Forrás, 2004 (36. évfolyam, 1-12. szám)
2004 / 6. szám - Sáfrány Attila: A posztmodern kísérlet kudarca
Itt egy kis kitérőt kell tennem, hogy jobban érthetővé váljanak az előbbi bekezdésben kifejtettek. A vajdasági magyar irodalom a harmincas években, Szenteleky vezérlete alatt született meg. A háború után a szocializmusnak elnevezett modernizmus a saját medrébe terelte a kibontakozó irodalmat, de nem okozott abban lényegi változásokat. (Az ötvenes évek nemzedéke a hiteles irodalmat hozta létre az új beszédhelyzetben, de nem eredményezett korszakváltást.) A váltásra a hatvanas évekig kellett várni. Az ekkor színre lépő sympozionista nemzedék egy éles cezúrát húzott a vajdasági magyar irodalmon belül. Teljesen új írói és kritikusi attitűdöt termelt ki a folyóirat: egy egészében véve működőképes irodalmat, amely elvileg a régi mellett párhuzamosan működhetett volna. A szocializmusnak nevezett modernizmus azonban semmitől sem félt jobban, mint a pluralizmustól, ezért gyorsan megtalálta a módját, hogy miként lehetne egységesíteni ezt a rémisztő megosztottságot. A generációs elkülönítéssel oldotta meg a vágyott egységesítést. A Symposiont a fiatal irodalmárok lapjává alakította fokozatosan. A Hidat a kano- nizációban már szilárdan álló, elfogadott irodalmárok, a „nagyok" folyóiratává. Ebbe a fölosztásba már csak a Képes Ifjúság tudott betagozódni, amely az irodalmi zsengéket karolhatta föl. Emellett létrehozta a Fórumot, e lapok kiadóját, ahol a kanonizáltak és a kanonizáció útjára lépők megjelentethették a műveiket. A Magyar Tanszék megalapításával pedig, ahol a szakmai élgárda csoportosult, biztosította az egységes kritikai hangot. Az említett intézményeknek és lapoknak a tartományi fővárosban, Újvidéken volt a székhelyük. A rendszer tökéletesen egységes volt. Pontosan olyan, amilyenről a szocializmusnak nevezett modernizmus mindig is álmodott. Az egyszerű struktúra jól áttekinthető, és a politikai garnitúra erőszakmentesnek tűnő elvárásaival, esetleges odaszólásaival köny- nyen irányítható volt. Csupán a továbbra is renitenskedő sympozionistáknak kellett időnként az orrára koppintan’. Az irodalmi folyóiratok generációs fölosztásában az Új Symposion világos feladatkört kapott: a vajdasági magyar irodalom kanonizáló folyóiratává lett. F/entúl a Symposionon keresztül vezetett az út a recepció befogadása felé. A kanonizációs rendszerhez az említett intézmények is becsatlakoztak: a Forum a Gemma-könyvek sorozattal, amelyben az elsőkötetes alkotások jelentek meg, a recepció pedig a Sinkó-díj odaítélésével, amivel a figyelemre érdemesnek tartott elsőkötetesek kanonizációját hagyta jóvá. Újvidék kanonizációs monopóliuma ellen volt ugyan egy lázadás Szabadka részéről, ahol létrehozták az Üzenet című folyóiratot és az Életjel nevű kiadót, azonban az itteni „íróvá avatás" sohasem emelkedett az újvidéki rangjára, s politikailag sem tűnt a pluralizáció veszedelmének, mert belefért a jugoszláv önigazgatói szocializmus regionalista elvének a modelljébe. (A központi elvek iránt kinyilvánított hűségnyilatkozattal regionálisan megengedett volt osztódni, igazából csak az „elvtársi közösség" szétszakadásában láttak fenyegetést.) A monolitikusság negatívuma ellenére világos, hogy ennek az olajozottan működő irodalmi struktúrának nagyon sokat köszönhetünk. Nélküle ma nem beszélhetnénk vajdasági magyar irodalomról. A „rendszerváltással" viszont ennek az egyetlen láncra fűzött rendszernek is pluralizálódnia kellett volna. Ez azonban, éppúgy, ahogy a jugoszláviai politikai változásokban történt, eleinte mindössze a szavak, a deklarált szándék szintjén „valósult meg", s a mai napig nem ment végbe teljesen. Miközben az új idők szele szerint minden mérvadó szereplő a pluralizmusról kezdett el prédikálni, továbbra is makacsul a régi monolitikus struktúrában gondolkodott. A pluralizmus tavaszi zsendü- léséhez illően a Symposion mellett több fiatalokat tömörítő irodalmi próbálkozás is jelentkezett a kilencvenes években. Több támogatás hiányában általában kérészéletű vagy hosz3 Lásd Csorba Béla - Vékás fános: a kultúrtanti visszavág: A Symvosion-mozgalom krónikája 1954-1993. Újvidék,1994 18
