Forrás, 2004 (36. évfolyam, 1-12. szám)

2004 / 7-8. szám - Lengyel András: A szabadkőműves Móra

létnek ama magasabb fönnsíkjára, ahonnan belátni a végtelenbe. Pedig nincs nemesebb célja az életnek, mint megtalálni a felsőbb élet különleges lehetőségét a mindennapi szegény és elkerülhetetlen valóságban s az örök kapuk küszöbén ülve az öröm fényében, a szépség és szeretet lángjában, a fájdalmak árnyékában megsejteni a mindenséget" (Hevesi 1960. 355). Ez a gondolatmenet a szabadkőművesség metafizikai centrumának, ezoterikus-misztikus vonásainak újrafogalmazása. Erre a folytatásban maga Móra is fölhívja hallgatósága figyelmét: „Tudom testvérek, e szavak talán inkább illenének misztikus filozófok, mint az élet szegény harcosai szájába, - de mondjátok meg, melyik az az emberi cselekedet, amelyiknek utolsó indító oka nem misztikus? Az anyánk szeme, aki szeret, az asszonyunk mosolya, akit szeretünk, nem olyan misztikus-e mint fejünk fölött a Véga, vagy a Berenice lángja s maga a szabadkőművesség nem egy élő misztérium-e, melynek látóhatára szüntelen megújhódik?" (Hevesi 1960. 355.) Mórát erről az oldaláról, metafizikai érdeklődéséről s érzékenységéről igazában nem ismerjük. Nehéz eldönteni tehát, hogy mindebből mi a szabadkőműves tradíció közvetlen aktualizálása, s mi a személyes - intellektuális és érzelmi - motívum. Annyi biztos, ez a megközelítés is beleillik a szabadkőműves tradícióba, s régóta sejthető, hogy a gyakorlatias, személyi érzelmeit többnyire elfedő, „csevegéseivel" partnereihez igazodó Móra képe megtévesztő; eltakarja a rejtőzködő személyiség igazi arcát. (Valószínű, hogy alkalmankénti - zavaró - érzelmessége végső soron éppen ebben a lelki érzékenységben gyökerezik, annak inadekvát fölszínre kerülése.) Ám személyiségétől függetlenül is fontos, hogy a szabadkőművességnek ez a misztériumként való interpretálása indokolt; nagyon is valóságos összefüggésekre mutat rá vele.

A másik kiemelendő eleme a beszédnek látszólag ellentétes az előbbiekkel, s Móra politikai radikalizmusát dokumentálja. A retorikai átvezetés a metafizikából politikára, a maga nemében briliáns. Móra egyetlen fordulattal eljut ugyanis a misztikumtól a forradalomig. „Testvéreim - mondta -, nem szeszélyből, vagy az álmaiba szerelmes ember fanatizmusával beszéltem nektek ezeket a szabadkőműves lélek belső természetéről. Bár a fölszínes látszat mást mutat, nem hiányoznak a jelek, melyek azt mutatják, hogy az emberiség az idők víz sivatagán a lélek birodalma felé közeledik" (Hevesi 1960. 355) S ez az átvezetés egyszerre vezet el egy más, gyakorlatiasabb területre, s tölti föl a prognosztizált gyakorlati változásokat spirituális tartalmakkal, a szokványos napi politika szintje fölé emelve azt. S Móra, bár szimbólumokból építkező metaforikus logikával, de meglehetősen radikális perspektívát vázol föl. „A történelemben vannak bizonyos korszakok, mikor a lélek, mely századokon át úgy vergődik az emberiség mélyén, mint egy nagy folyóban a vízbe fúló, ismeretlen törvényeknek engedelmeskedve felszínre kerül és közvetlenebbül nyilvánítja létezését és hatalmát, mint addig. Világos, hogy az emberiség lelke ma nagy erőfeszítéseket tesz. Elhatározó küzdelemre készülődik, s talán soha se hozott működésbe különbözőbb és ellenállhatatlanabb erőket. [...] Minden felől érezzük, hogy újító idők friss és éles szele fű, lengetve új hajnalok piros lobogóit. Ezeken a lobogókon a szabadkőművesség évszázados vagy évezredes eszméi izzanak" (Hevesi 1960. 355). Ez, ha belegondolunk, meglehetősen nyílt beszéd, a „piros lobogó" forradalmi jelképe a magyar irodalomban Petőfi nevezetes versének megjelenése (1846) óta világos és félreérthetetlen jelzés.

Móra itteni diagnózisa, ma már tudjuk, a lényeget illetően pontos volt: amit várt, a forradalom alig fél év múlva bekövetkezett. De nyilvánvaló, hogy beszéde nemcsak egy történeti helyzet „objektív" leírása - legalább annyira előkészítése is a fejleményeknek. Beszédével, aligha szándéktalanul, a Szeged páholy tagságát is befolyásolta, radikális fordulatra ösztönözte. (Csak emlékeztetőül: a beszéd elhangzásakor Móra már a páholy helyettes főmestere, második számú vezetője volt.)

A harmadik elem, amelyet az 1918. májusi beszéd kapcsán ki kell emelnünk, a beszéd zárásának rituális-ceremoniális jellege. Új tagok fölavatásáról lévén szó, Móra szerepe ek71