Forrás, 2004 (36. évfolyam, 1-12. szám)

2004 / 1. szám - 100 ÉVE SZÜLETETT TÓTH MENYHÉRT - Szuromi Pál: Megváltó örvényben (Tóth Menyhért organikus, ciklikus szemléletéről)

sok kiváló kortársa - , hogy büntetlenül nem szakadhatunk el a természettől, az éltető anyaföldtől. Egyben kozmikus, globális szemléletmódja is nyilvánvaló szinkronban áll kortársi világunk orientációjával.

S ha már a kortársi viszonyoknál tartunk: Tóth Menyhért utóéletéről se feledkezhetünk meg. Nem tudom ugyan konkrétan: hol tart jelenleg tetemes, felbecsülhetetlen értékű műállományának szakszerű, múzeumi igényű feldolgozása. De nem is erről akarok beszélni. Inkább szembetűnő, intenzív esztétikai hatásáról, amit leginkább a halála utáni évtizedben, a nyolcvanas esztendőkben érzékelhettünk. Hiszen az egyéni, s főként a kollektív kiállításokon ugyancsak megszaporodtak a fehér traktálásü expresszív produkciók. Ami annyit tett: elsősorban a fehér korszak metafizikus lírája inspirálta a szakmabelieket. Persze mondanom sem kell: e mesterien kiérlelt, szuverén világot igazában nem lehet se folytatni, se továbbépíteni. Ilyenformán ugyanis kimondottan Mondrián vagy Malevics végletesen szikár absztrakcióiig jutunk el. Pedig Tóth Menyhért életművében egyebek között pont az a nagyszerű, hogy egyféle közép-kelet-európai metódussal, egyféle anyagszerűen érzéki és misztikus magatartással közelítette meg a festó'i általánosítás határzónáit.

Kelet-európai, magyar metódus? A művésszel foglalkozó írások egy része mintha a kelleténél is nagyobb súlyt fektetne az alkotó összetéveszthetetlen hazai szellemiségére. Mintha valamiképp óvnunk, védenünk kellene eszmei, művészi szuverenitását. Holott Tóth Menyhért autonóm, kitűnő életműve valójában csak a tágabb, egyetemesebb megmérettetés által válhatna reálisabb, igényesebb szellemtörténeti értékké. Innen adódott, hogy a korábbiakban egy Miro-analógiát is megkockáztattam. Bár ennél is szélesebbre tárhatjuk tekintetünket. Minthogy a két világháború között a kiváló szemű Kállai Ernő eleven, impozáns hatású tanulmányt szentelt a „természet rejtett arcát" kutató európai, szürrealista törekvések támogatására. Azt írta többek közt: „A bioromuntika a lelkes teremtőerő fényét magában a természetben rejlőnek érzi. ... Földanyánk ölében is az ember örök tragikomédiája kísért... És lehet-e annál természetesebb, érthetőbb dolog a világon, hogy a művészek ennek a kozmikus életegységnek áramát ... egyszerűen kivetítik ... festői és plasztikai alakzatokba?" (

A természet rejtett arca. K. E. emlékezete. Óbudai katalógus, 1982). Nos, Tóth Menyhért archaikus, egyetemes szemlélete akaratlanul is e nyitott programhoz igazodott. Még akkor is, ha művészetéhez nemigen találunk közeli rokonokat. Számomra itt sokkal inkább a modem vitális, kozmikus szobrászat egynémely vonulata villan fel, mint szóba jöhető, korszakos analógia (pl. Jean Arp, Bräncusi, Barbara Hepworth).

Ámde miféle műtörténeti, esztétikai szerepet tulajdoníthatunk e kimagasló életműnek a hazai festészetben? Itt bizony jócskán tömörítenem kell. Nálunk ugyanis a századforduló kalligrafikus, szecessziós vívmányai korántsem jelentettek olyan termékeny, hosszabb távra is érvényes alapanyagot, mint ahogy ez a nyugat-európai művészet szervesebb kibomlásában megvalósult (lásd Perneczky Géza: Tanulmányút a pávakertbe, A szecesszió, avagy a magyar „belle époque", Magvető K., Bp. 1969). Ez részben sajátságos történelmi, társadalmi helyzetünkkel magyarázható. Jóllehet, Aba-Novák tré- cselő, vásározó parasztjai még valamelyest a dekoratív, szecessziós örökséget idézik, csak sajnos elég felszínesen. Akadt viszont egy konok, zseniális festőnk, aki szívós következetességgel végigjárta azt az útvonalat, amely az ornamentális, szecessziós formaadástól egészen az organikus, expresszív absztrakcióig vezetett el. Természetesen Tóth Menyhértről van szó, aki ilyenképp egy különös, korszakos érvényű szellemi, stiláris hiánypótlónak és hídteremtőnek is felfogható. Ne feledjük: a földművelésből élő, magányos miskei alkotó avantgárd kibontakozása úgyszólván párhuzamosan haladt a szentendrei művészet, az Európai Iskola és a hatvanas évek kollektív és szakaszosan tördelt művészi progresszióival.

65