Forrás, 2005 (37. évfolyam, 1-12. szám)
2005 / 10. szám - Hász Róbert: A Künde
Húsz Róbert A Künde A küldöttség díszes kísérettel érkezett egy napfényes novemberi délutánon. Személyesen Keve fogadta őket a kapuban, s megyeri szokás szerint háromszor a keblére ölelte a táltost. A nyolcfős küldöttség igen előkelő urakból állhatott, a drága brokátöltözékeken, köpenyeken csak úgy ragyogtak az ezüst- meg aranyveretek. Fönt a magasból, a torony ablakából figyeltem a jelenetet, mivel Keve a lelkemre kötötte, hogy csak akkor vonuljak le, ha ő üzen nekem. Vártam türelmesen, s odakint már egészen beesteledett, amikor kopogtattak az ajtómon. A tizenkét íjász kíséretében léptem be a vacsoraterembe. A vörös palást, amit Arjunától kaptam, a földig ért, óvatosan kellett lépnem, nehogy hasra essem. Keve a türk szokásokhoz illően rendezte át a vár nagytermét: a magas asztalt alacsonyra cserélte, s a padok helyett ülőpárnákkal rakatta körbe, így a helyiség, melyben Zelind-ur és elöljárói néhány héttel korábban megölettek, alig emlékeztetett régi önmagára. Amit én egy cseppet sem bántam. E hosszú, alacsony asztalka köré telepedtünk le a vacsorához, s miközben a szolgák rakták elénk a finomabbnál finomabb falatokat, a táltos, akit Urszunak hívtak, s korban hozzám közel állhatott, az első pillanattól fogva gyanakodva méricskélt. A beszéd evés közben mindenről szólt, csak rólam nem. íratlan szabály a megyereknél, hogy vendégvacsora közben kerülni illik a kényes témákat. (Bár utána akár le is ölhetik egymást, amint azt nem olyan régen tapasztaltam.) A hadúr nem sokkal lehetett idősebb Keve fiánál, és alig tudta leplezni meg- illetődöttségét, amiért ilyen fontos küldetést bíztak rá. Mint kiderült, Butond-ur idősebb fia volt, s nemrégen nevezték ki hadúrrá. Keveset szólt, átengedte a kezdeményezést a táltosnak. Ahogyan a küldöttség többi tagja is, kik nyilván csak azért jöttek, hogy fülek és szemek legyenek Urszu mellett, aki, szemben Vezekkel, a mi fokhagymaszagú, vén táltosunkkal, előkelőén volt öltözve, csak úgy csilingeltek öltözékén az arany- meg ezüstmedálok. Még hajába is aranyból öntött, csepp alakú díszecskéket aggatott, amitől számomra kissé nevetségesnek tűnt, mert mifelénk a nemes hölgyek viselnek ilyesféle hajékeket. Keve előzetes utasítása szerint nem szóltam bele az evés közbeni csevegésbe. Az asztal bejárattal szemközti végében jelölte ki helyemet, s a parázstartókat az izzó szénnel meg a fáklyákat a falakon ravaszul úgy helyezte el a teremben, hogy ne legyenek közel hozzám, így arcom egész este félhomályban maradjon. (részlet) 22
