Forrás, 2004 (36. évfolyam, 1-12. szám)

2004 / 1. szám - 100 ÉVE SZÜLETETT TÓTH MENYHÉRT - Szuromi Pál: Megváltó örvényben (Tóth Menyhért organikus, ciklikus szemléletéről)

E szelíd, szomorkás portréval az alkotó egy végső, alig meghaladható esztétikai általánosításig nyomul előre. Mégsem ismételgeti e hatásos nyelvezetet, inkább újabb fejsorozattal lep meg bennünket. Megfesti a „Nagyarcú", „Kerekarcú", „Bibircsókos", „Gombaszemű" vagy a „Groteszk" alakokat, melyek már címadásukban is roppant beszédesek. Vagyis a művész az adott figurák esetleges, humoros vonásaiból indul ki. Ez a szókimondó, bizarr nézőszög mindenesetre Pieter Brueghel késő újkori utódjának mutatja a miskei mestert. Aki ezúttal is expresszív, organikus és parabolikus emberi lényeket teremt: miközben egyre kolorisztikusabbá válik. Eddig is alkalmazta ugyan a kontrasztos, kiemelő színeffektusokat, de műveit ilyenképp is egyfajta oldott, lírai hangulat uralta. Bizonyos légies, artisztikus szellemszerűség (lásd pl. Szemnézők, Pingáló). Most viszont a nyersebb, elevenebb és tüzesebb színakkordok is lábra kapnak, s velük együtt a képek rusztikus, plasztikus anyagszerűsége is szembetűnően megerősödik. Ezzel egy újabb művészi metamorfózis szemtanúi lehetünk. Ráadásul úgy tűnik, mintha Tóth Menyhért küzdelmes pályáján csak itt vetődne fel igazán, szinte elementárisabb hőfokkal a színek problematikája. Hogy mit lehet egyáltalán rájuk bízni? Talán csak az általánosabb, misztikusabb hangulatokat? Netán ennél többet is?

Ha összevetjük az önarcképnek is felfogható Parasztfejet és a remekbe sikerült Ősöm vízióját: egyebeket is megtudhatunk e művészi fordulatról (1955 körül, 1950-es évek vége). Tapasztaljuk például: az előbbi kép zárt, ovális fejformájánál még a dinamikus örvényű, szálkás előadás dominál. Ahogy e vonalkás, impulzív elemek a korábbi produkciókon is lényeges szerepet kaptak. Az Ősöm tolmácsolásánál ellenben olyan alkotóval találkozunk, aki alighanem Rouault vérmesebb, drasztikusabb expresszionizmusát is ugyancsak respektálja. Egyebek közt innen fakadhat a spontánabb, vaskosabb és szenvedélyesebb festői traktálás, amivel egy vegetatív, archaikus és bohókás figura keletkezik. Nem elég a hullámos hajfonat, a kackiás bajusz, ám mindehhez parányi madárszemek és vöröses, mintegy ragadozó szájcimpák csatlakoznak. És mégis, mindezek dacára egy tiszteletre méltó, szuverén személyiségről kell tudomást vennünk. Hiszen homloka tengelyénél kékes, félkörös égi jel világok Akárcsak a hasonló időben keletkezett Hindu nő homlokán. Bárhogy is vesszük: Tóth Menyhért emberlátása itt kimondottan kozmikus, amolyan természetfilozófiai régiókba emelkedett.

Mert ami az egyik oldalon vegetatív, állati meghatározottság, az másfelől már magasztos lélek- és szellemszimbólumként bukkan elő.

Érdekes, hogy Mednyánszky László csavargóképei valamelyest megelőlegezik ezt az expresszív, mitikus emberfelfogást. S itt legfőképp az életmű egyik csúcsteljesítményére, az Ágrólszakadtra utalok. Talán nem egész véletlen, hogy ugyanezzel a címmel a fiatal Tóth Menyhért is készített egy rajzot. De vissza a sárgás, vöröses és kékes, zöldes tónusokban vibráló csavargópéldázathoz: ehhez a mesteri érzékiségű, drámai és őszinte művészi kitárulkozáshoz. Látható: Mednyánszky a kérlelhetetlen anyagi matériák szorításában és körforgásában jelöli meg az emberi élet gyarló korlátozottságát. Kisemmizett, tétlen és magányos figuráját sötétlő, barlangszerű mélyedésbe helyezi, noha pont alulról világítja meg reménytelen küllemű alakját. S épp itt válik eléggé beszédessé e távoli analógia! Mert elsősorban a csupasz lábakat, az összekulcsolt kezeket reflektorozzák a fénysugarak, nem is szólva a félig-meddig nyitott, ösztönös szájformáról, egyáltalán a körülötte felszikrázó durvább, állatias arcrészletekről. Ennek ellenére a figura feje mögött lá- gyabb, távlatosabb hideg színek úszkálnak. Ezzel egy légies, poétikus képzet is beépül az agresszív, emberfaló sárgák és vörösek társaságába. Alighanem ennyiből is kiderül: Mednyánszky László is egyféle feszítő kontrasztban és teljességben sommázza az emberi világról alkotott elképzelését. Szerinte is egyszerre anyagias, ösztönszerű lények, másrészt meg fényre, megváltó szellemi tisztaságra vágyó teremtmények vagyunk.

61