Forrás, 2005 (37. évfolyam, 1-12. szám)

2005 / 10. szám - Hász Róbert: A Künde

előtt, mint a testőrség parancsnokát, Árpád-gyula hadura, Tonozub magához rendelte, és szigorúan, fővesztés terhe mellett megígértette vele, hogy bármi történjék, az ő parancsa nélkül semmit nem tesz, sem Uzdi, sem a testőrség többi íjásza. De ha parancsol, azt meg kell tenni.- A bajorok - mesélte a táltos, s újfent felém pillantott a homályba -, Uzdi elmondása szerint fényes pompával fogadták a megyeri fejedelmeket. A vár udvarán terítettek, mivel hallották, hogy a megyerek nem szívesen időznek termekben, kőfalak mögött. Hatalmas sátrat feszítettek ki, ami megvédte őket a csepergő, hűvös esőtől. A bajorok ragaszkodtak hozzá, hogy a testőrségeken kívül senkinek a serege nem léphet a várba. Mivel ezt az igényt ők maguk teljesítették elsőként, így Kurszán-künde és Árpád-gyula sem tehettek másként, a falakon kívül hagyták néhány száz fős kíséretüket, és csupán az íjászok, köztük Uzdi, követték őket a várba. Úgy tűnt, minden a legnagyobb rendben lesz. A két küldöttség külön asztal mellett foglalt helyet, egyiknél a megyeriek, másiknál a bajorok. A szolgák a legfinomabb ételeket tálalták elébük, s borban sem volt hiány. Egyszer-kétszer még a kupákat is megemelték egymás irányába. Aztán a vacsora végeztével a szklavón tolmácsok, kiknek addig nem sok dolguk akadt, odajöttek a fejedelmekhez, s közölték velük, hogy a bajor nemes urak immár elérkezettnek látják az időt a kontraktus beteljesüléséhez. Árpád-gyula egy fej- bólintással tudomásul vette a kérést, mondott valamit halkan fiának, Tasnak, aki mindaddig mellette ült az asztalnál, majd fölállt, és a sátor kijárata felé indult. A fiú, korából kifolyólag talán föl sem foghatta teljességében milyen sors vár rá, riadtan nézett távolodó apja után, de mert szófogadásra nevelték, ott maradt a helyén. Uzdi szerint - mesélte tovább a táltos -, Kurszán is fölállt, de mellette a gyermeke, Csaba-ur is, és mindketten távozni készültek. Ekkor azonban a bajor szolgák, akik korábban a sültekkel és a bortöltéssel voltak elfoglalva, hirtelen a tálalóasztalhoz ugrottak, mögüle kardokat rántottak elő, majd közrefogták Kurszánt. Uzdi testőríjászai ösztönösen kaptak a tegezeikhez, s maga Uzdi, megfeledkezve arról, mire utasította Tonozub, Kurszán védelmére mozdult. Bár a hadúr utánakiáltott, hogy álljon meg, ő fölugrott az előtte álló asztalra, hogy azon átkelve mielőbb a Kündéhez érjen. Ugyanabban a pillanatban az egyik szolgának álcázott bajor lovag kardja belevágott a lábikrájába, s Uzdi elterült az asztalon. Még látta, ahogy a bajorok több karddöféssel leölik Kurszánt, s a gyermeke, Csaba-ur, miközben atyja védelmére ugrana, súlyos sebet kap hátulról. Uzdit megragadta valaki, lehúzta az asztalról, és kicipelte a sátorból. Ordítozás hallatszott mindenünnen, de a fájdalomtól Uzdi csak annyit érzékelt, hogy föltuszkolják a lovára, s kivágtatnak vele a várból. Maga sem emlékezett pontosan, mennyi ideig hajtották a lovaikat, minden erejét lekötötte az igyekezet, hogy megmaradjon a nyeregben. Sebe fájt, s a szörnyűség, amit átélt, a Künde meggyilkolása, az Öregisten emberének pusztulása rémülettel töltötte el a szívét. Olyasmi történt, amire emberemlékezet óta nem volt példa, mert még a regék sem tettek említést soha arról, hogy egy Künde valaha is erőszakos halállal halt volna. Alkonyodott, amikor beértek egy erdőbe. Megálltak, lemálházták magukat, s kimerültén lepihentek a földre. Jó ideig senki nem szólt semmit. Láthatóan mindannyian a történteket próbálták megemészteni. Uzdi észrevette,

25