Forrás, 2004 (36. évfolyam, 1-12. szám)
2004 / 6. szám - Silling István: „Engedje az Isten”
gyulára szólít a harangszó, akkor abbahagyják a munkát, felállnak, keresztet vetnek, s el- imádkozzák azt. De Kupuszina az archaikus népi imádságokat tudókról is ismert a néprajzkutatók között. Erről a témáról szóltam már előző könyveimben, s most csupán néhány újabban hallott, s az imádkozással kapcsolatos hagyományról teszek említést. Volt eset, hogy a határ távoli részébe ment dolgozni a család, s az asszony nem szállt fel a szekérre, hanem úgy vezekelt, hogy végig gyalog ment, s közben magában a rózsafüzért imádkozta, s az ujjain számolta a tizedeket. A néphit úgy tartja, hogy aki az ujjain számolja a rózsafüzér üdvözlégyeit, annak halála után nem fognak megmerevedni az ujjai, s szépen lehet majd imádságra kulcsolni a kezét a ravatalon. Különben azt a tényt, hogy rózsafüzéres volt-e valaki életében, halálakor a templomtorony ablakába kitűzött fehér keresztes fekete lobogó adja tudtára az egész falunak. Ennek temetési szertartása is ösz- szetettebb. Az imádkozáshoz kapcsolódnak a hosszabb-rövidebb kérések, hálaadások. Valamilyen terv megvalósítása előtt ezt mondják: Ha Isten segít, vagy Ha a Jóisten is úgy akarja. Munkakezdés előtt, útra indulás előtt a Jézus, segíts! fohászt mondják leginkább. Idős adatközlőm mesélte, hogy az aratás megkezdése előtt, levetett kalappal a következő fohászt szokta mondani a búzatábla szélén: Tudod, Uram, hányán vagyunk, azt is tudod, mit akarunk. Jézus segíts!, s csak ezután suhintott a kaszájával. Vöröshagyma-termesztéséről volt ismert sokáig Kupuszina. A hagyma felszedése előtt szokták mondani, kissé tréfásan, de komolyan gondolva: Jézus segíts, sokat ősz nagyokat! Amikor pedig valamely munkát szerencsésen befejeznek, akkor a Hála Istennek!, vagy szebben Hála Istennek, adjon minden szegénynek! hálaadással köszönik meg Isten segítségét. Ha ingyen-munkát végeznek, akkor azt Isten nevibe, vagy Jézus nevibe teszik. Ha kellemetlen dologról kezdődik beszélgetés, akkor annak elhárítására a következőket mondják: Hagyjuk Jézus szent nevibe! Ne beszéljünk róla! Ha valakit szidalmaznak, átkoznak, akkor azt kérik, hogy Verje meg az Isten!, s ettől nagyobb átkot senkire sem lehet mondani. Könnyebb munkavégzés közben (gyomlálás, apróhagyma-szedés) az asszonyok a mezőn vallásos énekeket énekeltek régen, s ilyenkor mesélték a gyerekeknek, meg a felnőttek egymásnak az öregektől hallott Krisztus-legendákat, Mária-látásokat, Mária-álmokat. Nehéz dolgaik emlegetésénél így kémek bocsánatot Istentől: Isten panaszul ne vegye! Ha valamit el akarnak hárítani maguktól, akkor így fohászkodnak: Mentsen meg a Jóisten!, vagy Mentsen meg a gyüdi Szűz Mária! Fogadkozás közben gyakran hallani Kupu- szinán az Isten a tanúm rá!, vagy az Isten bizony! Bizisten! kifejezéseket. Amikor valakit megköszöntünk, akkor így mondjuk: Isten éltessen! Van, aki a köszönöm helyett így válaszol: Engedje az Isten! A kérés, illetve az áldásvárás kategóriájába tartoznak azok a hiedelmek is, amelyek az emberélet fordulópontjain az esővel kapcsolatosak. Ugyanis Kupuszinán még él az a hiedelem, hogy ha a menyasszonyra eső hull, az áldást jelent. Ha pedig a halott koporsója megázik, akkor az elhunyt üdvözül. A mindennapi gyereknevelésben is többször megjelenik a vallásos elem. így például abban a hiedelemben, hogy annak a gyereknek, aki náddal verekszik, meghal az anyja, valójában Jézus megostoroztatásának emléke él tovább, szigorú didaktikai figyelmeztetéssel. A kenyér megbecsülésére is nagy gondot fordítottak a nevelők, a szülők. A kenyeret nem szabad eldobni, mert az a Jézuska teste. Ha egy darab kenyér leesik a földre, azt fel kell emelni, megcsókolni, ugyancsak azért, mert az a Jézuska teste, s el kell fogyasztani. Különben pedig az érett búzaszem egyik végén Jézus arcát vélik felfedezni a kupuszinaiak. Az egyházi előírások betartására figyelmeztet az a hiedelem is, hogy ha adventben táncolnak, akkor lehullik a szilvatermés. 67
