Forrás, 2004 (36. évfolyam, 1-12. szám)
2004 / 6. szám - Gobby Fehér Gyula: A pogányok öröksége; Kicsoda lakozik sátorodban; Féltve látom egeidet; A haszontalan venyige
Kicsoda lakozik sátorodban Magó is lehajtotta a fityók maradékát, aztán így szólt. Nem tudjátok rólam, pedig igaz, egyszer három teljes hónapig nem ittam. Egy kortyot se. Diadalmasan körülnézett, várta az elismerést, de a Féllábú az újságot böngészte a kályha mellett, mi meg szótlanul vártuk a folytatást. Egy reggel zárt helyiségben ébredtem föl. Rács az ablakon, kémlelő az ajtón. Meg se próbáltam feszegetni a kilincset. Csak azon törtem a fejem, mit követtem el. Arra emlékeztem, hogy előtte való nap pecázni indultam. Kibicikliztem a Hágliba, ott Keszégh Józsival találkoztam. Az iszákjában volt még egy kis maradék pálinka, azt megittuk. De úgy emlékeztem, kiültem a partra, mert utána fogtam néhány halat. Talán elvittem a halakat eladni. Bántott, hogy elhagytam a biciklit meg a fölszerelést. Kedvemre valók voltak. Nyílt az ajtó, bejött egy kövér bácsi. Maga az ügyeletes? Kérdem. Én vagyok. Mondja. Mit követtem el? Kérdem. Menni kell reggeli ájtatosságra. Mondja. Tisztára úgy éreztem, másik világba csöppentem. Sehol egy zsaru. Nem hallani a szokásos csörömpölést. Nem vitatkoztam, hátha új szokásokat vezettek be. Mentem az öreg után. Nem ismertem föl a börtönt. Az öreg bevezetett egy templomba, de kevesen voltak nagyon. Öten-hatan üldögéltek a padokban. Négyen csuhában. Egyikük közelebb volt, kérdezősködni kezdtem volna, de leintett. Ok imádkoztak. Én nézelődtem. Aztán mentem az öreg után. Egy közepes nagyságú teremben reggeliztünk, soványka túró meg cipó volt az asztalon. Megvártam, amíg befejezik az evést, akkor megkérdeztem az öreget, ez melyik börtön. Ez rendház. Mondta. Azért imádkoztak kenyérszegés előtt. Melyik rendház? Kérdeztem. Nem mindegy? Kérdezte. Végeredményben igaza volt, de engem mégis furdalt a kíváncsiság, miképpen kerültem ide. Szerintem, nem változhatott kinn annyit a világ, hogy büntetésből egy rendházba tegyenek. Megvártam, amíg az egyik csuhás egyedül maradt, tőle kérdeztem meg, hogy mi a helyzet. Büntetésből vagyok itt? Le fogsz szokni az italról, fiam. Mondta. Ez a büntetésem? Isten nálunk nem büntet, fiam. Mondta. Isten mindnyájunkat vezet. Engem éppen elég sokszor a Féllábúhoz vezetett. Gondoltam magamban. Nyikkanni se mertem, mert még visszavisznek a börtönbe. Attól a rendház57
