Forrás, 2004 (36. évfolyam, 1-12. szám)

2004 / 6. szám - Hózsa Éva: Versek

Hózsa Eva

Irodalmunk elnyelő és összecsúszó zajtalansága

Az 1968-as és 1969-es Új SymposiondksA olvasom újra, a nagy (irodalmi) vitákat a mesterséges kategorizálásról (lásd Podolszki József), a jugoszláviai magyar irodalom jellemrajzáról (lásd Homyik Miklós), a kritikáról és az akcióban levő szóról (lásd Gerold László, Bányai János, Végei László, Bori Imre, Bosnyák István, Bálint István, Vajda Gábor, Burány Nándor stb.), könyvkiadásunkról (lásd Utasi Csaba), szellemi életünkről (lásd Sinkovits Péter), a regénypályázatokról (lásd

.......) stb.

Azt olvasom, ami zajos volt.

Irodalmi helyzet nyilvánvalóan most is van. Elég válságos, szakadatlan sopánkodásra okot adó, irodalmi zajtalanságra ítélt(etett) helyzet, amely időnként azért hangot ad. A szó most az aggodalmaskodás akcióját éli, a szálak és az időrétegek alaposan összegabalyodtak benne. De igazán nem is látható át minden, mert a horizontok valamiképpen egymásra csúsztak, és nem könnyű bármilyen helyzetről, kategorizálásról vagy távlatról beszélni, legfeljebb az elmúlás helyzetéről vagy bizonyos törésvonalakról beszél(get)ünk mostanában. Valami névtelenség is adott, meg persze a babitsi értelemben vett magányosok helyzete, azoké az alkotóké, akik többnyire ellenállnának a „kornak". Itt tehát újra a nézőpont jut szerephez, manapság pedig a válságnézőpont vírusszerűen terjed. Az olvasó néha rácsodálkozik egy-egy kiemelkedő, csendesen akcióba lépő írói szólamra.

Három évvel ezelőtt a világ irodalmárait az ezredforduló foglalkoztatta, aztán megállapodtak abban, hogy a század-, illetve ezredforduló nem okvetlenül korszakhatár, noha valami kifáradásszerű közérzet és az ehhez kapcsolódó várakozó attitűd természetesen mindig jelen van. Ezt azonban már Nemes Nagy Ágnes kifejtette Csokonai magánya kapcsán, meg Kosztolányi is a Pacsirta epizódfiguráinak szemszögéből, meg Günter Grass az ő évszázada vonatkozásában.

A válsághangulat, a jövő század regényének megkérdőjelezése fokozottan érintette a mi régiónkat, ahol a háború következtében az írók ÉS AZ OLVASOK egy része életteret cserélt, migránssá/emigránssá vált. Amikor tehát a Közép-Európa-kutatás átalakulóban van, és a migráns átváltozásáról, az Európa-áruház turkálóiról, az élősködő kultúráról, a globalizáció folyamatáról és a továbblépésről tanulmányok vagy esszék születnek, akkor a mi régiónk újra az emigráns magyar írók helyzetét, ambivalens státusát vitatja. Ez azonban elsősorban az irodalomtörténészek és a megmaradt kritikusok dilemmája, akik a behelyezés hagyományos kánoni gondjaival foglalkoznak. Az olvasó tudatában könnyebben megy végbe az integrálódás (főként, ha olyan szerencsés helyzetben van, hogy olvashat, illetve hogy hozzájuthat a könyvekhez), egyébként a magyar könyvkiadás átjárhatósága is nyilvánvalóvá vált. Ma már az itt élő író is gyakran publikál Magyarországon. A mi mai emigráns írónk elsőid