Forrás, 2004 (36. évfolyam, 1-12. szám)

2004 / 7-8. szám - Lengyel András: A szabadkőműves Móra

ban egyformák, hogy a szabadkőművesség legfontosabb szimbólumai (az oltár, az oszlopok, a durva kő és a kocka, a körző, szögmérő, vízmérő, függőón, vakoló kanál, lángoló csillag stb.) láthatók rajta. Minden fok munkája számára más-más tápisz van és rajta láthatók az illető fok külön szimbólumai" (Balasssa 1947. 27). Móra világtápisza tehát, elvonatkoztatva már a képzet alapját jelentő tápisz-szőnyegtől, az egyetemes szabadkőművesség alapszimbólumait s -értékeit jelenti. Azt az értékrendet, amely nem csupán egy-egy páholyt, hanem a szabadkőművesség egészének törekvéseit jellemzi. A világtápiszba szövendő „új szálak" emlegetése tehát hangsúlyozott orientációmódosítási igény jele. Mórának ez a háború kiváltotta ambíciója így amennyire indokolt, annyira nagyigényű.

Az „új testvéreket" (Lindenschmidt Mihály, Pénzes Zoltán) köszöntő szövegrész - akár külön beszéd, akár az előbbiek folytatása - ugyanebben a szellemben szól. De szabadkőműves szimbolikája, a rituális feladathoz igazodva, dúsabb. Két részlete érdemel megkülönböztetett figyelmet. Az egyik a szabadkőművesség eszményeiről, habitusáról szól. „Szeretnék szólni - mondta - a láthatatlan jóságról, a mély életről, a benső szépségről, a leikéről a sza[bad]k[8mű]vességnek, mely halhatatlan és örök" (Hevesi 1960. 354). Ez az okfejtés teljesen egybevág Móra korábbról is ismert megnyilatkozásaival, s fontos mozzanat, hogy éppen ezeket az erényeket tartotta a szabadkőművesség „lelkének". De - folytatta - ,,[h]ol van ma a mély élet, a belső szépség, a láthatatlan jóság? Aluszik szerte széjjel a világban az örökkévalóság küszöbén, a szabadkőműves páholyok mélyén, a kezeket várva, amelyek fölébresszék és kivigyék őket az örömtelen, kifosztott, sötét és szegény világba" (Hevesi 1960. 354). S jellemző, hogy ezt a „fölébresztő" szerepet már nem is annyira saját maguktól, inkább az „új testvérektől" várta, mintegy feladatukul szabva, hogy „kivigyék a szent világosságot a világba". (Ez valószínűleg részben valós életérzés kifejezése, a jelen esélyeinek szkeptikus látása, részben azonban „csak" helyzet diktálta retorikai fordulat. Amint a későbbiek mutatják, Móra nagyon is kész volt a cselekvésre; készült is rá.) A másik figyelmet érdemlő részlet a szabadkőművesség külső megítélésére reflektál. „A szkműveseket odakint Lucifer fiainak szokták mondani azok a szegény eszkimók, akiknek látóhatára nem ér tovább halzsíros bödönök szélénél, - legyetek ti büszkék erre az elnevezésre, hiszen ti tudjátok, hogy L[ucifer] első kerubina volt az istennek és neve világossághordót jelent. Ti profán pályátokon, a tanári katedrán is a világosság hordói vagytok s ezt a munkát fogjátok folytatni a szkv. művészetben is, melynek célja emberi lelkek nemessé formálása a szeretet eszközeivel. A munka anyaga mindig más, a munka célja mindig ugyanaz s a munkát bölcs[ességnek] kell vezetni, erőnek végezni, szépségnek díszíteni" (Hevesi 1960. 354). Ebben a tradíciótól szabályozott szövegben figyelemre méltó, hogy Móra egyetlen lendülettel hatálytalanítja a külső, negatív megítélést, s fogalmazza meg tömören a szabadkőműves erénykánont.

A következő, Csányi Mátyás és Holló Jenő fölavatásakor, 1918 májusában mondott beszéd minden szempontból a korábbiak folytatása. Nemcsak lényegi irányultsága egyezik meg velük, de olykor, egy-egy kisebb részlet szinte szó szerint is azonos. A beszéd részletes elemzése a szabadkőműves szimbolika megismeréséhez egyáltalán nem lenne fölösleges. Itt s most azonban talán elegendő, ha csak a három legfontosabb újdonságot emeljük ki. Ezek önmagukban is jelentősen bővítik és árnyalják a szabadkőműves Móra portréját.

Az első szövegrész látszólag megismétlése a szabadkőműves erények korábbi megfor- mulázásának. A „mély életről" stb. szólva Móra látszólag ugyanazt mondja, mint korábban. De ha arra is figyelünk, hogy ez a gondolatmenet itt hová konkludál, fölismerhető az új mozzanat. A „szabadkőművesség legnagyobb értéke - mondta ekkor Móra - az a láthatatlan jóság, az a mély élet, az a belső szépség, amellyel a lelkeket talán tudtuk és akaratuk nélkül is hatalmába keríti, közelebb hajlítja egymáshoz és önmagukhoz s fölvezeti a

70