a történelmi folyamatok megértését elősegítő „despotológiát" keresték a magyar és a lengyel olvasók A császár és A sahinsah 27
