Forrás, 2004 (36. évfolyam, 1-12. szám)

2004 / 7-8. szám - Lengyel András: A szabadkőműves Móra

Móra, saját külön fejlődésének betetőzéseként, részben személyes tapasztalatairól motiválva, részben szabadkőműves eszményeitől vezérelve, mindebből radikális következtetéseket von le. „Én nem hiszek [...] a misztikumban, amivel a háború fölbuggyanása helyét el akarják takarni, - de ha igaz, mi következik belőle? Az, hogy ha a háborút senki nem akarta, sőt mindenki a békét akarta és mégis eljött a háború, hogy megváltoztassa az ízét életnek, csóknak, kenyérnek: akkor a világ berendezése rossz, akkor a társadalom szerkezetében van a hiba, akkor itt kell a gerendákat kicserélni, a szerkezeteket megváltoztatni, akkor az egész emberiségnek abba a műhelybe kell beállni, amelyben a szabadkőművesség évszázadok óta dolgozik olyan eszményekért, melyek közt úgy nem találtatik háború, mint istenkáromlás a miatyánkban" (Hevesi 1960. 353).

Nem kétséges, ilyen érvelésre Móra újságíróként, a Szegedi Napló hasábjain nem vállalkozhatott volna; a nyílt kritikát a háborús cenzúra lehetetlenné tette - számára is. Fontos fejlemény tehát, hogy erre a megnyilatkozásra mégis teret kapott, s a szabadkőművesség keretei között megfogalmazhatta, szabadon elmondhatta gondolatait. Ez a fórumbiztosítás a Szeged páholy egyik legfontosabb tette Móra szempontjából, hiszen e közegben, a megfogalmazás kényszerétől hajtva, olyan gondolatok formálódhattak ki, amelyek még magántársaságban sem. (A magánbeszélgetés, tudjuk, mindig laza, kevéssé összerendezett, a belső kohéziót maradéktalanul érvényre nem juttató, a teljes koncentrációt csak a közösség figyelme hozza létre.) Móra beszéde azonban nem csak személyes dokumentum, nem csak róla, megfogalmazójáról vall. Móra ugyanis a lehetőséggel élve, az alkalomhoz és a rituális formához igazodva gondolatait rendre visszacsatolta a szabadkőművességhez: a tradícióhoz is, a szervezethez is. „Ma - mondta - nagy vonásokban is lehetetlen még a jövő programját megrajzolni, de bizonyos, hogy amikor majd újra megszőjjük a szabadkőművesség világtápiszát, melyet kilyugatott és szétmetélt a háború, új fonalakat is kell a régiek közé kevernünk" (Hevesi 1960.353). „Nem elég begyógyítani az emberiség rettenetes sebeit, amiknek ütését megakadályozni még nem volt ereje a szabadkőművességnek: a háború termelte energiával kell dolgozni azon, hogy ilyen háború többet ne lehessen, megértetvén az emberiséggel, hogy a háború emberi csinál- mány, nem természeti törvény, s hogy az emberiség boldogságának nem förtelmekből és vérzivatarokból kell kisarjadzani" (Hevesi 1960. 353).

A beszéd politikai üzenete világos, fölösleges lenne magyarázgatni. Magyarázatot kíván viszont egy metaforikus kifejezése, a „szabadkőművesség világtápisza". Mi ez a világtápisz? A szó, ebben a formájában Móra leleménye; magja, centruma azonban, amelyet szimbolikusan kiterjesztett, a tápisz a szabadkőművesség egyik szimbolikus jelentésű eszköze. Egyes nyelvterületeken különböző nevei vannak (Tapis, od. Teppich: Tableau mistique, ou Tapis; Tracingboard, or Trestle board). Eredete messzire nyúlik vissza. A szabadkőművesség régmúltjában, amikor még nem voltak állandó páholyhelyiségek, s kocsmákban, vendéglőkben tartották összejöveteleiket, „a szoba padlójára rajzolták krétával vagy szénnel a szimbolikus táblát, és munka után ismét letörölték vagy lemosták. [...] Később, mikor már szebb és jobban felszerelt helyiségekben tartották a munkát, egy összegöngyölhető szőnyegre rajzolták vagy festették a szimbólumokat. Ezt terítették fel a műhely közepére és a munka végeztével felgöngyölítették és eltették. Ez volt a mai tápisznak őse" (Balassa 1947. 26-27). A tápisz kivitelezése a 19. század folyamán művészi jellegűvé vált; különböző anyagokból, művészi kivitelben készült. Ekkortól „a gazdagon felszerelt páholyhelyiségekben [már] beépített helye van a tápisznak a három láng között", az „egyszerűbb" helyiségekben azonban még jóval később is „felgöngyölhető szőnyeg a tápisz". Móra szóhasználatának megértéséhez azt is tudni kell, hogy milyen rajzok - szimbólumok - voltak a tápiszon. „A rajzok, amelyek [a tápisz] felületét borítják - Balassa ismertetője szerint -, nagyon különbözőek az egyes rendszerek szerint, de annyi69