Forrás, 2005 (37. évfolyam, 1-12. szám)

2005 / 10. szám - Podmaniczky Szilárd: Morbid apokalipszis

darabig érdekes, de hivatalosan kissé kínos. Még tehetsége ellenére sem reprezentálhatja az országot egy, a múltjában droggal küzdő, a jelen tekintetében pedig még bizonytalan addikciójú író. De ez még nem is számítana, a drog nem elsődleges ebben a kérdésben. Ön olyan elveket vall, ami az ország közösségére, a jó érzésű humán és egyszerű igazságérzetű emberekre nézve destruktív, szétziláló, túlontúl szabad, és épp ezért működésképtelen, ami persze nem csökkenti a veszélyt. Maga olyan, mint egy kis valószínűséggel működésbe lépő, létezése okán mégis kellemetlen időzített bomba. Értem én a maga álláspontját, az igényeit, az elvont és mély meggyőződésről árulkodó erkölcsi hozzáállását, de maga is beláthatja, mindezzel idáig mire jutott.- Semmire - csúszott ki önkéntelenül Gyutics száján.- Tehát belátja. És én ezt vártam magától, ezt a tisztán látást - folytatta a miniszterelnök. - Az irodalom nem művek, hanem az irodalmat művelő személyek értékének tekintetében manifesztálódik. A maga munkássága életében soha be nem teljesedhet, és ahogy én ismerem a világot, márpedig ismerem, halála után minden reménye szertefoszlik, hogy művei a mainál nagyobb méltatást, vagy éppen a maga által elképzelt, méltóbb helyet kapjanak. Mert maga az elviselhetőbbnél kellemetlenebb, közösségi rendszerbe nem foglalható elemekben gondolkodik. És mindezt látva, és mindezt tudva itt jövök én a képbe. Bizonyára rosszul hangzik a maga fülének, de soha vissza nem térő lehetőséget kínálok fel. És maga döntheti el, él vele, megragadja az alkalmat, most egyben mindent, amit eddig elmulasztott vagy gyűlölt megragadni. Vagy nem. Tudom, először nehéz lesz megemésztenie, de ne válaszoljon azonnal. Az idő velünk van, mert van időnk, van egy kicsi.- Semmiféle babérokra nem pályázok - felelte hirtelen Gyutics, de mintha saját önérzetét sértené meg, próbálta árnyalni a képet. - Ennél sokkal kevesebb és kisebb dolgokban reménykedek. Már ha reménykedek.- Mondom, ne kapkodjon, ne hamarkodja el! Még nem ismeri az ajánlatomat.

Gyutics rosszat sejtett, de már túl kíváncsi volt ahhoz, hogy kiszálljon, tudni akarta, mire készül a miniszterelnök.- Tudom, nagyon megrázta a délelőtti akasztás - mondta a miniszterelnök -, de felejtse el, mintha csak rosszat álmodott volna. Vagy jót! Most az igazság sokkal nagyobb egységeibe kell hatolnunk. Arra kérem, személyesen, írjon nekünk olyan morbid történeteket, meséket, amilyeneket csak tud. A lehető legsötétebb színben feltüntetve a világot, a világ állapotát, a vezetőket, az embereket, írjon egy korszerűen morbid apokalipszist, ami után már nincs feltámadás. És ha kész, mi olyan méltó büntetést szabunk ki magára, amilyen a történelemben még nem volt, amitől írói halhatatlanságát minden elképzelhetőnél biztosabb alapokra helyezzük.- De minek ez? Megölnek? - mondta szédülve Gyutics, s megint kifutott a vér belőle, s érezte, miként válik a délelőtti akasztás folytatásává.- Tudom, először ijesztően hangzik, a hasznát úgy se értené - folytatta a miniszterelnök -, de a lényeg, hogy magának nem kell meztelenül grasszálni a kamionok előtt, ahogy a gyerekeknek, és nem is akasztjuk föl. Magának megada9