Forrás, 2004 (36. évfolyam, 1-12. szám)
2004 / 7-8. szám - Móricz Zsigmond: Beszélgetés az írógéppel
Alkalom szüli a tolvajt. Könnyelműség volt tőlem, hogy szabadon hagytam pénzt. Különös, hogy tegnap, mikor betettem ezeket az öt pengősöket, felvillant bennem, hogy mi lenne, ha valaki belenyúlna. De abban a pillanatban el is vetettem a gondolatot. Kiséket olyan megbízható embereknek tekintettem eddig, akikre rá lehet bízni az egész házat. De azért nem adtam át nekik a kulcsot soha, épen óvatosságból. A diót nem mertem volna rájuk bízni, ezért a belső padlás mindig zárva van. De különben a legteljesebb bizalom és fesztelenség van vele szemben. Ez megszűnt. Először a még megmaradt pénzt, - az az érzésem, hogy pengőst is elvett, legalább kettőt, vagy hármat. És ezt mind ma, még tegnapig nem hiányzott semmi. Holnap, ha takarít, újra itt hagyom a szobában, hogyha bele néz a fiókba, lássa, hogy ott többet nincs pénz. Vele szemben pedig nem tudok többet olyan bizodalmas és kedves lenni, mint eddig. Tíz pengő nem sok pénz, de ő nagyon téved, ha azt hiszi, hogy olyan kevés, hogy én nem veszem észre. Nagyon le vagyok sújtva. Nagy veszteség, hogy megszűnt vele szemben a bizalom. Többet nem szólok hozzá. Kellett ez neki? Megéri ez a tíz pengőt? Olyan utálat van bennem vele szemben, hogy már azon gondolkozom, hogy már[cius] elején elküldöm. Végkielégítés nem jár nekik, csak két hét. Nem kertész, csak földmíves napszámos. De háromhavi fizetést azért így is kiadok nekik, s azonnal keresni kell egy másik kertészt. Ekkora csalódás. Egész testemben remegek az izgalomtól. Csalódás ki van zárva. Mikor Virág bement, átadtam Kisnének a százpengőst, hogy hozzon Princtől egy doboz Nikotex Leventét és fizesse ki az adósságot. Még ágyban voltam, mikor megjött, s leszámolta a pénzt. Már mikor betettem a négy darab ötpengőst a fiókba, haboztam, hogy ennyi pénzt odategyek-e? Mégis betettem. Mikor délután négykor fizetés volt, külön megtapintottam az ujjaimmal s úgy éreztem, mind a három ott van egymáson, amit ott hagytam. Csak ma délben történhetett az eset. 19. 20 Van egy zavaró körülmény. Nem bírok rájönni, hogy mikor adtam oda Kisnének az öt pengőt a malacra. Most egy nagyot sétáltam, s megpróbáltam minden emléket összeszedni. Valamiből úgy rémlik, hogy még mielőtt Virág pénteken délután megjött négy órakor. Az nem tegnap este volt, hogy azt mondtam: vasárnap aztán be is mehet az ura Szentendrére megvenni. De azért nem mernék esküt tenni rá, hogy nem tegnap este adtam oda, mikor az asztalosokat kifizettem. Ha így van, akkor ma csak egy öt pengőst vihetett el. Nem is ésszerű, hogy mingyárt kettőt vegyen ki. De ha ez a zavar van bennem, akkor nem lehet-e az, hogy valami másra még kivettem egy öt pengőst? A pénzt akkor válttattam, mikor Virág éppen utazott. Kisné a százast a Virág kosarával fogta össze, még féltem, el ne veszítse. Még ágyban voltam, mikor visszahozta s leszámolta. A pénz ott volt a kis éjjeli asztalkán, s haboztam, hogy hova tegyem. Akkor villant fel bennem, hogy mi lenne, ha valaki hozzányúlna. Tegnap egész nap nem volt pénzre szükségem. A fiókba csak dél után nyúltam bele, hogy az asztalosoknak kivegyek kettőt. Még arra is emlékszem, hogy a négy ezüst ötös egymáson feküdt s egy kopott külön, az előző napi váltásból. Két és egy pengős is volt a 79
