Forrás, 2004 (36. évfolyam, 1-12. szám)

2004 / 7-8. szám - Terts István: Vekerdi László példája?

történelem" sorozatban) és A világ kereke. Az ember útja az őskortól az újkorig (1985). Ezekben a címlap szerint V. csak a képeket válogatta, de a nemrég meghalt szerzőtárs, barátja emlékét sem sérti talán, ha megállapítjuk: része volt a tartalomban és a megfogalmazásban is.

Kockáztatva a nosztalgiázás (e tekintetben nem is olyan szégyenletes) vádját, ki kell térnem még egy körülményre. Ahogy már a Newton-könyv esetében is elképesztő a példányszám, úgy ez utóbbiaknál is: az Európa-könyvé 99 800, ehhez jön az 1980-as 2. kiadásé és a szlovákiai magyar nyelvű kiadásé, A világ kereke pedig Magyarországon 71 000 példányban jelent meg (ehhez jön a romániai magyar kiadás vélhetőleg néhány ezre). Ha ezeket a számokat összeadjuk, kiderül, hogy a „természetesen" el is fogyott körülbelül negyedmillió kötet ennél nyilván sokkal, de sokkal több hazai és kisebbségi magyar (valamint a szlovák fordítással szlovák) fiatal (és nem fiatal) olvasóhoz jutott el!

V. egy másik tartós és hatásos művelődési vállalkozása a Rádióban 1982 óta egyfolytában sugárzott „A véges végtelen" című beszélgetés, illetve előadás-sorozat. Ennek szerkesztője és V. állandó beszélgetőpartnere Herczeg János. Kezdetben kicsit iskolai óra jellegűek voltak a műsorok: a két felnőtt mellett fiatalok is kérdeztek, de később kialakult a mai, „esszériport"-nak nevezett kétszereplős forma. A legnagyobb baj az egész sorozattal az, hogy nem sikerült - mert nem is lehet - olyan időpontot találni, amikor ezeket a hallatlanul nehéz, tömény műsorokat hatékonyan lehetne követni (és ezen az ismétlések és az Elet és Tudomány - természetesen képes - összefoglalásai sem tudnak sokat segíteni, meg az sem, hogy az „előadást" színészek elmondta szak- és gyakran szépirodalmi idézetek és rövid zenék tagolják). Nyilván rajtam kívül is sokan „nyafogtak", hogy - sok külföldi és néhány magyar példa nyomán - jelenjen meg az adások szövege írásban is. Mivel úgy készül minden műsor, hogy V. előre megírja az egészet (hogy mekkora jegyzet- és könyvhegyet mozgat meg egy-egy témához, elgondolható), majd a ténylegesen elhangzó műsor fényében a fejében átszerkeszti. Ennek a kiadására is a Typotex vállalkozott, és mindenki azt hitte, hogy ilyen munkamódszer mellett könnyedén kialakul majd a kötet (sőt a kötetek, hiszen az akkor már száznál több adásnál tartó sorozatot 20-20 részenként lehetett - volna - csak könyvvé formálni). Mondanom sem kell, hogy nem így lett: szó sem volt „utolsó simításokról" vagy legfeljebb átszabásról, hanem szinte újjáírt minden fejezetet (kínosan ügyelve arra, hogy a legújabb szakirodalom is szerepeljen benne). Ráadásul ma is ugyanúgy dolgozik, ahogyan évekkel ezelőtt: (mechanikus) írógéppel, melynek az e betűje félig már elkopott, írja meg az első fogalmazványt, kézzel kijavítja, majd a végleges változatot általában a felesége gépeli le. Nem tértek át a számítógépre. Az is baj, hogy a „képesítés" is elmaradt: olyan mennyiségű és főleg minőségű kép közlésére nem volt mód, mint az Európa születése és A világ kereke esetében. így maradt a betűtenger, mely írásban csak egy fokkal könnyebben érthető, mint szóban (igaz, tetszés szerint elővehető, aláhúzogatható). A legnagyobb baj azonban az, hogy még a kétezres példányszámot sem érte el az első (hogy úgy mondjam: próba)kötet, így aztán V. erre - meg a könyvet fogadó következetes hallgatásra - sajnos joggal hivatkozva áll ellen a folytatás tervének.

Még egy témát kell érintenem A véges végtelen kapcsán. V. kezdettől fogva két- szerzős műsornak, illetve könyvnek tekintette, mint ahogy a folyóirat-szerkesztőket is a szerző egyenrangú partnerének (mert szerinte „a folyóirat önálló irodalmi műfaj"). Vagyis ragaszkodott hozzá, hogy Herczeg János neve is ugyanakkora betűkkel szerepeljen a címlapon, mint az övé. „Kezére játszott" még az is, hogy az ábécében H előbb van, mint V. Ahogy a köznyelv fogalmazni szokott: „ne tudja meg senki",

137