Forrás, 2004 (36. évfolyam, 1-12. szám)
2004 / 7-8. szám - Terts István: Vekerdi László példája?
Befejezetlen jelen. (Tudomány törtétieti tanulmányok) Bp. 1971: Magvető „Elvek és Utak" A matematikai absztrakció történetéből. Bukarest 1972: Kriterion Tudás és tudomány. Bp. 1994: Typotex. A Sorskérdések árnyékában. Kalandozások Németh László világában. Tatabánya 1997: József Attila Megyei Könyvtár „Új Forrás Könyvek" A közértelmesség kapillárisai. Tata - Tatabánya 2001: Solliers Nyomda és József Attila Megyei Könyvtár „Új Forrás Könyvek" Ezenkívül egy sor vastag és nehéz könyvet fordított le magyarra (sőt vannak kiadatlan fordítások is a fiókjában is, például Fregétől), továbbá néhány igen fontos és nehéz magyar könyvet ő fordított angolra (az egyiket németből). A bibliográfiából az is kiderül, hogy mennyi fontos könyv elő- vagy utószava származik tőle (köztük Várkonyi nagy könyveié), továbbá olyan könyveket rendezett sajtó alá, mint Németh László Négy könyve. Nem egyedüli példa, amit Vörös László szerkesztő írt 1980-ban (A tudományfejlődés-elmélet problémái című szöveggyűjteményben): „E sorok írója e helyen mond köszönetét V.-nek a tudománymetodológiai és tudományfilozófiai rész szövegeinek válogatásához adott értékes tanácsaiért és azért, hogy figyelmét felhívta a rendkívül fontos tárgykör átlagosnál mélyebb igényű megismerésére". A publikációk után arról is kell röviden szólni, hogy V. is részese volt azoknak a hatvanas-hetvenes évekbeli - tudományos vagy közművelődési összejöveteleknek, melyek oly sokat jelentettek a modern társadalomtudomány és az értelmes szellemi élet honi megerősödéséhez (részben persze magához a megtelepüléséhez). Rengeteg kisebb-nagyobb kerekasztal-megbeszélésen, konferencián és hasonlókon szerepelt (bár ezek sohasem egy szakma területéről szóltak, hanem interdiszciplinárisak voltak). Ezenkívül számtalan előadást tartott és tart iskolákban, kutatóintézetekben (gyakran volt egyetemi népművelés szakos hallgatói hívják meg immár felelős beosztásokban). Illusztrációként hadd idézzem FA-tól (1965. IX. 7.10) egy tipikus, debreceni előadásának történetét és utóéletét (tipikus nem azért, mintha mindegyik így zajlott volna, hanem azért, mert bármikor zajolhatott volna). „Benézek V.-hez. Óriási botránya volt Debrecenben ottani előadása után [Hankiss János hívta meg]. A profok és a rektor [Bán Imre rektor, Damjanics Sándor és Bimbó Mihály professzorok] asztalt verve támadták, a párttitkár fenyegette: az államhatalom le fog csapni rá. - Ha lecsuknak, csak jobb helyzetbe kerülök - mondta ő, mint akinek nincs vesztenivalója. Szapulta az egyetemi oktatást, megnevezve a méltatlanul grasszáló és katedrától eltiltott tanárokat. Magasztalta Sántha Kálmánt, miközben üldözői ott ültek körülötte. Veszedelmes szent ember ez a Laci valóban. [...] Új részletek derülnek ki a »debreceni disputá«-ból. A szenvedő fél vehemens láttató erővel idézi a drámát. Rektor [V. maga úgy emlékszik, hogy nem a rektor, hanem Damjanics professzor]: Kicsoda maga, hogy itt ugrál? V.: Kérem, raktári segédmunkás vagyok. Amikor a méltatlan professzorokat sorolta, rákiabáltak: »Ne személyeskedjen!« - De hát személyek miatt rossz az egyetemi oktatás! [...] V. hozakodik elő legutóbbi debreceni disputájáról, amikor is előadása után Bimbó elvtárs a Marxista Tanszék nevében egyórás dörgedelemben ízekre szedte a Magvető Almanachban megjelent tavalyi előadását. - Elmondta, hogy én milyen nagy marha vagyok... - És maga mit szólt [kérdezte Fülep]? Fáradt voltam... semmit. Megköszöntem, hogy Bimbó elvtárs így kiegészítette az előadásomat, csak egészen másról beszélt. Ő viszont tiltakozott. Ő engem nem egészített ki." [Itt megszakítom az 139
