Forrás, 2004 (36. évfolyam, 1-12. szám)
2004 / 6. szám - Bence Erika: A hagyományteremtés alternatívái
Kormányeltörésben-en, az utolsó lírikusi megszólalásokat jelentő Der springt noch auf! (1972) és Kupié (1975) című költeményeken. A hozzáfűzött politikai jelentések mellőzése mellett érdemes vizsgálat alá vetni a Symposion első nemzedéke teremtette szellemiirodalmi mozgalom hagyománykeresésének módszereit és eredményeit, leginkább azt a formát, ahogy ez a folyamat Domonkos István költészetében lecsapódik, annál is inkább, mivel az indulásakor vele együtt ható Tolnai Ottó 1969-es verseskötete ugyancsak a költészettel való szembefordulás demonstratív megnyilatkozása: Agyonvert csipke. Feltételezhetjük ugyanis, hogy az Új Symposion első nemzedéke teremtette paradigmaváltó irodalmi mozgalom bizonyos törekvéseinek „nullpontja" is hozzájárulhatott - a tényszerű diktatórikus közbeavatkozás hatása mellett - a hagyománylebontás- építés-elfogadás-elutasítás fogalmai által meghatározott irodalomalkotás és -értés Symposion megjelölte útjának végéhez. Domonkos esetében épp ezen út „hagyományfüggő" momentumai azok, amelyek e költészetet az elhallgatás, az eltűnési-megsemmisülési „nullpontig" való kiterjedés felé vezetik. A folyóirat szellemi aurájában, illetve lapjain artikulálódó új irodalmi beszédmódok többféle, egymásnak ellentmondó, ugyanakkor egymást feltételező irányultságokat mutatnak. A hagyományos műfajalkotó tendenciákat (pl. a regény műfaji mibenlétét, a tanulmány, az esszé, a kritika szerepét és nem utolsósorban a lírai megszólalásmódokat - mindenekelőtt Tolnai Ottó és Végei László regényírása; Bányai János, Gerold László, Utasi Csaba és Végei László értekező prózája; Tolnai Ottó és Domonkos István költészete) átértékelő-megújító magatartás, a kritikai szempontok revíziója, egy hagyo- mánylebontó-tagadó attitűd ismérvei közé tartoznak. Ugyanakkor új irodalomtörténeti feladatok s megújított olvasási-interpretációs stratégiák mutatnak a hagyományteremtés, a folyóirat képviselte irodalom „történetét" megalkotó szintézisalkotói törekvésekre. Ezek az aktuális irodalmi beszédmódokat és viszonyokat megújító törekvések a - hagyományként felfedezett - történeti avantgárdra reflektáló neoavantgárd és posztmodern irodalmi tájékozódás előidézői és megteremtői voltak. Az irodalmi beszédmódok tekintetében a folyóirat elsősorban a provincializmus jelenségeivel számol le, másrészt pedig rátalál a történeti avantgárdra (a Kassák-örökségre) mint formabontó nyelvi lehetőségre. A szitokként, vádként hangoztatott avantgárd valójában ezt, az anakronisztikussá vált régit tagadó, de a termékeny-értékes hagyományra produktive építkező tájékozódást jelenti csupán. Domonkos István költészetének állandó és változó momentumai az avantgárdhoz való kapcsolódás és a róla való leválás Új Symposion megjelölte alakulási íve mentén hatnak. A korszakváltást reprezentáló indulás és a költői nyelv nullpontját jelentő végletre jutás közötti alakulás kulcsmotívumainak és tendenciáinak elemzése, megértése választ adhat e leépülésre irányuló költői fejlődés indukáló motívumaira. Utasi Csaba15 szerint a korai Domonkos-vers fétistárgy, győzelmi szimbólum, amelyben vagy amelynek révén a költő „antitézise a halálnak"16. Ugyanakkor már a Rátka című korai vers titkok és csodák teljességét ostromló poétikai kavalkádjában feltűnik egy idegen szólam, amely „radikálisan megkérdőjelezi az alapvető költői intenciókat"17. Mottója szerint: „Lyukas fogak a szavak / űr bennük a gondolat / szaporodó élő kripták / őrzik az erjedő csontokat". Utasi Csilla értelmezése szerint „a fogak a vers szavainak metaforájaként szerepelnek. A szaporodó, sokasodó versek az őket létrehozó személlyel azonosak, akit nem alaki sajátságai határoznak meg, hanem együtt élő mivoltuk. A költészet és az alany határai tehát egybeesnek az élet általános élményének derengő kiterjedésével..A Kontrapunktban és az 2. Újvidéki elégiában már konkretizálódik a vers hatalmára vonatkozó kételye („a zene a test, a versek csak kelések", „szégyenlem, hogy verset írok"). A hatvanas évek második felében költészete a költőileg teremtett világ és a valóság között húzódó antinómia kivál31
