Forrás, 2004 (36. évfolyam, 1-12. szám)

2004 / 1. szám - 100 ÉVE SZÜLETETT TÓTH MENYHÉRT - Szuromi Pál: Megváltó örvényben (Tóth Menyhért organikus, ciklikus szemléletéről)

Miskére hazatérő festőnél is különös, mágikus mozzanatokkal találkozunk. A rajzok, a festmények terében tudniillik misztikus tartalmú verbális toldalékok tűnnek fel. „Erőd add" - írja édesapja arcképére, ami az előbbiekkel együtt bizonyos metafizikus életszemléletet tükröz. A fiatal Tóth Menyhért határozottabb, teljesebb életre vágyakozik, s ehhez vallásos, eszmei távlatait, másrészt ősei energiáit hívja segítségül.

S itt máris a mitikus, ciklikus gondolkodás kezdeti stádiumánál vagyunk.

Persze önmagában a miskei hazatérés is tanulságosnak mutatkozik. Hogy a főiskola után semmiképp sem akart Budapesten maradni. Holott bizonyára tudván tudta: gyerekkori falujában aligha számíthat képei eladására. Sőt, itt a mindennapi paraszti munkából is ki kell vennie részét. Ahogy ez valóságosan is megtörtént. És mégis: Tóth Menyhértet rendkívül zavarták a fővárosra jellemző türelmetlen, ideges, abnormálisán rohangáló emberek. Ő sokkal inkább a megnyugtató csend, nyugalom és szorgos munkálkodás híve volt. Csak egy efféle közegben látott esélyt, hogy saját időzónája, saját természete szerint élhet, nem pedig egy lineárisan felpörgetett, tülekedő nagyvárosban. Találóan írja Végh Alpár Sándor: „Sétálni emberi ütem. A gonoszságot a száguldás és az ácsorgás szüli. Aki sétál, az időtlen valósággal társalog ... Ha akarja, felnyúl, s eléri a csillagokat" (Magyar Hírlap, 1997. augusztus 30., 8. o.).

De maradjunk még a miskei élet rögösebb terepein! És most már ne is csak a rajzi produkciókkal, hanem a festői eredményekkel is foglalkozzunk. Azt látjuk ugyanis: a szülőföld mélyen áhított, ismerős légkörében a fiatal piktor művészi habitusa szembeszökően átalakult. Míg főiskolás korában merészen stilizált kubisztikus, expresszív képeket produkált, addig itt úgyszólván visszazuhant a falusi történések részletezően mesés ábrázolásába. Igen, mesés, naiv látású, gyenge munkákkal van dolgunk. Habár alkotójukban ott maradt valami a főiskolai tanulságokból: mármint a mozgalmas, kalligrafikus és szecesz- sziós sejtelmű formaadás (pl.: Költözködés, Faluvége). Tóth Menyhért mindenesetre a jó és a rossz, a földi és égi hatalmak ádáz párharcában érzékeli a környező világot, s maga is a változást akaró, templomos szellemű erők mellett áll. Nem véletlen így, hogy a natura- lisztikusan, kissé távol-keletiesen megidézett Jó kovács szemüvegén jelképes keresztformák villannak fel (különben a főiskolás alkotó gyakran járt a Ráth György Múzeumba). Sőt Csontváry portréján, az alkotó ruházatán is ott sorjáznak e keresztény motívumok. Mintha a pályakezdő művész egyféle lelki, vallásos megtisztulástól várná az elfajzott valóság emberi, etikai megváltását. S némileg önmaga alkotói kiteljesedését is.

Szerencsére csak hat, hét évre tehető e naiv, messianisztikus időszak (1935-1942). Mégsem mernék itt valami átütő érvényű, határozott stílusváltásról beszélni. Inkább úgy látom, lényegében a negyvenes esztendők elejére esik Tóth Menyhért munkálkodásának egyik legvitálisabb, leggyötrelmesebb és legkatartikusabb periódusa. Szinte összecsapnak benne a legkülönfélébb szemléleti, formaképzési tendenciák, hogy egyfajta erőpróbát tegyenek. Mi sem jellemzőbb e szellemi küzdelemre, minthogy majdnem egy időben születik az előbb említett Jó kovács és legelső érett, expresszív portréműve, az Önarckép (1941-42 k.). Mi több: kubisztikus, futurisztikus és atmoszférikus Gonosz című képe is ugyanide kapcsolható. És így van ez a tájképek relációjában is. Ha a Tópart már egy impresszív színragyogású, organikus és nyitott látomást állít elénk, akkor a Vadvizek felületén vallásos sugallató, epikus jelenettel szembesülünk. Másrészt meg áttetsző fehérségű, rózsaszín tónusmisztikával.

Titokzatos fehér, rózsaszín hangulat? Ez az érzelmi, kifejezési hangütés azért csak- csak ismerősnek tetszik Tóth Menyhért késői fehér korszakának tükrében. Még akkor is, ha itt egészében életképszerű és fantasztikus motívumötvözettel van dolgunk. Ennek ellenére nem nehéz észrevennünk: e sejtelmes, felemás kompozícióban már érezhetően ott bujkál a szuverén nyelvű, időskori mester. S itt nem csupán az örvénylő képzetű fehéres, ró57