Forrás, 2004 (36. évfolyam, 1-12. szám)
2004 / 7-8. szám - Lengyel András: A szabadkőműves Móra
kor ezt a szövetséget a vallás ellenségének hirdeti; erkölcstelenséggel és hazafiatlansággal vádolja meg, akkor a bölcs mérséklet a gyengeségnek jele, a védekezés a tévedésnek beismerése. jogért és igazságért nem hordani kell láncokat, hanem széjjel tépni." A reakció legfőbb erőinek, jól érzékelhetően, a katolicizmuson belül jelentkező ultra- montán törekvéseket vélte. Visszautasította a „vallásellenesség" vádját, ám úgy ítélte meg, hogy bírálóik „Krisztus szent nevében lerombolják mindazt, amit a megváltó tanai tisztán és világosan hirdetnek". A „Mária kongregációk és a Regnum Marianum az ifjúság leikébe csepegtetik az ultramontanizmus butító eszméit", a klerikalizmus „írásban és szóval, nyíltan, tanári gyűléseken üzen hadat a liberalizmusnak, a haladásnak", s „a lelkiismeret szabadságát, a szabad gondolkodást béklyóba akarja kötni". Végkövetkeztetése így nem is lehet más, minthogy: „Igen, testvéreim, agresszíve kell fellépnünk ezek ellen a vészes törekvések ellen szóval és írásban, nyíltan és mindenütt, ahol a felvilágoso- dottság templomának szent falaiba belevágják az ultramontanizmus romboló csáklyáit." Ez a program, mint Kőhegyi egyik utalása világossá is teszi, az úgynevezett polgári radikalizmus törekvéseivel rokon. (A Világ, amelyre Kőhegyi utal, egyszerre volt a szabadkőművesség „profánok" számára készített lapja, s a polgári radikalizmus egyik fontos orgánuma.) Mennyire volt Kőhegyi programbeszéde szabadkőműves közvélekedés, s mennyire Kőhegyi - csupán szűk körben osztott - „magányvéleménye", pontosan nem ítélhető meg. Az anyapáholy, az Árpád, amelyből Kőhegyiék kiváltak, láttuk, más állásponton volt. Valószínű, hogy a Nagypáholy vezetésében is akadtak ellentétes vélemények, elvi vagy - esetleg - csupán taktikai nézetkülönbségek. Ezt sejteti legalábbis az, hogy Kőhegyi Lajos beszédének publikussá válása után, de még valamikor 1911 folyamán váratlan fordulat következett be. A szerveződő új páholy neve - látszólag indokolatlanul s váratlanul - megváltozott: az új páholy végleges neve Tisza helyett Szeged lett. Az ünnepélyes - hivatalos! - fölavatáskor, 1911. november 2-án már a Szeged páholyt ünnepelte a magyar szabadkőművesség. De hogy itt ugyanarról a páholyról van szó, s nem egy harmadik szegedi szerveződésről, az pontosan kiderül a Kelet tudósításából is (A „Szeged" páholy felavatása. Kelet, 1911 371-372). Ez a beszámoló ugyanis egyebek közt arról is beszél, hogy: „Ünnepet ülünk. A szabadkőművesi eszmék diadalmas hódításának lélekemelő ünnepét. Az alig másfél esztendeje működő »Szeged« páholy ma eljutott alakulásának immár végleges állomásához: az ünnepélyes felavatáshoz." Vagyis az új páholyt azonosnak veszi azzal, amely eredetileg Tisza néven szerveződött. S a tudósításból az is kiderül, hogy a Szeged páholy főmestere ugyanaz a Kőhegyi Lajos lett, aki a szerveződő Tisza élén állott - azaz a Tisza és a Szeged kontinuitása személyileg is adottnak tekinthető. A fölavatásért az új - „radikális"! - páholy nevében a főmester, vagyis Kőhegyi Lajos mondott köszönetét a Nagypáholynak, s ő adta meg ekkor „a radikális páholy progresz- szív programjának tömör foglalatát" is. Beszéde (Kőhegyi 1911 a. 371-372) több szempontból is figyelemre méltó. Egyrészt kiderül belőle, hogy az új páholy „keletkezéséhez és további fennállásához" - változatlanul - „a progresszióért való állhatatos harcot és ebben a tiszta és nemes, megalkuvást nem tűrő radikalizmust tűzte ki feltételül". Másrészt, s alighanem ennek is van jelentősége, hiszen mintha a belső vitákra utalna vissza - az idő fölgyorsulásáról s a föladatok viszonylagossá válásáról beszél: ,,[A]mit ma mint igazságot felismerünk, holnap hazugsággá fajul, s amit ma erkölcsös, szép és jó gyanánt hirdetünk, holnap eltévelyedéssel stigmatizál. Ami ma hazafiság, holnap hazaárulás, ami ma úttörő, liberális eszme, azt holnap az isten dicsőségére széthintett tömjénfüst áttörhetet- len sötétségbe burkolja. És ezért a mi feladatunk és a mi kötelességünk minden nap más, és a mi cselekvésünk holnap más irányban halad, mint amelyikben tegnap elindult. ÁT 55