Forrás, 2005 (37. évfolyam, 1-12. szám)

2005 / 10. szám - Tandori Dezső: Az én Gergely-naptáram (vers)

Tandori Dezső

Az én Gergely-naptáram

(Verses)

I.

Ha szellemet,

valamit, átörökíthetek, Reád, barátom, a korlátlan önemésztés szellemét, a felismerést, mely mindig elég kései, ahhoz, hogy elég legyen már. És mégis muszáj - nagy úr - e (régiesen, névszó) Sivár.

A legnagyobb vétkek egyikébe estem, a magabízásba. Elbíztam magam, igen,

Totyim dolgaiban, kezdettől fogva, ahogy őt hazahozva

nem ültem taxiba - pedig mily fontos volt lénye! -,

benéztem egy fölösleges deci borra

(kalitkája, jó, nagy sportszatyorban),

gyalog jöttem, szélben, az Erzsébet-híd

viszonylag hűvös (nyári) délutánján,

enyhe esőben. De az hajítsa fölöttem

az első kőtörést a semmibe,

aki ilyet. Na ja.

Aki soha.

És mégis, az elbizakodottság volt a sok későbbi tanácstalanság és kapkodás oka.

Azt hittem, ő meg én: örökké fogunk élni.

11