Forrás, 2004 (36. évfolyam, 1-12. szám)
2004 / 11. szám - Papp Tibor: A varrónő
Papp Tibor A varrónő A drótszálú esőben ázó utcán nem jár egy lélek sem, csak az eső apróra őrölt pora ténfereg háztól házig, ahogyan a szél tereli. Az utca köveit kalapáló cseppek zaja sötét ámyékú tölgyerdők völgybe zúduló morajlását utánozza, aminek hallatán búvóhelyet keres minden állat, odvába kucorodik a hiúz, föld alatti járatában bújik meg a hörcsög, és védelmet keres a fák alatt az ordas. Az eső mély tónusú zenéje, az őszi zivatar hangzó fele legalább olyan riasztó, mint az eget földhöz drótozó nedvesség. A járda mellett úgy szalad a víz, mintha utói kellene érnie azt, aki utolsóként rohant végig az utcán a zápor csapkodni kezdő lepedőjének a széle alatt. Üres a városka, Herve-ben mintha megállt volna az élet. A házak beletemetkeznek a felhők sötét árnyékának salétromos gödreibe. Néhány homályos ablakszem pislákol a mozdulatlanul gubbasztó épületek homlokán, jelezvén, hogy élet van odabent, otthon tartózkodik valaki. Madame Lulu is meggyújtja az asztali lámpát, melynek dróttal kifeszített kúpos selyemkabátján át puha fény locsolódik Olivér arcába. Olyan csendesen ülnek egymással szemben az asztal két oldalán, mintha hétköznap délelőtt egy üres templomban fohászkodnának, de ők nem a kegyeletteljes állapotot, hanem a vízfőző kanna jókedvet gerjesztő sípolását várják. Mielőtt a felkínált tea megjönne, Olivér belenéz az asztalon heverő Liége-i újságba, a lepedőnyi La Meuse-be, melyben egyik címről a másikra ugrik a szeme, mígnem a sok felületes napi hírtől megszabadulva elérkezik a sportrovathoz, ami ugyanolyan felületes, mint a többi, de itt legalább a Real Madrid van terítéken: interjú Gentoval, és Olivér honfiúi büszkeségét meglegyintő kis cikk Puskásról, a vágtázó „őmagy"-ról, akinek bal lábát imába foglalják a spanyol szurkolók, és főleg arról, hogy ez a magyar művész a hátát-mellét elöntő izzadságfolttal mit sem törődve mennyit és milyen komolyan edz, fut, kapura rúg, alul pedig egy nagy fénykép a stadionról. A vízfőző lassan, szuszogva kezdi a nótát, aztán begerjed, egyre magasabb hangon sípol. Madame Lulu öregasszonyosan felemelkedik és megy a konyhába teát készíteni. Olivér becsukja az újságot, az asztal felé fordítja karosszékét, hogy közelebb kerüljön az ovális fatálcán érkező forró teához. A helyi szertartás szabályai szerint cukor, kiskanál, keksz kerül az asztalra, Madame Lulu a magasra emelt teáskannából önti a gőzölgő folyadéksugarat az öblös biedermeier porceláncsészébe. Mint a nappal begyűjtött fényt éjszaka kisugárzó, földön száradó foszforeszkáló falevelek, a forró ital hatására világítani kezdenek bennük az emlékek. Madame Lulunak élete első igazi nyaralása jut 14
