Forrás, 2004 (36. évfolyam, 1-12. szám)
2004 / 1. szám - 100 ÉVE SZÜLETETT TÓTH MENYHÉRT - Jász Attila: A fehér fény kora
Jász Attila A fehér fény kora [Avagy a Tóth Menyhért-változat] Fehér fehér fehér minden ami csak él az arcokon a ráncok a ráncok közt az árkok mélység nélkül tátog a felszín fehérré változik az átok az égszín semmi közepén minden fehér ami él Megperzselődnek a fák a fénytől, fehéren izzanak tovább, belülről sugározzák titkos vágyaikat, hogy emberek lehessenek, és fogalmuk sincs, hogy neked minden álmod, fa lehess egyszer, végre, és naparccal integethess a szélben, a szélnek. Túl gyakran álmodozol a tejfölszín teljességről, amit kerekfejű, sánta és félvak angyalok hoznak majd el a világegyetem széléről, ösztöndíjként. Akár a faluvégről tejet, kenyeret. Túl gyakran álmodozol a teljességről. Fehér fehér fehér színek színe a színek szíve a szívek színe minden színek telt és húsos ősanyja a születés színe a gyász színe a megbocsátásé fehéren izzik a szív a teremtés szíve közepe fehér a fehérben fehér a fehéren akár a teljesség ígérete A lélek csendes eseményei kiülnek sorban az arcra. Azt szeretnéd megfesteni, azt a pillanatot, mikor a zsírtól izzadt arc ragyog. Amikor legjobban látszik a lélek, és a test is alkalmatlan a harcra. Miközben rohamosan világosodik, fehéredik, vékonyodik. Az arc, a test, a harc. Miközben a „valóság kertjéből" átsétálsz a nem láthatóba, nem jön látogatóba senki, csak néhány mezei angyal, kaszálás közben, pihenésképp. De a glória rácsúszik a fejükre, a nagy melegtől, izzik szép kerek fejük. Fehéren mint az éjszaka. Beköszöntött a fehér fény kora az isten hozta isten hozta minden fehér mint a porcukor legmélyén a sötét magány havazással felér eltűnnek a ráncok megtelnek az árkok a csapzott nyíratlan haj vágatlan borosta pamacsos szemöldök minden vagány fehér ruhát öltött 66
