Forrás, 2004 (36. évfolyam, 1-12. szám)

2004 / 7-8. szám - Lengyel András: A szabadkőműves Móra

1910. március 5-én a szegedi Árpád páholy 12 tagja kilépett a páholyból („fedezetet nyert"), s új páholy alapításába kezdett. Csongor Győző hagyatékában 1910. március 12-i keltezéssel fönnmaradt A Magyarországi Symbolikus Nagypáholy védelme alatt Szeged Keletén alakuló „Tisza" szabadkőműves □ alapító tagjainak táblázatos jegyzéke. Ebből tudjuk, hogy az új páholy alapítói a következők voltak:

Grassely László (Igló, 1842) kereskedő, szabadkőműves 1873-tól.

Dr. Engel Mór (Szeged, 1847) ügyvéd, szkm. 1878-tól.

Dr. Kőhegyi Lajos (Debrecen, 1853) kórházi főorvos, szkm. 1882-től.

Csányi Sándor (Szeged, 1865) földbirtokos és kereskedő, szkm. 1889-től.

Sziklai Jenő (Szabadka, 1861) könyvvezető, szkm. 1892-től.

Szigyártó Albert (Agyagfalva, 1865) ipariskolai tanár, szkm. 1898-tól.

Dr. Veszprémi Vilmos (Veszprém, 1855) főreál-iskolai tanár, szkm. 1899-től.

Csányi Ármin (Makó, 1876) takaréktári tisztviselő, szkm. 1903-tól.

Hoffer Jenő (Püspökladány, 1874) cégjegyző magánhivatalnok, szkm. 1904-től.

Csányi Károly (Szeged, 1880) gyáros és mérnök, szkm. 1907-től.

Dr. Vadász János (Szeged, 1880) ügyvéd, szkm. 1908-tól.

Dr. Engel Sándor (Szeged, 1880) ügyvéd, szkm. 1909-től.

Az ideiglenes főmester Kőhegyi Lajos, a helyettes főmester Csányi Sándor, az előkészítő mester Sziklai Jenő, a titkár Veszprémi Vilmos, a templomőr Hoffer Jenő, az I. felügyelő Engel Mór, a II. felügyelő Grassely László, a szónok Szigyártó Albert lett. A táblázatot a Magyarországi Symbolikus Nagypáholy nevében a helyettes nagymester 1910. július 1-jén láttamozta, 1697/910. sz. alatt.

Az új páholy megszervezése, amely - mint a nagymester, Bókay Árpád szóvá is tette - magában hordozta a szegedi szabadkőművesség belső meghasonlásának, egymás ellen fordulásának lehetőségét (Bókay 1911), az új orientáció keresésének szándékára vezethető vissza. Ez szépen kiderül Kőhegyi Lajos főmesteri székfoglalójából, amelynek egyik részletét Új páholy - új irány címmel a központi szabadkőműves lap, a Kelet közzétette (Kőhegyi 1911. 105-106). Programadó beszédében Kőhegyi abból indult ki, hogy „ősrégi szabadkőművesi tanaink is abban az elvben csúcsosodnak ki, hogy önnemesítés által megnemesíteni embertársainkat, amíg az eszményi emberiség ígéretföldjéig eljutunk." „Csakhogy - folytatta gondolatmenetét - az önnemesítésnek csöndes, kontemplativ munkája ma már nem elég, az eszményi emberiség templomáról való filozofikus ábrándozás a szabadkőművesség feladatait nem merítheti ki". Ma, mondta, harcolni kell minden ellen, „ami az emberiséget haladásában megakasztani törekszik". S „olyan vészjóslóan ez a riadó sohasem szólt mint ma! A szabadkőműves eszméknek ádázabb rombolói sohasem szálltak ellenünk síkra mint ma! Ezekkel szemben a szeretet békés fegyvereinek tradíciója csak a széltől felkarolt hitvány homokszem, amely a Dávid parittyájából kihajítva, Góliátokat nem fog leteríteni." Ez a helyzetértékelés volt, mint Kőhegyi ki is mondja, az Árpád páholyon belüli szakadás oka. „A tradíciókból táplálkozó, konzervatív műhely levegője nekünk nem volt elég, hiányzott belőle az éltető elem, az igazi progresszivitás élenye."

Nagy kérdés persze, Kőhegyiék szerint mi is az „igazi progresszivitás"? A főmester a maga módján erről is nyíltan szólt. „A mi jelszavunk nem lehet egyéb, mint az, hogy minden erőinket a progresszió szekere elé fogjuk és a legnagyobb, a legerélyesebb elszántsággal küzdjünk minden reakcionárius törekvés ellen, jöjjön az bárhonnan, ha kell, hát mérséklettel, ha kell, hát agresszíve!" Úgy ítélte meg, a „humánus cselekedetek gyakorlása", „a symbólumoknak és rituáléknak filozofikus magyarázata", azaz a „kontemplativ tespe- dés" immár nem elegendő. „[AJmikor a reakció nyíltan üzen hadat a liberalizmusnak, a progressziónak, a felvilágosodottságnak és szövetségének, a szabadkőművességnek, ami54